Bejelentés



Pótor Imre dr. habil. honlapja
Mindig tedd meg, amit meg tudsz tenni. Ez teszi értékessé az életedet. Köszöntöm honlapomon!

MENÜ










http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/I/1/24.htm HIPPOCRATES I. évf. 1. szám 24. oldal. Vissza a tartalomjegyzékre A szenvedélybetegek személyiségállapota Dr. Pándy László Pszichiátriai Szakkórház 2013 Pomáz-Kiskovácsi Terápiás és rehabilitációs esélyfelmérés A szenvedély maga nem betegség: a személyiség sajátos természetes állapota. Egészségesen is átéljük időszakonként, pl. a szerelemben, az alkotó tevékenységben, amikor az egész személyiséget átható érzelemdús lelkesültség rendkívüli erővel, sokoldalúan mozgósítja kreatív készségeinket, találékonyságunkat. Ez az állapot lehet epizodikus vagy tartósabb meghatározója az egyén életvitelének, járhat konfliktusokkal, de önmegvalósításának természetes motorja. A szenvedélybetegségben hiányzik az érzelmi hangoltságnak a gazdagsága és a tevékenység sokoldalú árnyalt egyedisége, bár a vágy, a viselkedés hasonlóan „szenvedélyesen” intenzívnek látszik. A függőségben egyfajta differenciálatlan, sablonos örömszerzés valósul meg, redukált értelmi, érzelmi és tevékenységi élménymóddal, aminek a felfokozott intenzitása csak pótolja a teljesség hiányát. A függőség az egészséges szenvedélyesség torzulása: ennyiben szenvedélybetegség. Valamilyen szer használatának, szokásnak az egyoldalúságát, kizárólagosságát jelenti, a személyiség korlátozottságát, rabságát. A függőség kialakulásakor a hozzászokó személy sokáig nem vesz tudomást a korlátozottságról. A kialakult függőségben azután tovább próbálja tagadni és rendszerint külső kényszerből, nehezen látja be, hogy kóros állapotba került. A leszokást ilyenkor már nagyon megnehezítik a megvonásos tünetek és sokszor komplex kórházi kezelést igényelnek. A szenvedélybetegségek hátterében mindig fellelhető a személyiség strukturális és/vagy müködészavara. A beteg személyiségének a pontos és prognosztikus kórrajzi leírása nehezebb, mint a szerhasználat körülményeinek, a tüneti képnek vagy a betegség lefolyásának a részletezése. A pszichiátriai tünetbecslő skálák, kérdőívek tünetcentrikusak, a konstans személyiségvonások pszichológiai tesztvizsgálata az állapotváltozások követésére nem alkalmas. Az elvonókúrára kórházba került szenvedélybetegeknél azt látjuk, hogy legtöbbjük hiányt szenved a testiessége megélésében, a szellemiségük korábbi és lehetséges képességeiktől elmarad, a kapcsolataik beszükültek, elsivárulnak, a létmódjuk iránt érdektelenné válnak. "Vészhelyzet" ez, rendszerint többoldalú, személyiség-állapotuk paramétereinek katasztrofális romlása: testies közöny, egészség-örömtelenség, érzéki igénytelenség és monotónia, szer-függőség, vegetatív zavar, betegségtudat hiánya, beletörődés, távlattalan (itt és most) élménymód szellemi • - értelmi kiüresedés, tompult felfogás, megalvadt érdeklődés, tudati beszükültség • - érzelmi fáradtság, sivárulás, sorvadás, felszínesség, elhegesedés, hangulatlabilitás • - én-vesztés: fontosság feladása, értékek, vágyak, célok romlása, alkalomvezéreltség kapcsolatvesztés, magányosodás, öntörvényüség, elzárkózás, alá-fölérendelődés, kötődésképtelenség, agresszió és autoagresszió lét-érdektelenség: „nincs vesztenivalóm” álláspont, javak, pozíció kockáztatása, parazitizmus, felelősséghárítás, szerep-nivellálódás Ezek a zavarok, ha többnyire nem is jelentenek pszichotikus állapotot, komplex farmako-pszicho-szocioterápiát igényelnek. Ehhez szükség van a személyiség állapotának fölmérésére. E négy vészhelyzeti kategóriában írjuk le a beteg állapotát a szokványos pszichiátriai tünetekre vonatkozó státuszt kiegészítve. A vizsgáló(k) a négy kategóriában 0-4 ponttal minősíti(k) az állapot súlyosságát. E pontok összesítésével egy rehabilitációs esélyt jellemző viszonyszám képezhető, ami útmutató lehet a prognózis felállításánál, a terápiás folyamat egyes szakaszhatárainál (pl. a kórházi kezelés szükségessége, befejezése, a terápiás kontroll csökkentése vagy kiterjesztése) a terápia és a rehabilitáció stratégiájában. Rehabilitációs esélyösszesítés (terápiás, beavatkozásigény szempontjából): 0-3=önsegítő 4-7=egyszerü 8-12=összetett 13-16=csaknem esélytelen A szocioterápia megválasztását, elemeinek, hatótényezőinek célzását is segíti a felosztás: Testiesség: szomato- és fizioterápia, pathiás önismeret-fejlesztés, imaginatív, hedonisztikus, antidepresszív /!/ Szellemiség: kognitív-, önismereti-, biográfiai-, relevancia-analízis, encounter-th., hipnózis, pszichofarmakon /!/ Kapcsolati: pár-, család-, csoport th., pszichodráma, munkaterápia Lét-érdekeltség: terápiás közösség, szerep-, játék-, munkaterápia Példaként bemutatjuk H.J.-né (dg.:dependentia alcoholica) kórrajzából a felvételi állapotjelzését, amivel az alábbi szokványos pszichés státuszt egészítettük ki: „Pszichés st.: éber, orientált, konvencionális. Feszült, enyhe dysthymia. Norm. tempójú psychomotorium, norm. tempojú, tartalmilag ép gondolkodás. Megtartott morbustudat. Mestico-intell. funkciókban enyhe hanyatlás valószínüsíthető. Suicid tend. nem expl. Személyiség-állapot. Testiessége örömtelen: hanyag küllem, fáradt testtartás, kedvetlen, lusta mozgású. Sztereotíp, igénytelen érzékletiség. Személyes tereinek maradékát keresi. -válságos (3). Szellemiségében: értelmileg, érdeklődésében beszükült- érzelmi krízis, énes szerep-válság (gyermekkorában kivándorolt apja visszatért). Apjával egymásrautaltságuk felettesén/létérdek döntési konfliktust jelent,érzelmileg ellentmondásos, anyját gyermekként vádolja -kudarcos (2). Kötődése: gyerekei iránt elfásult. Szakmai közösséghez kötődése jó, aktívabb szerepigénye van, aktuállis kudarccal. -kudarcos (2). Létérdekeltsége: állását félti, foglalkozási presztizsét tartani igyekszik, de kockáztatja, felelősségtudata egyenetlen, illúziói vannak - egyenetlen (1). Terápiás rehabilitációs igény: összetett (8). - Mozgásterápia, személyes szerep-strukturáló szocioterápia, egyéni pszichoterápia, kapcsolati kontroll, egzisztenciális stratégia kialakítása, antidepresszív farmakoterápia.” A személyiségállapotra vonatkozó megállapítások azért hasznosak, mert kezelés során ezekre vonatkozó változásokat lehet és kell megfigyelni. Természetesen új momentumokkal ki is lehet egészíteni, és a kezelést módosítani. A terápia eredményességét is ezzel lehet mérni. A kezelés során az absztinencia beállításának időszakában, a megvonásos tüneteknél elsősorban a gyógyszeres terápia kerül előtérbe. Az absztinencia beállításán túlmenően szükséges • - kezelni a testi szövődményeket - farmako- és fizioterápia • - feltárni és gyógyítani a pszichés betegségeket a háttérben (depresszió, neurózis, szorongásos, kényszeres állapotok, konfliktus-reakciók) • - farmako- és pszichoterápia • - mentális és pszichikai funkciókat javítani, gyakoroltatni gyógyfoglalkoztatásban, terápiás csoportközösségben • - pszicho - szocioterápia • - gondozásra programot javasolni - tercier prevenció, rehabilitáció Az absztinencia stabilizálásakor a személyiségromlás javítását kell elérni, az erre irányuló szocioterápiának nagyon sokrétünek kell lennie: • - szenzo-motoros élménystrukturálás (mozgás-, tánc-, kreatív th.) • - foglalkoztatás, munkaterápia • - kommunikációs tréning • - kognitív- és viselkedésterápia • - önismereti életút-, életmódelemzés és programozás • - csoportterápiák, közösségi szerepgyakorlás • - közösségi öngyógyítás a részvétel és egymásrahatás tudatosításával A jól strukturált sokrétü szocioterápia megvalósításának számos feltétele van. Osztályunkon ezeknek bizony híjával vagyunk, Ha nem is mindig és együttesen, de a következő tevékenységeket végezzük osztályunkon: A kiskovácsi szocioterápiás rendszer: TERÁPIÁS FOGLALKOZÁSOK • Gyógytorna (egyéni) • Mozgásterápiás csoport (nyílt) • Relaxációs csoport (kötött) • NADA fül-akupunktúra (nyílt) • Manu-mentál th. csoport (kötött) • Zenés festés (kötött) • Aktív zeneterápiás csoport (kötött) • Irodalmi csoport (kötött) • Játék csoport (nyílt) • Dramatikus csoport (kötött) • Spirituális (Biblia-) csoport (kötött) • Szobanővér csoport (kötött) MUNKATERÁPIA • Takarítás (belső, külső • Tálalás (belső, külső) • Segédmunka (külső) • Konyha (külső) • Kreatív (külső) • Ipari (külső) BETEGEK ÖNTEVÉKENYSÉGE • Holdvilágárok AE Klub • AA ismertető csoport • Alkalmi rendezvények • Kirándulások • Sport • Pénteki teadélután BIZALMI TESTÜLET NAGYCSOPORT SZUPERVÍZIÓ Mikor szükséges a kórházi elvonó kezelés (akut és krónikus toxikus szomatikus és vegetatív krízisállapotokon, pszichotikus szövődményeken kívül)? A következő szempontok szerint mérlegelhetünk: Járóbetegellátás Kórház • megvonásos tünet 0-enyhe kifejezett • testi-szellemi zavar enyhe súlyos • együttmüködés jó vállalja • kontroll belső külső • konfliktuskezelésben aktív képtelen • prognózis esély van esély van • ki motiválja miért miért A szenvedélybetegek kórházi kezelésének eredményei általában rosszak. A kórházból távotzottak tübbnyire visszaesnek, sokan ugyanoda vagy másik kórházba járnak vissza. A „forgóajtó” müködik az addiktológiában is! Az eredmények értékelésénél figyelembe kell venni, hogy • - több éves, évtizedes zavarokról van szó • - a kórházba rendszerint a legsúlyosabb esetek kerülnek • - a motiváció és együttmüködés nem valódi • - sokszor csak sokadik kezelés eredményes (sokmenetes ebben a ringben is a küzdelem) • - a kórház után elmarad a gondozás • - a szociális feltételek hiányoznak a beteg sikeres megküzdésének A szenvedélybetegeknél mindig van zavar a szociális rendszerében is - ezt nem orvosi ellátáson kell számon kérni! Fontos, hogy meg tudjuk ítélni, mikor, mit lehet elérni és ne csalódjunk, ha többre vállalkoznánk! Mindenesetre a rendszerek (alap - szak - fekvőbeteg - szociális ellátás) összehangolásával sokat lehet javítani betegeink sorsán. A kapcsolatok ápolása, a kölcsönös véleménycsere betegeink és a magunk mentálhigiénéje szempontjából is hasznos! http://www.sulinet.hu/tanar/igazgatas/drog/2.html II. A szerfogyasztás szociológiai, pszichológiai megközelítése "Nincs boldog szerfüggő és nincs szerfüggő aki boldog társadalmi körülmények közül került ki" Schioring Erik (dán kutató) budapesti előadásának nyitó gondolata jelzi, hogy a társadalom és az egyén viszonya döntő tényező a szerfogyasztóvá válás folyamatában. Az alábbiakban néhány szociológiai és pszichológiai összetevőt ismerhetnek meg amelyek kiváltó okként és magyarázatként jöhetnek számításba a fiatalok drogozásánál. Az, hogy a diákok mit tartanak értéknek (idea, történés, anyagi javak), az egyrészt attól függ, hogy a család, a kortárscsoport és az iskola milyen értékeket közvetít a gyermekek felé. Másrészt attól is függ, hogy ezek az értékek milyen összhangban vannak egymással. Az iskola csak közvetve és csekély mértékben tudja befolyásolni a családi értékképző folyamatot, de lehetséges fórumain (szülői értekezlet, nyitott nap, családlátogatás, stb.) meg kell ezt kísérelni különösen azokban az esetekben, amikor deviáns hatások tapasztalhatók a gyerek viselkedésében. Fontosabb azonban, hogy az iskola milyen integráló hatást fejt ki a gyermekek felé a különböző olykor ellentétes értékek között. A tanárnak minden eszközt meg kell ragadnia, hogy "közös nevezőre" jusson a diákokkal a legfontosabb értékek tekintetében. Ez nem könnyű, mert a klasszikus értékek az ismert korábbi politikai okok miatt devalválódtak. A közelmúlt és napjaink átmenet-specifikus hatásai miatt túlzottan felértékelődött a materiális javak birtoklásának, a sikernek és az eredményességnek a megítélése. A pedagógus lehetséges szerepe ebben a helyzetben, az, hogy kellő tapintattal, odafordulással és maximális differenciálással értelmezze a szocializáció ellen ható megítéléseket, deviáns értékeket és megfelelő körülményeket teremtsen a konszenzus kialakítására, a tanár-diák párbeszéd konstruktívvá tétele érdekében. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha a pedagógus megismeri a tanuló konkrét családi helyzetét, az ott ható nevelési elveket, továbbá jól ismeri osztályának szociomátrixát és az aktuális történéseket, valamint azok kiváltó okait. Segítséget nyújthat ehhez az interaktív gyakorlatok mellett a közös feladat-végrehajtás (pld. iskolai ünnepi műsor szervezése, osztálykirándulásra felkészülés, stb.), valamint a döntések részbeni vagy teljes átengedése azokban az esetekben (pld. osztálydekoráció, DÖK-Nap műsor, stb.), amikor azok nem veszélyeztethetik az alapértékeket. Az utóbbi esetben gyakori hiba, hogy a tanár a saját véleménye vagy más korábbi tapasztalata miatt felülbírálja a gyerekek ötleteit. Megítélésem szerint sokkal építőbb egy még jó de a diákok többsége által képviselt javaslat elfogadása és támogatása, mint a saját "jobb" ötletünk ráerőszakolása az osztályra. A mintaképző szerepe mellett az értékképző folyamatra is rendkívül előnyösen hat a fenti kölcsönösség. Ilyen viszonyok között a tanulók többsége nyitottabb a pedagógus és a felnőtt világ véleményének a befogadására. Csakis így képzelhető el, hogy kellő súllyal essen latba a fiatalok értékképző folyamatában egy otthoni hatás semlegesítése vagy egy komoly kritika, például a reklámok szerfogyasztásra buzdítása ellen. Az osztály a diákok formális csoportja, amin belül (ill. azon kívül is) kialakul az informális rétegződés. Amennyiben a tanár nem teremt elégséges szituációt demokratikus döntések meghozatalára az osztályon (formális csoporton) belül, úgy csak az informális kortárs csoportokban (gyakran iskolán kívüli deviáns csoportban) élheti meg a fiatal az egyenlőségen alapuló véleménynyilvánítást, a döntésekben történő aktív szerepvállalást. A pedagógus szakmában közismert, hogy a szociális befolyásolás ereje a pubertástól áthelyeződik a kortárs csoportra, és a család mellett az iskola is veszít ebből. Nagyobb probléma, hogy a deviáns hatások és a médiák befolyásolása is megnőtt. Csepeli György sorai (Szociológia) rávilágítanak a jelenség fontosságára. "Nagy pedagógiai lehetőségek szunnyadnak a kortárscsoport jelenségében, amelyeket csak akkor aknázhatunk ki, ha óvakodunk a csoport számára külsőnek tetsző célok és értékek erőltetésétől és a ténylegesen ható csoportcélok közül keressük ki azokat, amelyek egyaránt elfogadhatók a fiatalok és a felnőttek számára. Valószínű, hogy a jól szervezett pedagógiailag átgondolt módon irányított ifjúsági szervezetek hatékonyságának életre szóló élményeket teremtő jellegének ez a felismerés a titka." Csepeli felhívja a figyelmet többek között az ifjúsági szervezetek jelentőségére is. A mai magyar helyzetben még mindig nem épültek ki a szociológiai értelemben vett építő jellegű szervezetek, amelyekre egyébként a fiataloknak szükségük lenne. (lásd még Vingender) Ehhez kapcsolódik Komlósi Piroska megállapítása (a család támogató és károsító hatásai a családtagok lelki egészségére) is: "Sajnálatos tény, hogy társadalmi szinten is megoldatlan a kamaszok szükségleteinek megértése és támogatása. Nem sikerült számukra olyan referenciacsoportok működését biztosítani, amelyekben differenciáltan jelenhetnének meg szükségleteik, s alternatív modellek között szabadon alakíthatnák identitástudatukat." A deviáns karrier kezdetének fontos jelzője lehet, hogy a fiatal kiszorul a korábbi informális csoportokból vagy jelentősen romlik a megítéltetése a formális csoportban (osztály). A tanárnak ismernie kell tehát a diák státuszát az osztályban és lehetőség szerint az informális csoportok közül a hozzáférhetőket. A szakemberek nem csak a drogfogyasztás irányába történő deviálásnak, hanem az öngyilkosság egyik előjelének is tartják a csoportokból történő "kikopást". A csoportokban betöltött szerepek meghatározott magatartást várnak el a szereptulajdonostól. A fiatalok esetében ez egyrészt az önállósodás gyakorlását (szélesedik a szereprepertoár) szolgáló szereplehetőség másrészt egy újabb szegmentje lehet a megfigyelésnek. A tanárnak törekednie kell, hogy gazdagítsa a diák szereprepertoárját, mert többek között ezzel segíti az egészséges szocializációt. Az életkori változásokkal átrendeződnek a szerepek, illetve új tartalommal töltődnek meg. Ez utóbbi gyakran okoz a fiatalokban konfliktust, és ekkor a csoportnyomás feszül szembe a belső értékekkel, korábbi ideákkal. Az új csoportnormák betartása (bármennyire is deviánsak) gyakran a csoporthoz való vágyott tartozást szimbolizálja, mert a választott kiscsoport kizárja tagjai közül az eltérő magatartásúakat. A belső vívódás okozta konfliktus látható jeleket ölthet és zavart viselkedéshez vezethet. Az eddig körülírt szerepen belüli konfliktust tovább növelheti a szerepek közötti konfliktus. Ezt a nem kívánt hatást fokozhatja az iskola, ha követelményrendszere, minősítési szempontrendszere és a tanárok által közvetített drogfogyasztói magatartás megítéltetése nem egységes. Ez utóbbi nagyon fontos szerepet tölt be a diákok értékképző folyamatában. A tanulók előtt dohányzó, de különösen az alkohol vonatkozásában valamilyen szinten érintett tanárok helytelen mintát nyújtanak. Ezek a szerepkonfliktusok idézik elő azokat a problémákat amelyek különböző pszichés reagálásokat eredményezhetnek. Sarbin és Allen a következőkben foglalta össze ezeket a feszültségcsökkentő módszereket: • figyelem megosztása (kiiktatja tudatából az ellentmondást) • ideológia kovácsolás (gyakori és közismert önigazolás) • kompromisszum képzés (passzivitás, vagy kitérés) • kábítás (a szerfogyasztás mint időleges "felejtés") • menekülés (kilépés a helyzetből, tragikus formája a szuicidum) • Bármelyik feszültségcsökkentő módszerhez folyamodik a fiatal személyiségfejlődésére káros lehet, de különösen az utolsó két forma jelent nagy veszélyt. A változásokra érzékenyen kell reagálni mert ez határozza meg a pedagógiai beavatkozások szükségességét és irányát. Az agresszió kezelése és alkalmazása jelent még kapcsolódási pontot a kábítószer-fogyasztással. A diákok egymás elleni agressziójának mértéke illetve változása érdemel figyelmet. Fontos figyelni, hogy a kár, a sérelem okozása milyen magatartás "büntetése". Az utóbbi időben megszaporodtak a zsarolásos jelegű, valamint az anyagi javak birtoklását célzó agressziók. Ezek nem csak szóbeli durvaságokban, hanem testi sérelmekben is megnyilvánulnak. Az alacsony státuszú vagy fizikailag gyenge diákok az elszenvedett sérelem elviselése érdekében gyakran fordulnak bátorító pótszerhez. Rosszabb, ha a megaláztatásokat kriminális szubgrupp (többek között drogfogyasztó) segítségével torolja meg. A pedagógiai agresszió kérdése egyértelműbb. Megítélésem szerint bármennyire is ideologizálja a tanár agresszív fellépését, biztos, hogy a tanuló személyiségének fejlődésére még a proszociális agresszió is ártalmas. Iskolai ártó tényezők Vingender szerint az iskola integráló szerepet tölt be a drogfogyasztás kialakulásában. A négy ágens erős hatást fejt ki és ezek kimutathatók a drogfogyasztók magatartásában. • Formális mutatók A magasabb osztályokban egyenes arányban nő a szerfogyasztók száma. A szakmunkásképzőkben a dohányzás és az alkohol fogyasztás aránya magasabb, a középiskolákban az illegitim drog használata gyakoribb. • Intézményi-szervezeti sajátosságok Az iskola szervezeteinek formális működése (SzMK, Iskolaszék, DÖK, Munkaközösségek stb.). A tanulók szerint a rendszabályozás formái és eszközei más dimenzióban születnek és más célt szolgálnak, így a csak a tanár-diák közötti hierarchikus tükröződést erősítik. Az elmarasztalások (intők, megrovások) nagy százalékának nem magatartási okai vannak (pld. tanulást minősít vagy családi problémák miatti iskolai hiányzás stb.) . Az iskolai rendezvények ritkák és gyakran csak felülről szervezettek. • Mikroszociális környezet Az iskolai közösség két fontos eleme a tantestület és a "diáktársadalom". Jól működő, protektív tanári közösség nélkül nincs iskolai közösség (modellkövetéses-szereptréning). Döntő a két szervezet kapcsolatának minősége (mentálhigiénés értékű). Gyakoriak a magányos gyerekek (társas magány). • Tanulási folyamat Az iskolarendszer deklaráltan nivelláló, de valójában szelektáló és "értelmiségi típusú" tudást kívánó. Erős a "teljesítményprés" valamint a verbális tudás igénye a számonkéréseken (kevés a praktikum valamint a "hétköznapi tudás" erősítése. A tanulási motiváció kialakításában, képesítésénél fogva a pedagógusnak van a legfontosabb szerepe. A "segítő kapcsolat" lehet a tanulási problémák felszámolásának egyik lehetősége. A vizsgálati adatok ismeretében az iskolavezetésnek törekedni kell a szerfogyasztás szempontjából prediktorként szereplő diszfunkcionális elemek felszámolására. Az innovációt is segítő szervezetfejlesztés, team-építés, valamint a szakmai módszertani repertoárt is bővítő posztgraduális képzések ill. a drog-prevencióhoz kapcsolódó akkreditáltatott továbbképzések jelentik a konkrét végrehajtás módját. - vissza - http://www.sulinet.hu/tanar/igazgatas/drog/1.html I. A téma aktualitása, a drogfogyasztás kialakulásának társadalmi folyamata A szerfogyasztás kialakulásának megismerése elengedhetetlenül fontos, mert ezen ismeretek segítik a pedagógust, hogy a konkrét esetben saját diákjának problémáját megértse és adekvát pedagógiai intervenciókkal reagáljon a történésekre. A feldolgozás során elsőként áttekintjük azokat a kutatásokat és vizsgálatokat amelyek számszerű magyarázatot adnak a drogprobléma kialakulására. A drogfogyasztással kapcsolatos problémák nem tisztelnek kontinenseket, államhatárokat, társadalmi rendszereket, ezért a nemzetközi összefogás igénye és szükséglete az eredményes munkát segíti a megelőzés, a felderítés, a gyógyítás és a rehabilitáció területén. Csak az európai adatokat tekintve is tekintélyes a drogfogyasztók száma. A mintegy 380 milliós Európai Unió lakosságának 14 %-a találkozott az elmúlt évben valamilyen kábítószer által előidézett problémával. Legnépszerűbb a kannabisz és az amfetamin származékok. Ez utóbbi tekintetében a fogyasztási trend alapján azt jósolják a szakemberek, hogy az idén átveszi a vezető szerepet. Mérsékeltebben, de nőtt a heroin- és kokainfogyasztás is. A Európai Drogfigyelő tájékoztatója alapján a heroinfüggők száma egymillióra tehető. Magyarországon a drog-problémával való foglalkozás kezdetben (hatvanas, évek) tiltott volt. A későbbi vizsgálatok eredményei csak szűk politikai kör számára voltak hozzáférhetők. Az első komolyabb középiskolai felmérés a hetvenes évek közepéből származik. Az eredmények alapján a középiskolások közel 5% fogyasztott már valamilyen drogot. Tíz év múlva a főváros középiskoláiban végzett vizsgálat már több mint 5%-os szipuzást mutatott ki a tanulók körében de a gyógyszerrel történő visszaélés is majdnem elérte a 10%-ot. A kommunista hatalom akkori szándéka, (nem tette publikussá az adatokat a szakemberek számára sem) nem csak politikailag volt szűklátókörű döntés, de a mai napig hatással van a drogprobléma kezelésére. Az adatok ismertté válása esetén az oktatás- és egészségügy valamint a rendőrség felkészülhetett volna a folyamatosan emelkedő számú drogfogyasztókkal történő foglalkozásra. Információk hiányában nem csak a szakágazatokra, de a társadalomra is "rátört" a drog a kilencvenes években. Nem alakult ki a társadalmi tolarencia, a segítő hálózat intézményei és csak késve a terjesztés felderítése, üldözése. Talán ennek a múltban gyökerező hibás szemlélet káros hatásának következménye, hogy csak napjainkban épült be a prevenciós ismeretek a pedagógus képzésbe, önálló kurrikulumként. Emiatt a mai pedagógusok jelentős többsége a szakmai képzése során nem kaptak a drog-prevencióval kapcsolatos ismereteket és így felkészületlenül és "eszköztelenül" szembesülnek a problémákkal. A vizsgálatok és felmérések ebben az évtizedben folytatódtak és nemzetközi kutatással egészültek ki. Magyarországon 1992 a marihuána évének tekinthető. A legális drogok mellett (13 %) a kannabisz vezette a népszerűségi listát. A fiatalok több mint 6%-a szívott már jointot (marihuánás cigaretta). Ebben az időben a fővárosi fiatalok még nem nagyon ismerték, és alig fogyasztottak kokaint. Az évtized közepére veszített vezető szerepéből a nyugtató és szélesedett a drog választék. Amellett, hogy jelentősen növekszik a drogfogyasztók száma aggasztóan tolódik lefelé az első drogélmény életkora. Már előfordul a 11-12 éves fogyasztó és a 13-14 éves dealer is. A főváros valamint a nagyvárosok (Miskolc, Szeged, Pécs, Veszprém) a legfertőzöttebbek, a nagyobb régiók közül pedig Csongrád megye. A legkevésbé fertőzött Szabolcs Szatmár Bereg megye. A kilencvenes évek közepén Magyarország bekapcsolódik a nemzetközi felmérésbe. A szakemberek 1995-ben elvégzik az első ESPAD-vizsgálatot, amelyet 1999-ben megismételtek. A középiskolások körében végzett felmérés adatai közül érdemes néhányat összehasonlítani, értelmezni, mert segít tájékozódásban és tervezésben. A veszélytudat csökkenésére utal, hogy 1995-ben a marihuána kipróbálását a fiúk 15%-a nem tartotta veszélyesnek, összesen (fiúk lányok együtt) 64% tartotta nagyon veszélyesnek. Ugyanerre a kérdésre az 1999-es felmérésben adott válaszok, aránybeli eltolódást mutattak. Nőtt (21%) a csekély veszélyesség megítélése és ennél nagyobb százalékban csökkent (53%) a nagyon veszélyesség megítéltetése. Hasonló a helyzet, csak még jelentősebb változásokkal az amfetamin kipróbálását illetően. 