Bejelentés



Pótor Imre dr. habil. honlapja
Mindig tedd meg, amit meg tudsz tenni. Ez teszi értékessé az életedet. Köszöntöm honlapomon!

MENÜ










------------------------- A haldokló betegeket kísérő személyzet mentálhigiénéje A kiégés és a pszichés terhek csökkentésének lehetőségei Hegedűs Katalin ________________________________________ dr. Hegedűs Katalin, Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., e-mail: hegkati@net.sote.hu LAM 2000;10 (5): 448-452. ________________________________________ A hospice-munkának is megvannak a mítoszai és a határai. Még a leggondosabb ápolás sem biztosíthatja mindig a jó halált a betegeknek és a békés elkísérést a gondozószemélyzetnek. Egy francia hospice-ban dolgozó nővér így ír a jó halál mítoszáról és a sokszor keserű valóságról: "A páciens csövektől mentesen fekszik egy nyugodt szobában; lehet, hogy kellemes háttérzene szól; körbeveszik őt az övéi és a kedvenc háziállata. A nővér állandóan készen áll arra, hogy mindvégig fogja a kezét az elmenőnek... És ha a helyzet nagyon megterhelő, akkor az esetmegbeszélő csoport mindent megtesz, hogy az ideális elkísérést korlátozó gondolatokat kitörölje... Az álom és a realitás közötti eltérés sokkja legalább annyira elviselhetetlen, mint váratlan és brutális. A valóság: a beteg a betegségével és szenvedésével; az örökös csöngetésével, a kívánságaival, hogy ágyba vagy fotelbe vágyik; a félelmetes testével, a szörnyű sebeivel és azzal, hogy még mindig él... A család nagyon sokszor reménytelenül hiányzik és az annyira várt fiú sokszor soha nem érkezik meg. Ha meg ott van, sokszor az az üzenete, hogy nem teszünk meg mindent a betegért..." (1). Sajnos méltatlanul keveset foglalkozik a szakirodalom a súlyos betegek mellett dolgozó szakemberek, segítők mentálhigiénéjével. Minden hospice-tanfolyamon megkérdezem a jelenlévőket: van-e esetmegbeszélés, szupervízió vagy bármilyen más "lelki gondozás" számukra az osztályon vagy a gondozócsoportban. A válasz legtöbbször az, hogy nincs, de nagyon kellene. Az orvosok, nővérek és más szakemberek nem kapnak segítséget ahhoz, hogyan dolgozzák fel magukban a stresszel teli helyzeteket és betegeik elvesztését. Elvétve található pszichológus, mentálhigiénés szakember a súlyos betegekkel foglalkozó kórházi osztályokon. Nem csoda tehát, hogy az itt dolgozó orvosok és nővérek körében olyan nagy a fluktuáció, illetve a pálya elhagyása. A segítő tünetcsoport és a kiégés Az óriási áldozatokat vállaló, éjjel-nappal a betegek mellett ülő nővérek, a vasárnapi levesmerés vagy gyerekfürdetés mellől a beteg mellé elhívott doktornők közül kevesen maradtak meg a súlyos, haldokló betegek mellett, mert nem tudták megőrizni magánéletük határait, nem tudtak nemet mondani, és előbb vagy utóbb belefáradtak, kiégtek. Vannak olyanok is, akik a segítést azért vállalják, mert saját magánéletük problémáit nem tudják megoldani és másokéin próbálnak segíteni. Ez utóbbiak a segítő szindrómások. A segítők kiválasztásának, valódi motivációik feltárásának fontos szerepe van ezen a nagyon nehéz területen. Sokszor jelentkeznek olyan önkéntes segítők a hospice-munkára, akik az egész világ gondját a vállukra vennék, de megrettennek akkor, amikor egyetlen beteggel kerülnek szembe. Mások "túlvállalják magukat", mint az a hétgyerekes pszichológus hallgatónő, aki mindig pont akkor nem ért rá, amikor beosztották a beteg mellé, mert valamelyik gyereke éppen akkor betegedett meg. Az egész hospice-csoport munkája felborult, hiszen valakinek azonnal be kellett ugrani helyette. Van, amikor a leendő segítő különböző szekták befolyása alatt áll, vagy "fényadó", "energiaátvivő" módszereit igyekszik a betegre erőltetni... Mindezek nem csak az önkéntes segítők esetében jelenthetnek problémát: az orvosok és ápolók kiválasztásánál sem ártana az előzetes pszichológiai szűrés. A segítő tünetcsoport háttere: a segítő ingatag lelki egyensúlya. "Jellegzetes személyiségjegyek kapcsolódásáról van szó, amely a szociális segítségen keresztül - a saját fejlődés kárára - merev életformává alakul. Lényege, hogy a kapcsolat segítő formája