1995-ben a diákok több mint 60%-a tartotta nagyon veszélyesnek, míg 1999-ben már csak alig több mint 50%-a. A csekély veszélyesség megítélése természetesen fordított arányban változott. A szipuzás kipróbálása is elfogadhatóbb és egyre kevésbé veszélyesnek megítélt szerfogyasztási forma volt. Ezek az adatok azt jelentik, hogy a fiatalok körében egyre inkább elfogadottabb a tiltott drogok jelenléte és kipróbálása, a drogfogyasztással kapcsolatos veszélytudat csökkent. A természetesség nehezíti a tanulók elutasítási képességeinek kialakulását és megszilárdulását. További problémát jelent a nem megfelelő pedagógiai problémakezelés (korrekt információ hiánya és a pedagógusok eltérő értelmezése), valamint a szakmailag gyakran kifogásolható média interpretáció. A fiatalok drog-megítélése ezért nem csak a tényeken alapul, és csak részben tekinthető reálisnak. Így magas lehet az aránya a valótlan vagy torzultan értelmezett és hiányos információnak. A kipróbáló drogfogyasztó (különösen az amfetamin származék, és marihuána) kortársak beszámolói a kockázatmentes pozitív élménykeresés mintáját sugallják a többiek számára. A fenti helyzethez társul még a jelen időszak identitás problémája, amely valószínűsíti a helytelen vagy hibás döntéseket, többek között a drogfogyasztás visszautasításával kapcsolatban is. Erősíteni kell tehát a fiatalokban, a külvilág valós értelmezéséhez és a helyes döntésekhez szükséges készségeket, amelyeket interaktív gyakorlatokkal indirekt módon lehet elérni. Ugyanezen vizsgálat egyik kérdése arra irányult, hogy a fiatal, hol fogyasztott legutóbb drogot. Két adatot érdemes kiemelni és összehasonlítani. Az 1995-ös felmérés szerint a diszkóban fogyasztottak a legtöbben, míg az 1999-es adatok szerint az otthon vette át a vezető szerepet, és ha ehhez hozzáadjuk a más lakásában (barát osztálytárs) történő fogyasztás arányát is akkor ez 42.9%. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az alkohol helyett az illegális drogok vették át a vezető szerepet a discóban, másrészt akként is értelmezhető, hogy nagyobb figyelmet kell fordítatni a szülőknek az otthon kontroljára. Talán van egy olyan üzenete is ennek a jelenségnek, hogy a kulcsos gyerekek már a legális szerfogyasztással is inkább kivonulnak a "nyilvánosság" elöl, és visszahúzódnak a dolgozó szülők által napközben nem, vagy alig ellenőrzött lakásokba. Az adatokból azt lehet megállapítani, hogy szinte minden anyag fogyasztásánál csökkent az első kipróbálás életéve. A rendszeres dohányzók száma a százalékos megoszlás alapján a 15-16 éves kortól határozottan csökkenő tendenciát mutat, míg a 11-12 évesek között növekszik. Ennél nagyobb eltérést mutat a két korosztálynál az első cigaretta kipróbálása. A 16 évesek között az 1995-ös felmérés 4.3 % 1999-re visszaesett 0.9 %-ra. Ezt a pozitív tendenciát lerontja az, hogy a 11 év alattiak körében az első cigaretta kipróbálása 5 %-al nőtt. Az adatok világosan azt mutatják, hogy az iskola alsó évfolyamaiban kell megerősíteni a dohányzással kapcsolatos prevenciós munkát, mert ezekben az években mutatnak leginkább gyengeséget az elutasítás tekintetben. Más szimbolikus helyzetekben kell lehetőséget biztosítani a gyerekeknek, hogy felnőttebbeknek láthassák magukat, illetve, hogy gyakrabban tudjanak önálló döntéseket hozni. Még egy jellemző adat a sok százból. A gyógyszerek (szedatívumok, trankvillánsok) ismertségi százaléka az 1995-ös 93 %-ról 1999-re visszaesett 90 % alá. Az amfetamin ismertsége viszont az 1995-ös 21.3 %-ról 1999-re több mint háromszorosára 75.6 %-ra ugrott. Az előző adatokból jól látható a korszak uralkodó drogjával az amfetaminnal kapcsolatos népszerűség jelentős növekedése. A bűnügyek és büntetőeljárások száma az elmúlt 10 évben sokszorosára nőtt. Az ismertté vált "visszaélés kábítószerrel" bűncselekmények száma 1990-ben mindössze 34 volt, míg 1998-ban már 2068. Az elmúlt években többszázszorosára növekedett a lefoglalt kábítószerek mennyisége, és az elfogott futárok száma is emelkedett. A kábítószer fogyasztásával összefüggő halálesetek száma is folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Az évezred küszöbén Magyarországon a diákok egyharmada már kipróbált illegális drogot. Egyes szakemberek több mint 150.000 rendszeres kábítószer-fogyasztót feltételeznek akik közül a függő betegek számát 30-40 ezerre teszik. Az eddig ismertetett adatok magukért beszélnek és egyre sürgetőbbé teszik a szakmailag korrekt pedagógiai választ a több mint másfélmillió magyar diák iránt vállalt és érzett felelősség miatt is. - vissza - II. A szerfogyasztás szociológiai, pszichológiai megközelítése http://www.sulinet.hu/tanar/igazgatas/drog/2.html "Nincs boldog szerfüggő és nincs szerfüggő aki boldog társadalmi körülmények közül került ki" Schioring Erik (dán kutató) budapesti előadásának nyitó gondolata jelzi, hogy a társadalom és az egyén viszonya döntő tényező a szerfogyasztóvá válás folyamatában. Az alábbiakban néhány szociológiai és pszichológiai összetevőt ismerhetnek meg amelyek kiváltó okként és magyarázatként jöhetnek számításba a fiatalok drogozásánál. Az, hogy a diákok mit tartanak értéknek (idea, történés, anyagi javak), az egyrészt attól függ, hogy a család, a kortárscsoport és az iskola milyen értékeket közvetít a gyermekek felé. Másrészt attól is függ, hogy ezek az értékek milyen összhangban vannak egymással. Az iskola csak közvetve és csekély mértékben tudja befolyásolni a családi értékképző folyamatot, de lehetséges fórumain (szülői értekezlet, nyitott nap, családlátogatás, stb.) meg kell ezt kísérelni különösen azokban az esetekben, amikor deviáns hatások tapasztalhatók a gyerek viselkedésében. Fontosabb azonban, hogy az iskola milyen integráló hatást fejt ki a gyermekek felé a különböző olykor ellentétes értékek között. A tanárnak minden eszközt meg kell ragadnia, hogy "közös nevezőre" jusson a diákokkal a legfontosabb értékek tekintetében. Ez nem könnyű, mert a klasszikus értékek az ismert korábbi politikai okok miatt devalválódtak. A közelmúlt és napjaink átmenet-specifikus hatásai miatt túlzottan felértékelődött a materiális javak birtoklásának, a sikernek és az eredményességnek a megítélése. A pedagógus lehetséges szerepe ebben a helyzetben, az, hogy kellő tapintattal, odafordulással és maximális differenciálással értelmezze a szocializáció ellen ható megítéléseket, deviáns értékeket és megfelelő körülményeket teremtsen a konszenzus kialakítására, a tanár-diák párbeszéd konstruktívvá tétele érdekében. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha a pedagógus megismeri a tanuló konkrét családi helyzetét, az ott ható nevelési elveket, továbbá jól ismeri osztályának szociomátrixát és az aktuális történéseket, valamint azok kiváltó okait. Segítséget nyújthat ehhez az interaktív gyakorlatok mellett a közös feladat-végrehajtás (pld. iskolai ünnepi műsor szervezése, osztálykirándulásra felkészülés, stb.), valamint a döntések részbeni vagy teljes átengedése azokban az esetekben (pld. osztálydekoráció, DÖK-Nap műsor, stb.), amikor azok nem veszélyeztethetik az alapértékeket. Az utóbbi esetben gyakori hiba, hogy a tanár a saját véleménye vagy más korábbi tapasztalata miatt felülbírálja a gyerekek ötleteit. Megítélésem szerint sokkal építőbb egy még jó de a diákok többsége által képviselt javaslat elfogadása és támogatása, mint a saját "jobb" ötletünk ráerőszakolása az osztályra. A mintaképző szerepe mellett az értékképző folyamatra is rendkívül előnyösen hat a fenti kölcsönösség. Ilyen viszonyok között a tanulók többsége nyitottabb a pedagógus és a felnőtt világ véleményének a befogadására. Csakis így képzelhető el, hogy kellő súllyal essen latba a fiatalok értékképző folyamatában egy otthoni hatás semlegesítése vagy egy komoly kritika, például a reklámok szerfogyasztásra buzdítása ellen. Az osztály a diákok formális csoportja, amin belül (ill. azon kívül is) kialakul az informális rétegződés. Amennyiben a tanár nem teremt elégséges szituációt demokratikus döntések meghozatalára az osztályon (formális csoporton) belül, úgy csak az informális kortárs csoportokban (gyakran iskolán kívüli deviáns csoportban) élheti meg a fiatal az egyenlőségen alapuló véleménynyilvánítást, a döntésekben történő aktív szerepvállalást. A pedagógus szakmában közismert, hogy a szociális befolyásolás ereje a pubertástól áthelyeződik a kortárs csoportra, és a család mellett az iskola is veszít ebből. Nagyobb probléma, hogy a deviáns hatások és a médiák befolyásolása is megnőtt. Csepeli György sorai (Szociológia) rávilágítanak a jelenség fontosságára. "Nagy pedagógiai lehetőségek szunnyadnak a kortárscsoport jelenségében, amelyeket csak akkor aknázhatunk ki, ha óvakodunk a csoport számára külsőnek tetsző célok és értékek erőltetésétől és a ténylegesen ható csoportcélok közül keressük ki azokat, amelyek egyaránt elfogadhatók a fiatalok és a felnőttek számára. Valószínű, hogy a jól szervezett pedagógiailag átgondolt módon irányított ifjúsági szervezetek hatékonyságának életre szóló élményeket teremtő jellegének ez a felismerés a titka." Csepeli felhívja a figyelmet többek között az ifjúsági szervezetek jelentőségére is. A mai magyar helyzetben még mindig nem épültek ki a szociológiai értelemben vett építő jellegű szervezetek, amelyekre egyébként a fiataloknak szükségük lenne. (lásd még Vingender) Ehhez kapcsolódik Komlósi Piroska megállapítása (a család támogató és károsító hatásai a családtagok lelki egészségére) is: "Sajnálatos tény, hogy társadalmi szinten is megoldatlan a kamaszok szükségleteinek megértése és támogatása. Nem sikerült számukra olyan referenciacsoportok működését biztosítani, amelyekben differenciáltan jelenhetnének meg szükségleteik, s alternatív modellek között szabadon alakíthatnák identitástudatukat." A deviáns karrier kezdetének fontos jelzője lehet, hogy a fiatal kiszorul a korábbi informális csoportokból vagy jelentősen romlik a megítéltetése a formális csoportban (osztály). A tanárnak ismernie kell tehát a diák státuszát az osztályban és lehetőség szerint az informális csoportok közül a hozzáférhetőket. A szakemberek nem csak a drogfogyasztás irányába történő deviálásnak, hanem az öngyilkosság egyik előjelének is tartják a csoportokból történő "kikopást". A csoportokban betöltött szerepek meghatározott magatartást várnak el a szereptulajdonostól. A fiatalok esetében ez egyrészt az önállósodás gyakorlását (szélesedik a szereprepertoár) szolgáló szereplehetőség másrészt egy újabb szegmentje lehet a megfigyelésnek. A tanárnak törekednie kell, hogy gazdagítsa a diák szereprepertoárját, mert többek között ezzel segíti az egészséges szocializációt. Az életkori változásokkal átrendeződnek a szerepek, illetve új tartalommal töltődnek meg. Ez utóbbi gyakran okoz a fiatalokban konfliktust, és ekkor a csoportnyomás feszül szembe a belső értékekkel, korábbi ideákkal. Az új csoportnormák betartása (bármennyire is deviánsak) gyakran a csoporthoz való vágyott tartozást szimbolizálja, mert a választott kiscsoport kizárja tagjai közül az eltérő magatartásúakat. A belső vívódás okozta konfliktus látható jeleket ölthet és zavart viselkedéshez vezethet. Az eddig körülírt szerepen belüli konfliktust tovább növelheti a szerepek közötti konfliktus. Ezt a nem kívánt hatást fokozhatja az iskola, ha követelményrendszere, minősítési szempontrendszere és a tanárok által közvetített drogfogyasztói magatartás megítéltetése nem egységes. Ez utóbbi nagyon fontos szerepet tölt be a diákok értékképző folyamatában. A tanulók előtt dohányzó, de különösen az alkohol vonatkozásában valamilyen szinten érintett tanárok helytelen mintát nyújtanak. Ezek a szerepkonfliktusok idézik elő azokat a problémákat amelyek különböző pszichés reagálásokat eredményezhetnek. Sarbin és Allen a következőkben foglalta össze ezeket a feszültségcsökkentő módszereket: • figyelem megosztása (kiiktatja tudatából az ellentmondást) • ideológia kovácsolás (gyakori és közismert önigazolás) • kompromisszum képzés (passzivitás, vagy kitérés) • kábítás (a szerfogyasztás mint időleges "felejtés") • menekülés (kilépés a helyzetből, tragikus formája a szuicidum) • Bármelyik feszültségcsökkentő módszerhez folyamodik a fiatal személyiségfejlődésére káros lehet, de különösen az utolsó két forma jelent nagy veszélyt. A változásokra érzékenyen kell reagálni mert ez határozza meg a pedagógiai beavatkozások szükségességét és irányát. Az agresszió kezelése és alkalmazása jelent még kapcsolódási pontot a kábítószer-fogyasztással. A diákok egymás elleni agressziójának mértéke illetve változása érdemel figyelmet. Fontos figyelni, hogy a kár, a sérelem okozása milyen magatartás "büntetése". Az utóbbi időben megszaporodtak a zsarolásos jelegű, valamint az anyagi javak birtoklását célzó agressziók. Ezek nem csak szóbeli durvaságokban, hanem testi sérelmekben is megnyilvánulnak. Az alacsony státuszú vagy fizikailag gyenge diákok az elszenvedett sérelem elviselése érdekében gyakran fordulnak bátorító pótszerhez. Rosszabb, ha a megaláztatásokat kriminális szubgrupp (többek között drogfogyasztó) segítségével torolja meg. A pedagógiai agresszió kérdése egyértelműbb. Megítélésem szerint bármennyire is ideologizálja a tanár agresszív fellépését, biztos, hogy a tanuló személyiségének fejlődésére még a proszociális agresszió is ártalmas. Iskolai ártó tényezők Vingender szerint az iskola integráló szerepet tölt be a drogfogyasztás kialakulásában. A négy ágens erős hatást fejt ki és ezek kimutathatók a drogfogyasztók magatartásában. • Formális mutatók A magasabb osztályokban egyenes arányban nő a szerfogyasztók száma. A szakmunkásképzőkben a dohányzás és az alkohol fogyasztás aránya magasabb, a középiskolákban az illegitim drog használata gyakoribb. • Intézményi-szervezeti sajátosságok Az iskola szervezeteinek formális működése (SzMK, Iskolaszék, DÖK, Munkaközösségek stb.). A tanulók szerint a rendszabályozás formái és eszközei más dimenzióban születnek és más célt szolgálnak, így a csak a tanár-diák közötti hierarchikus tükröződést erősítik. Az elmarasztalások (intők, megrovások) nagy százalékának nem magatartási okai vannak (pld. tanulást minősít vagy családi problémák miatti iskolai hiányzás stb.) . Az iskolai rendezvények ritkák és gyakran csak felülről szervezettek. • Mikroszociális környezet Az iskolai közösség két fontos eleme a tantestület és a "diáktársadalom". Jól működő, protektív tanári közösség nélkül nincs iskolai közösség (modellkövetéses-szereptréning). Döntő a két szervezet kapcsolatának minősége (mentálhigiénés értékű). Gyakoriak a magányos gyerekek (társas magány). • Tanulási folyamat Az iskolarendszer deklaráltan nivelláló, de valójában szelektáló és "értelmiségi típusú" tudást kívánó. Erős a "teljesítményprés" valamint a verbális tudás igénye a számonkéréseken (kevés a praktikum valamint a "hétköznapi tudás" erősítése. A tanulási motiváció kialakításában, képesítésénél fogva a pedagógusnak van a legfontosabb szerepe. A "segítő kapcsolat" lehet a tanulási problémák felszámolásának egyik lehetősége. A vizsgálati adatok ismeretében az iskolavezetésnek törekedni kell a szerfogyasztás szempontjából prediktorként szereplő diszfunkcionális elemek felszámolására. Az innovációt is segítő szervezetfejlesztés, team-építés, valamint a szakmai módszertani repertoárt is bővítő posztgraduális képzések ill. a drog-prevencióhoz kapcsolódó akkreditáltatott továbbképzések jelentik a konkrét végrehajtás módját. - vissza - A DROGFOGYASZTÁSRÓL http://www.sulinet.hu/tanar/igazgatas/drog/1.html (1-10.html) I. A téma aktualitása, a drogfogyasztás kialakulásának társadalmi folyamata A szerfogyasztás kialakulásának megismerése elengedhetetlenül fontos, mert ezen ismeretek segítik a pedagógust, hogy a konkrét esetben saját diákjának problémáját megértse és adekvát pedagógiai intervenciókkal reagáljon a történésekre. A feldolgozás során elsőként áttekintjük azokat a kutatásokat és vizsgálatokat amelyek számszerű magyarázatot adnak a drogprobléma kialakulására. A drogfogyasztással kapcsolatos problémák nem tisztelnek kontinenseket, államhatárokat, társadalmi rendszereket, ezért a nemzetközi összefogás igénye és szükséglete az eredményes munkát segíti a megelőzés, a felderítés, a gyógyítás és a rehabilitáció területén. Csak az európai adatokat tekintve is tekintélyes a drogfogyasztók száma. A mintegy 380 milliós Európai Unió lakosságának 14 %-a találkozott az elmúlt évben valamilyen kábítószer által előidézett problémával. Legnépszerűbb a kannabisz és az amfetamin származékok. Ez utóbbi tekintetében a fogyasztási trend alapján azt jósolják a szakemberek, hogy az idén átveszi a vezető szerepet. Mérsékeltebben, de nőtt a heroin- és kokainfogyasztás is. A Európai Drogfigyelő tájékoztatója alapján a heroinfüggők száma egymillióra tehető. Magyarországon a drog-problémával való foglalkozás kezdetben (hatvanas, évek) tiltott volt. A későbbi vizsgálatok eredményei csak szűk politikai kör számára voltak hozzáférhetők. Az első komolyabb középiskolai felmérés a hetvenes évek közepéből származik. Az eredmények alapján a középiskolások közel 5% fogyasztott már valamilyen drogot. Tíz év múlva a főváros középiskoláiban végzett vizsgálat már több mint 5%-os szipuzást mutatott ki a tanulók körében de a gyógyszerrel történő visszaélés is majdnem elérte a 10%-ot. A kommunista hatalom akkori szándéka, (nem tette publikussá az adatokat a szakemberek számára sem) nem csak politikailag volt szűklátókörű döntés, de a mai napig hatással van a drogprobléma kezelésére. Az adatok ismertté válása esetén az oktatás- és egészségügy valamint a rendőrség felkészülhetett volna a folyamatosan emelkedő számú drogfogyasztókkal történő foglalkozásra. Információk hiányában nem csak a szakágazatokra, de a társadalomra is "rátört" a drog a kilencvenes években. Nem alakult ki a társadalmi tolarencia, a segítő hálózat intézményei és csak késve a terjesztés felderítése, üldözése. Talán ennek a múltban gyökerező hibás szemlélet káros hatásának következménye, hogy csak napjainkban épült be a prevenciós ismeretek a pedagógus képzésbe, önálló kurrikulumként. Emiatt a mai pedagógusok jelentős többsége a szakmai képzése során nem kaptak a drog-prevencióval kapcsolatos ismereteket és így felkészületlenül és "eszköztelenül" szembesülnek a problémákkal. A vizsgálatok és felmérések ebben az évtizedben folytatódtak és nemzetközi kutatással egészültek ki. Magyarországon 1992 a marihuána évének tekinthető. A legális drogok mellett (13 %) a kannabisz vezette a népszerűségi listát. A fiatalok több mint 6%-a szívott már jointot (marihuánás cigaretta). Ebben az időben a fővárosi fiatalok még nem nagyon ismerték, és alig fogyasztottak kokaint. Az évtized közepére veszített vezető szerepéből a nyugtató és szélesedett a drog választék. Amellett, hogy jelentősen növekszik a drogfogyasztók száma aggasztóan tolódik lefelé az első drogélmény életkora. Már előfordul a 11-12 éves fogyasztó és a 13-14 éves dealer is. A főváros valamint a nagyvárosok (Miskolc, Szeged, Pécs, Veszprém) a legfertőzöttebbek, a nagyobb régiók közül pedig Csongrád megye. A legkevésbé fertőzött Szabolcs Szatmár Bereg megye. A kilencvenes évek közepén Magyarország bekapcsolódik a nemzetközi felmérésbe. A szakemberek 1995-ben elvégzik az első ESPAD-vizsgálatot, amelyet 1999-ben megismételtek. A középiskolások körében végzett felmérés adatai közül érdemes néhányat összehasonlítani, értelmezni, mert segít tájékozódásban és tervezésben. A veszélytudat csökkenésére utal, hogy 1995-ben a marihuána kipróbálását a fiúk 15%-a nem tartotta veszélyesnek, összesen (fiúk lányok együtt) 64% tartotta nagyon veszélyesnek. Ugyanerre a kérdésre az 1999-es felmérésben adott válaszok, aránybeli eltolódást mutattak. Nőtt (21%) a csekély veszélyesség megítélése és ennél nagyobb százalékban csökkent (53%) a nagyon veszélyesség megítéltetése. Hasonló a helyzet, csak még jelentősebb változásokkal az amfetamin kipróbálását illetően. 1995-ben a diákok több mint 60%-a tartotta nagyon veszélyesnek, míg 1999-ben már csak alig több mint 50%-a. A csekély veszélyesség megítélése természetesen fordított arányban változott. A szipuzás kipróbálása is elfogadhatóbb és egyre kevésbé veszélyesnek megítélt szerfogyasztási forma volt. Ezek az adatok azt jelentik, hogy a fiatalok körében egyre inkább elfogadottabb a tiltott drogok jelenléte és kipróbálása, a drogfogyasztással kapcsolatos veszélytudat csökkent. A természetesség nehezíti a tanulók elutasítási képességeinek kialakulását és megszilárdulását. További problémát jelent a nem megfelelő pedagógiai problémakezelés (korrekt információ hiánya és a pedagógusok eltérő értelmezése), valamint a szakmailag gyakran kifogásolható média interpretáció. A fiatalok drog-megítélése ezért nem csak a tényeken alapul, és csak részben tekinthető reálisnak. Így magas lehet az aránya a valótlan vagy torzultan értelmezett és hiányos információnak. A kipróbáló drogfogyasztó (különösen az amfetamin származék, és marihuána) kortársak beszámolói a kockázatmentes pozitív élménykeresés mintáját sugallják a többiek számára. A fenti helyzethez társul még a jelen időszak identitás problémája, amely valószínűsíti a helytelen vagy hibás döntéseket, többek között a drogfogyasztás visszautasításával kapcsolatban is. Erősíteni kell tehát a fiatalokban, a külvilág valós értelmezéséhez és a helyes döntésekhez szükséges készségeket, amelyeket interaktív gyakorlatokkal indirekt módon lehet elérni. Ugyanezen vizsgálat egyik kérdése arra irányult, hogy a fiatal, hol fogyasztott legutóbb drogot. Két adatot érdemes kiemelni és összehasonlítani. Az 1995-ös felmérés szerint a diszkóban fogyasztottak a legtöbben, míg az 1999-es adatok szerint az otthon vette át a vezető szerepet, és ha ehhez hozzáadjuk a más lakásában (barát osztálytárs) történő fogyasztás arányát is akkor ez 42.9%. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az alkohol helyett az illegális drogok vették át a vezető szerepet a discóban, másrészt akként is értelmezhető, hogy nagyobb figyelmet kell fordítatni a szülőknek az otthon kontroljára. Talán van egy olyan üzenete is ennek a jelenségnek, hogy a kulcsos gyerekek már a legális szerfogyasztással is inkább kivonulnak a "nyilvánosság" elöl, és visszahúzódnak a dolgozó szülők által napközben nem, vagy alig ellenőrzött lakásokba. Az adatokból azt lehet megállapítani, hogy szinte minden anyag fogyasztásánál csökkent az első kipróbálás életéve. A rendszeres dohányzók száma a százalékos megoszlás alapján a 15-16 éves kortól határozottan csökkenő tendenciát mutat, míg a 11-12 évesek között növekszik. Ennél nagyobb eltérést mutat a két korosztálynál az első cigaretta kipróbálása. A 16 évesek között az 1995-ös felmérés 4.3 % 1999-re visszaesett 0.9 %-ra. Ezt a pozitív tendenciát lerontja az, hogy a 11 év alattiak körében az első cigaretta kipróbálása 5 %-al nőtt. Az adatok világosan azt mutatják, hogy az iskola alsó évfolyamaiban kell megerősíteni a dohányzással kapcsolatos prevenciós munkát, mert ezekben az években mutatnak leginkább gyengeséget az elutasítás tekintetben. Más szimbolikus helyzetekben kell lehetőséget biztosítani a gyerekeknek, hogy felnőttebbeknek láthassák magukat, illetve, hogy gyakrabban tudjanak önálló döntéseket hozni. Még egy jellemző adat a sok százból. A gyógyszerek (szedatívumok, trankvillánsok) ismertségi százaléka az 1995-ös 93 %-ról 1999-re visszaesett 90 % alá. Az amfetamin ismertsége viszont az 1995-ös 21.3 %-ról 1999-re több mint háromszorosára 75.6 %-ra ugrott. Az