más típusú kapcsolatok, érzelmek elhárítását jelenti egyben; mintegy >>droggá<< válik a hivatás, a segítségre szorulókkal való kontaktus a professzionális segítő számára" (2). A segítő kapcsolatban az érzelmi kapcsolat szolgáltatássá válik; az intim szféra professzionalizálódik. A segítő szindrómás általában kerüli az egyenrangú kapcsolatokat, sokszor jellemző rá a nárcisztikus kielégülés és a pozitív megerősítés vágya: az, hogy örökösen "tömjénezzék" önfeláldozó magatartása miatt. Tagadja, hogy szüksége lenne bármilyen segítségre; életét áthatja az állandó önkontroll. A segítő szindrómás azért segít másokon, hogy saját valódi érzéseit, szükségleteit ne kelljen észrevennie. Egy belső űrt tölt ki, amely a spontán érzésektől való félelemből származik. "Tudjuk, hogy a modern medicina a betegeket inkább >>beteg testekként<< kezeli, mint személyekként. A hatékonyságnak ebben a világában kevés helye van az érzelmeknek. Azt is tudjuk, mennyi képzésen vesz részt az ápolószemélyzet, amelynek témája a beteggel való kapcsolat, amely gyanúsnak tart mindent, ami mély és személyes. Beszélünk >>tiszteletről<< a beteg iránt, de sohasem >>szeretetről<< vagy >>intimitásról<<, mert az intimitás azt feltételezi, hogy ledőlnek a korlátok a személyek között, miközben a >>tisztelet<< fogalma fenntartja ezeket a korlátokat. Természetesen tanítjuk az empátia technikáit, buzdítjuk a személyzetet, hogy a betegeket úgy kezeljék, mint egyéneket, bátorítjuk az aktív hallgatást, a nonverbális kommunikációt. De a beteg mindig mint elkülönült személy szerepel, és ritkán bátorítjuk és segítjük az ápolót abban, hogy érezze magában az érzelmi rezonanciát, érezze a szolidaritás kötelékét a szenvedésben, ami a mi emberségünk szövedéke is. Mindegyik technikának természetesen megvan a maga jelentősége, de nem készítenek fel szembesülni azzal, amit a szerző >>meghitt találkozásnak<< nevez, a buberi >>Én<< és >>Te<< találkozásra, mert ez a találkozás meghiúsítja az összes defenzív technikát és stratégiát. Ez a találkozás csak spontán és hiteles lehet és abból a bensőséges helyzetből fakad, ahol a betegek és a gondozók felfedezik magukban a tehetetlenséget és a sebezhetőséget, amely valóban közös minden halandóban, akik vagyunk" (3). A hosszabb ideje fennálló érzelmi megterhelés és stressz hatására kialakulhat a burnout, a kiégési szindróma. Tünetei: • testi tünetek: alvászavar, testsúlyváltozás, pszichoszomatikus tünetek, kipihenhetetlen fáradtság érzése; • magatartási tünetek: ingerlékenység, cinizmus, védekezés; • érzelmi tünetek: krónikus szorongás, depresszív reakciók, érzelmi távolságtartás az emberektől; másodlagos alexithymia, azaz az érzelmek kifejezésének zavara; nikotin-, alkohol-, drogfüggés, táplálkozási zavarok; • mentális tünetek: a teljesítőképesség csökkenése, indokolatlanul szakmai elégedetlenség érzése stb. A kezelőszemélyzet fel nem ismert és emiatt kezeletlen burnout-ja magyarázhatja a pszichoszomatikus betegségek (leggyakrabban hypertonia, infarktus, colitis, étkezési zavarok), az öngyilkosság, az alkohol- és drogfüggőség nagyobb arányú előfordulását az orvosoknál és más teamtagoknál. Ugyanígy a gyakoribb válást, a személytelenné váló munkavégzést, ami történhet akár hipomániás ütemben is, nem beszélve a kriminális reakciókról (4, 5). Paul Virilio Az eltűnés esztétikája című munkájában írja: "Új cirkuszi játékok Las Vegasban, ahol mindenre és bármire fogadnak a játéktermekben, de még a kórházakban is, még a halálra is. Hiszen mit talált ki a Sunrise Hospital egyik ápolónője a személyzet szórakoztatására: hozzanak létre az intézményben >>halálkaszinót<<, és ott arra fogadjanak, hogy mikor hunynak el a betegek. Hamarosan mindenki játszani kezdett, orvosok, ápolónők, takarítónők, a tétek néhány dollárról indultak, és elérték a több száz dollárt... hamarosan már nem volt elég haldokló... A folytatást könnyű elképzelni." Nos, a folytatásnak egy kriminalisztikai szempontból hátborzongató, pszichológiailag többé-kevésbé rekonstruálható esetéről ír az egyik hetilap: "...mint legutoljára négy esztendeje, amikor Bécs város lainzi