előző adatokból jól látható a korszak uralkodó drogjával az amfetaminnal kapcsolatos népszerűség jelentős növekedése. A bűnügyek és büntetőeljárások száma az elmúlt 10 évben sokszorosára nőtt. Az ismertté vált "visszaélés kábítószerrel" bűncselekmények száma 1990-ben mindössze 34 volt, míg 1998-ban már 2068. Az elmúlt években többszázszorosára növekedett a lefoglalt kábítószerek mennyisége, és az elfogott futárok száma is emelkedett. A kábítószer fogyasztásával összefüggő halálesetek száma is folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Az évezred küszöbén Magyarországon a diákok egyharmada már kipróbált illegális drogot. Egyes szakemberek több mint 150.000 rendszeres kábítószer-fogyasztót feltételeznek akik közül a függő betegek számát 30-40 ezerre teszik. Az eddig ismertetett adatok magukért beszélnek és egyre sürgetőbbé teszik a szakmailag korrekt pedagógiai választ a több mint másfélmillió magyar diák iránt vállalt és érzett felelősség miatt is. - vissza - II. A szerfogyasztás szociológiai, pszichológiai megközelítése http://www.sulinet.hu/tanar/igazgatas/drog/2.html "Nincs boldog szerfüggő és nincs szerfüggő aki boldog társadalmi körülmények közül került ki" Schioring Erik (dán kutató) budapesti előadásának nyitó gondolata jelzi, hogy a társadalom és az egyén viszonya döntő tényező a szerfogyasztóvá válás folyamatában. Az alábbiakban néhány szociológiai és pszichológiai összetevőt ismerhetnek meg amelyek kiváltó okként és magyarázatként jöhetnek számításba a fiatalok drogozásánál. Az, hogy a diákok mit tartanak értéknek (idea, történés, anyagi javak), az egyrészt attól függ, hogy a család, a kortárscsoport és az iskola milyen értékeket közvetít a gyermekek felé. Másrészt attól is függ, hogy ezek az értékek milyen összhangban vannak egymással. Az iskola csak közvetve és csekély mértékben tudja befolyásolni a családi értékképző folyamatot, de lehetséges fórumain (szülői értekezlet, nyitott nap, családlátogatás, stb.) meg kell ezt kísérelni különösen azokban az esetekben, amikor deviáns hatások tapasztalhatók a gyerek viselkedésében. Fontosabb azonban, hogy az iskola milyen integráló hatást fejt ki a gyermekek felé a különböző olykor ellentétes értékek között. A tanárnak minden eszközt meg kell ragadnia, hogy "közös nevezőre" jusson a diákokkal a legfontosabb értékek tekintetében. Ez nem könnyű, mert a klasszikus értékek az ismert korábbi politikai okok miatt devalválódtak. A közelmúlt és napjaink átmenet-specifikus hatásai miatt túlzottan felértékelődött a materiális javak birtoklásának, a sikernek és az eredményességnek a megítélése. A pedagógus lehetséges szerepe ebben a helyzetben, az, hogy kellő tapintattal, odafordulással és maximális differenciálással értelmezze a szocializáció ellen ható megítéléseket, deviáns értékeket és megfelelő körülményeket teremtsen a konszenzus kialakítására, a tanár-diák párbeszéd konstruktívvá tétele érdekében. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha a pedagógus megismeri a tanuló konkrét családi helyzetét, az ott ható nevelési elveket, továbbá jól ismeri osztályának szociomátrixát és az aktuális történéseket, valamint azok kiváltó okait. Segítséget nyújthat ehhez az interaktív gyakorlatok mellett a közös feladat-végrehajtás (pld. iskolai ünnepi műsor szervezése, osztálykirándulásra felkészülés, stb.), valamint a döntések részbeni vagy teljes átengedése azokban az esetekben (pld. osztálydekoráció, DÖK-Nap műsor, stb.), amikor azok nem veszélyeztethetik az alapértékeket. Az utóbbi esetben gyakori hiba, hogy a tanár a saját véleménye vagy más korábbi tapasztalata miatt felülbírálja a gyerekek ötleteit. Megítélésem szerint sokkal építőbb egy még jó de a diákok többsége által képviselt javaslat elfogadása és támogatása, mint a saját "jobb" ötletünk ráerőszakolása az osztályra. A mintaképző szerepe mellett az értékképző folyamatra is rendkívül előnyösen hat a fenti kölcsönösség. Ilyen viszonyok között a tanulók többsége nyitottabb a pedagógus és a felnőtt világ véleményének a befogadására. Csakis így képzelhető el, hogy kellő súllyal essen latba a fiatalok értékképző folyamatában egy otthoni hatás semlegesítése vagy egy komoly kritika, például a reklámok szerfogyasztásra buzdítása ellen. Az osztály a diákok formális csoportja, amin belül (ill. azon kívül is) kialakul az informális rétegződés. Amennyiben a tanár nem teremt elégséges szituációt demokratikus döntések meghozatalára az osztályon (formális csoporton) belül, úgy csak az informális kortárs csoportokban (gyakran iskolán kívüli deviáns csoportban) élheti meg a fiatal az egyenlőségen alapuló véleménynyilvánítást, a döntésekben történő aktív szerepvállalást. A pedagógus szakmában közismert, hogy a szociális befolyásolás ereje a pubertástól áthelyeződik a kortárs csoportra, és a család mellett az iskola is veszít ebből. Nagyobb probléma, hogy a deviáns hatások és a médiák befolyásolása is megnőtt. Csepeli György sorai (Szociológia) rávilágítanak a jelenség fontosságára. "Nagy pedagógiai lehetőségek szunnyadnak a kortárscsoport jelenségében, amelyeket csak akkor aknázhatunk ki, ha óvakodunk a csoport számára külsőnek tetsző célok és értékek erőltetésétől és a ténylegesen ható csoportcélok közül keressük ki azokat, amelyek egyaránt elfogadhatók a fiatalok és a felnőttek számára. Valószínű, hogy a jól szervezett pedagógiailag átgondolt módon irányított ifjúsági szervezetek hatékonyságának életre szóló élményeket teremtő jellegének ez a felismerés a titka." Csepeli felhívja a figyelmet többek között az ifjúsági szervezetek jelentőségére is. A mai magyar helyzetben még mindig nem épültek ki a szociológiai értelemben vett építő jellegű szervezetek, amelyekre egyébként a fiataloknak szükségük lenne. (lásd még Vingender) Ehhez kapcsolódik Komlósi Piroska megállapítása (a család támogató és károsító hatásai a családtagok lelki egészségére) is: "Sajnálatos tény, hogy társadalmi szinten is megoldatlan a kamaszok szükségleteinek megértése és támogatása. Nem sikerült számukra olyan referenciacsoportok működését biztosítani, amelyekben differenciáltan jelenhetnének meg szükségleteik, s alternatív modellek között szabadon alakíthatnák identitástudatukat." A deviáns karrier kezdetének fontos jelzője lehet, hogy a fiatal kiszorul a korábbi informális csoportokból vagy jelentősen romlik a megítéltetése a formális csoportban (osztály). A tanárnak ismernie kell tehát a diák státuszát az osztályban és lehetőség szerint az informális csoportok közül a hozzáférhetőket. A szakemberek nem csak a drogfogyasztás irányába történő deviálásnak, hanem az öngyilkosság egyik előjelének is tartják a csoportokból történő "kikopást". A csoportokban betöltött szerepek meghatározott magatartást várnak el a szereptulajdonostól. A fiatalok esetében ez egyrészt az önállósodás gyakorlását (szélesedik a szereprepertoár) szolgáló szereplehetőség másrészt egy újabb szegmentje lehet a megfigyelésnek. A tanárnak törekednie kell, hogy gazdagítsa a diák szereprepertoárját, mert többek között ezzel segíti az egészséges szocializációt. Az életkori változásokkal átrendeződnek a szerepek, illetve új tartalommal töltődnek meg. Ez utóbbi gyakran okoz a fiatalokban konfliktust, és ekkor a csoportnyomás feszül szembe a belső értékekkel, korábbi ideákkal. Az új csoportnormák betartása (bármennyire is deviánsak) gyakran a csoporthoz való vágyott tartozást szimbolizálja, mert a választott kiscsoport kizárja tagjai közül az eltérő magatartásúakat. A belső vívódás okozta konfliktus látható jeleket ölthet és zavart viselkedéshez vezethet. Az eddig körülírt szerepen belüli konfliktust tovább növelheti a szerepek közötti konfliktus. Ezt a nem kívánt hatást fokozhatja az iskola, ha követelményrendszere, minősítési szempontrendszere és a tanárok által közvetített drogfogyasztói magatartás megítéltetése nem egységes. Ez utóbbi nagyon fontos szerepet tölt be a diákok értékképző folyamatában. A tanulók előtt dohányzó, de különösen az alkohol vonatkozásában valamilyen szinten érintett tanárok helytelen mintát nyújtanak. Ezek a szerepkonfliktusok idézik elő azokat a problémákat amelyek