kórházának négy nővérkéjéről, a »halál angyalairól« kiderült, hogy - túlterheltségüket önhatalmúlag csökkentve, eutanáziás eszközöket hidegvérű kegyetlenséggel bevetve - vagy ötven idős beteget távolítottak el az élők sorából. Az akkor lefolytatott igazságügyi eljárás során is fény derült a kórházi alkalmazottak kimerültségére, de a közvélemény jobbára csak a történet kriminalisztikai vonulatára figyelt oda" (6). A burnout tehát krónikus érzelmi megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, érzelmi, lelki kimerülés. Jellemzői a reménytelenség- és inkompetenciaérzés, a célok és ideálok elvesztése, a másokra és önmagukra vonatkozó negatív attitűdök elhatalmasodása. A burnout kialakulásának egyes állomásai a következők: 1. kezdeti nagy lelkesedés, energia, remények fázisa, amely esetleg irreális elvárásokat hordoz magában; 2. a stagnálás fázisa; 3. a frusztráció fázisában a hivatás hatékonysága, értéke megkérdőjeleződhet; 4. az apátia fázisa a frusztráció elleni védekezésként jelenik meg, jellemzi a kihívások kerülése, minél kevesebb idő és találkozási lehetőség keresése a páciensekkel; 5. a beavatkozás (külső segítség), amely megtöri ezt a ciklust (7). Hogyan ismerhetjük fel magunkon a kiégés jeleit? Már nem olyan lelkesen megyünk be a munkahelyünkre. Egyre többször fogalmazódik meg bennünk a gondolat: "Hagyjanak békén, hogy nyugodtan tudjak dolgozni!" Megörülünk a váratlan lehetőségnek, amikor nem kell bemennünk dolgozni (például kisebb influenza vagy a gyerek betegsége esetén). Bizonyos szituációkban, amelyekben eddig magabiztosak voltunk, hirtelen elbizonytalanodunk. Csökken a toleranciánk, hamar elfogy a türelmünk. Megjelennek a fizikai tünetek, amelyek először nehezen meghatározhatóak (például fáradtság vagy alvászavar) (8). Kulcsár Zsuzsanna írja Egészségpszichológia című tankönyvében: "A kiégés az altruizmusnak, a kreatív tevékenységnek vagy transzperszonális élménynek nem szükségszerű utóhatása, hanem lehetséges következménye, amely akkor - és csakis akkor - áll elő, ha a funkció kimerül" (9). A haldoklók mellett dolgozók - legalábbis külföldön - néhány év után más területen "pihennek", feltöltődnek. Ha ez nem valósul meg, gyakran bekövetkezik a pályaelhagyás, mint ahogy arról az egyik magyarországi hospice vezetője beszámolt. "A személyzet a négy év során kicserélődött. Különösen a nővérek fáradtak el ennek a munkának a során. Így ma az alapító négy nővérből már egy sem dolgozik az alapítványnál. Az itt töltött időt nagyon szépnek, tartalmasnak tartják, de a nehéz pszichés terhek miatt nem tudták a munkát folytatni. Kicserélődött a hospice-koordinátorunk és a mentálhigiénés szakemberünk is" (10). Miért veszélyeztetettebbek a nők? A nemzetközi vizsgálatok eredményei megmutatták, hogy a nők, és különösképpen a segítő foglalkozású nők fokozottan veszélyeztetettek a kiégés szempontjából. A nők nagy többsége a házimunka és a család ellátása során természetszerűleg a segítő foglalkozássá vált tevékenységek eredeti formáját gyakorolja. A nők hagyományosan gondoskodnak a férfiakról, a gyerekekről, az idősekről és a betegekről. A hagyományos társadalmi elvárás szerint mindig mindenkinek eleget kell tenniük, és mindezt szeretettel, együttérzéssel, megértéssel. Az idők folyamán ez a fajta anyai, illetve nővéri gondoskodás vált hivatássá, foglalkozássá (11, 12). A nők - ellentétben a férfiakkal - konfliktusok esetén hajlamosak arra, hogy önmagukban keressék a hibát. A mai elvárások szerint a tradicionális értékeket igyekeznek összeegyeztetni az új öntudatukkal: a felelősségteljes személyi szabadsággal, a modern nő eszményképével - és amikor ez nem sikerül, akkor magukat hibáztatják. Pedig nem ők a hibásak, hanem ez a dilemma társadalmi szinten még nem oldódott meg, a társadalmi folyamat még nem zárult le. A krízis nem személyes, hanem individuálisan átélt szociális krízis (13). Ebből a bizonytalanságból fakad egyrészt az úgynevezett túlgondoskodás mint reakció. Ez azt jelenti, hogy másokat "túlpátyolgatnak", míg azt a természetes igényt, hogy ők is gondoskodást kapjanak, elcsökevényesítik. A