különböző pszichés reagálásokat eredményezhetnek. Sarbin és Allen a következőkben foglalta össze ezeket a feszültségcsökkentő módszereket: • figyelem megosztása (kiiktatja tudatából az ellentmondást) • ideológia kovácsolás (gyakori és közismert önigazolás) • kompromisszum képzés (passzivitás, vagy kitérés) • kábítás (a szerfogyasztás mint időleges "felejtés") • menekülés (kilépés a helyzetből, tragikus formája a szuicidum) • Bármelyik feszültségcsökkentő módszerhez folyamodik a fiatal személyiségfejlődésére káros lehet, de különösen az utolsó két forma jelent nagy veszélyt. A változásokra érzékenyen kell reagálni mert ez határozza meg a pedagógiai beavatkozások szükségességét és irányát. Az agresszió kezelése és alkalmazása jelent még kapcsolódási pontot a kábítószer-fogyasztással. A diákok egymás elleni agressziójának mértéke illetve változása érdemel figyelmet. Fontos figyelni, hogy a kár, a sérelem okozása milyen magatartás "büntetése". Az utóbbi időben megszaporodtak a zsarolásos jelegű, valamint az anyagi javak birtoklását célzó agressziók. Ezek nem csak szóbeli durvaságokban, hanem testi sérelmekben is megnyilvánulnak. Az alacsony státuszú vagy fizikailag gyenge diákok az elszenvedett sérelem elviselése érdekében gyakran fordulnak bátorító pótszerhez. Rosszabb, ha a megaláztatásokat kriminális szubgrupp (többek között drogfogyasztó) segítségével torolja meg. A pedagógiai agresszió kérdése egyértelműbb. Megítélésem szerint bármennyire is ideologizálja a tanár agresszív fellépését, biztos, hogy a tanuló személyiségének fejlődésére még a proszociális agresszió is ártalmas. Iskolai ártó tényezők Vingender szerint az iskola integráló szerepet tölt be a drogfogyasztás kialakulásában. A négy ágens erős hatást fejt ki és ezek kimutathatók a drogfogyasztók magatartásában. • Formális mutatók A magasabb osztályokban egyenes arányban nő a szerfogyasztók száma. A szakmunkásképzőkben a dohányzás és az alkohol fogyasztás aránya magasabb, a középiskolákban az illegitim drog használata gyakoribb. • Intézményi-szervezeti sajátosságok Az iskola szervezeteinek formális működése (SzMK, Iskolaszék, DÖK, Munkaközösségek stb.). A tanulók szerint a rendszabályozás formái és eszközei más dimenzióban születnek és más célt szolgálnak, így a csak a tanár-diák közötti hierarchikus tükröződést erősítik. Az elmarasztalások (intők, megrovások) nagy százalékának nem magatartási okai vannak (pld. tanulást minősít vagy családi problémák miatti iskolai hiányzás stb.) . Az iskolai rendezvények ritkák és gyakran csak felülről szervezettek. • Mikroszociális környezet Az iskolai közösség két fontos eleme a tantestület és a "diáktársadalom". Jól működő, protektív tanári közösség nélkül nincs iskolai közösség (modellkövetéses-szereptréning). Döntő a két szervezet kapcsolatának minősége (mentálhigiénés értékű). Gyakoriak a magányos gyerekek (társas magány). • Tanulási folyamat Az iskolarendszer deklaráltan nivelláló, de valójában szelektáló és "értelmiségi típusú" tudást kívánó. Erős a "teljesítményprés" valamint a verbális tudás igénye a számonkéréseken (kevés a praktikum valamint a "hétköznapi tudás" erősítése. A tanulási motiváció kialakításában, képesítésénél fogva a pedagógusnak van a legfontosabb szerepe. A "segítő kapcsolat" lehet a tanulási problémák felszámolásának egyik lehetősége. A vizsgálati adatok ismeretében az iskolavezetésnek törekedni kell a szerfogyasztás szempontjából prediktorként szereplő diszfunkcionális elemek felszámolására. Az innovációt is segítő szervezetfejlesztés, team-építés, valamint a szakmai módszertani repertoárt is bővítő posztgraduális képzések ill. a drog-prevencióhoz kapcsolódó akkreditáltatott továbbképzések jelentik a konkrét végrehajtás módját. - vissza - III. A szerfogyasztás egészségfejlesztési és mentálhigiénés megközelítése III./ 1. Az egészségfejlesztés és a szerfogyasztás Társadalmunk egyik alapvető gondját ma az életminőség romlása az indokolatlan halálozások számának rohamos növekedése okozza. Megállapítható, hogy a leggyakoribb halál okok rizikótényezői között az egészségtelen életmód, az egészségre káros emberi magatartások szerepelnek. A probléma megoldását az emberi viselkedés alakításában kell keresnünk, azokban az ismeretekben, értékekben, attitűdökben, amelyek a cselekvést előkészítik, a viselkedést meghatározzák. Az egészség (a testi, lelki és szociális jólét), alkalmazkodó képesség a környezet változásaihoz. A korábbi állásponttal szemben az egészség nem a betegség hiányát jelenti, hanem egy perceptív, aktív viszonyt az életminőség fejlesztése érdekében. Az egészségfejlesztés a személyi és szociális fejlődési program egyik kulcseleme ezért kitüntetett helye van az iskolai nevelés folyamatában. Az egészséges életmód elemeit képező attitűdök már nagyon korán a kisgyermekkorban szerveződnek, majd a személyiségfejlődés során további strukturálódást követően sajátos belső értéket alkotnak. Az attitűd alakításban alapvető szerep jut a családnak, különösen a szülőknek. A mai átlag család nem mindig tud eleget tenni, vagy gyakran nem fordít elég gondot egészségfejlesztési feladatának ellátására, ezért az ilyen esetekben megnövekedik a nevelési intézmények szerepe. A nevelési intézmények a társadalom szempontjából lényeges és fontos feladatokra szocializálják a fiatalokat. Feladatai közül nagyon jelentőssé vált az egészségfejlesztő funkció. Ennek az összetett feladatnak a jelenlegi iskolai gyakorlat csak kevésbé tud eleget tenni, különösen a kompenzáció vonatkozásában. Kívánatos, hogy az egészségfejlesztés holisztikus szemlélete az alapelvnek megfelelően ne csak az egészségnevelési ismeretek oktatásában, egy-egy elszigetelt egészségügyi program vagy valamilyen kampány formájában jelenjen meg, hanem az egész oktató nevelő munkát hassa át. Az egészségnevelés célja, alapelvei (Aszmann Anna nyomán) Az egészségnevelés célja a lakosság egészségkulturáltsági szintjének emelésével egyidejűleg olyan tevékenység kialakítása, amely az ismeretet aktív magatartássá formálja. Végső célja, hogy a tanuló megértse a saját egészségvédelmének jelentőségét, és rendelkezzék azokkal a szükséges ismeretekkel, jártasságokkal, amelyekkel környezetét, egészségi feltételeinek javítását, az egyes emberek, valamint a közösség egészségének a védelmét cselekvően megteremti. Az egészségnevelés alapelvei • a legszélesebb értelembe vett megelőzés céljait szolgálja, • tervszerű, szervezett és rendszeres tevékenység, • tömegméretű, mert kiterjed a lakosság minden rétegére, • tudományosan megalapozott, • helyes cselekvésre serkentő legyen. Az iskola egészségfejlesztési feladatainak az egészségnevelési programban kell konceptualizálódni. Az egészségnevelési programot a tantestület egészének bevonásával a gyermek és ifjúsági felelős, az egészségnevelő és az iskolai drog-koordinátor közreműködésével kell elkészíteni, figyelembe véve a régió egészségparamétereit, valamint az iskola mentálhigiénés kultúráját. Az előkészítő munkában részt kell vennie az iskolaorvosnak, az iskolapszichológusnak, a védőnőnek, a Gyemekjóléti Szolgálat munkatársának. Az egészségnevelési program célja, hogy a tanulók ismerjék meg az egészségvédelem kiemelt kérdéseit, így: • az életkorral járó biológiai-, pszichohigiénés-, életmódi tennivalókat, • a társkapcsolatok egészségi, etikai kérdéseit, • az egészségre káros szokásokat (helytelen táplálkozás, inaktív életmód), • az antihumánus szenvedélyeket, • az egészséges életvitelhez szükséges képesség fejlesztésének lehetőségeit, • az egészségérték tudatosítását (figyelemfelkeltés, tájékoztatás, motiváló és aktivizáló egészségérték tudatosítás). Az egészségfejlesztési programon belül az antihumánus szenvedélyekkel kapcsolatos fejezet legyen összhangban az iskolai drogstratégiával. Az iskolai egészségfejlesztési program megvalósítása a legjobb primer prevenció. Egészségterminológiával megfogalmazva a kábítószerszer fogyasztás az egészségtől és a választás szabadságától történő megfosztottságot jelent. A fiatal ugyan észleli a fogyasztás egyre súlyosabb egészségkárosító hatásait, de






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!