hospice-tanfolyamokon 80-90%-ban nővérek vesznek részt, akik különböző kórházi osztályokon, házi szakápolásban vagy szociális otthonokban dolgoznak. A tanfolyamok kommunikációs tréningjeinek egyik tanulságos önismereti gyakorlata során megkérjük őket, mérjék fel, hogy mennyi energiát szánnak a munkájukra, egyéb tevékenységeikre, más emberekre és saját magukra. A gyakorlat második része szerint el kell osztaniuk a szeretetüket az említettek között. Általában kiderül, hogy energiájuk nagy részét a résztvevők a munkájukra fordítják (a munka szeretete már nem ennyire egyértelmű). Rengeteg energiát és szeretetet fordítanak családtagjaikra és betegeikre. A saját magukra fordított energia és az "önszeretet" azonban rendkívül kicsi: 5-10%-ot tesz ki. A társadalom, a munkahely és a család ezt az önfeláldozó magatartást várja el tőlük, amibe sokan közülük előbb-utóbb fizikailag vagy pszichésen belerokkannak. Míg a családi normák továbbra is a "kedves és másokról gondoskodó" asszonyokat részesítik előnyben, addig a szabadversenyes gazdaság elsősorban az "önálló, kreatív, sikeres, jó munkaerőt" igényli. Ez utóbbiakról viszont azt tartják, hogy kevésbé nőiesek, illetve kevésbé jó feleségek és családanyák. Témánk szempontjából külön kutatás tárgya lehetne manapság a magánszférában dolgozó orvosnők, illetve a házi szakápolásban dolgozó ápolónők élete, akik sokkal nagyobb felelősséggel és önálló döntési jogkörrel rendelkeznek, mint a kórházban dolgozó kolléganőik. Vajon hogyan boldogulnak ezekkel az elvárásokkal? A burnout okai az egészségügyben általában - amelyek messze túlmutatnak e tanulmány témáján - a következőkben foglalhatók össze: • hiányos teljesítménymérés (kontroll), • visszajelzés hiánya, • megerősítés hiánya, • alacsony jövedelem, • extra igénybevétel mellett nagy felelősség, • gyakori krízishelyzet, • elégtelen adminisztratív támogatás, • adminisztratív terhek, • korlátozott előrejutási lehetőségek, • "határaink rugalmas kezelése" (14). A burnout egy krízishelyzet, amelynek leküzdése, megoldása egyedül nem lehetséges, mindenképpen külső segítségre van szükség. A burnout elhárításában nagy szerepe lehet a tudatosításnak, képzésnek, amely felhívja a figyelmet a burnout tüneteire és megfelelő módszereket ajánl a leküzdésére. Természetesen a munkafeltételek javítása a túlterheltség csökkentésével elsőrendű fontosságú lehet. A család, a munkahely mint támogató csoport léte is elengedhetetlen. "A burnout különböző fázisaiban más-más hangsúlyok adódnak az intervencióban. A lelkesedés fázisában a realitásra kerül a súlypont, míg a stagnáció állapotában a mozgósítás, képzések, tréningek kerülnek előtérbe. A frusztráció állomásán a pozitívumok láttatása, az elnyomott energiák felhasználásával a változtatás lehetősége fontos, míg az apátia fázisában új, reális célok keresését, reális involvációt céloz a beavatkozás" (15). A gondozószemélyzet pszichés terheinek csökkentése A mentálhigiéné a pszichés működés zavarainak megelőzésével, lelki egészségvédelemmel foglalkozik azzal a céllal, hogy bizonyos lelki problémákat ne a pszichiátria, illetve a medicina körében, hanem azon kívül próbáljon megoldani. Témánk szempontjából nagyon fontos azoknak a támogató rendszereknek a felkutatása, amelyek segítséget nyújthatnak a haldokló betegekkel foglalkozó segítőknek a lelki terheik csökkentésében. A támogatórendszer sajátosságai általánosságban: • mindenkit önálló egyénként kezel (nem uniformizál), • érdeklődik (odafigyel), • nyílt elvárásokat támaszt (irányít), • a teljesítményeket jutalmazza (illetve bünteti) (16). A támogatórendszerek sokfélék lehetnek (például barátok, szomszédok, önkéntes-kölcsönös segítőcsoportok vagy a hivatásos segítőrendszerek), de legfontosabb színterei a család és a munkahely. A család támogató funkciói: • információgyűjtés, -továbbadás, • visszajelentő, útmutató rendszer, • világkép, életfilozófia forrása, • a problémák megoldásában közbenjár, • pihenés, regenerálódás színtere, • referencia- és kontrollcsoport (jutalmazás, büntetés), • identitás forrása, • az érzelmi teherbírást fokozza. A család szeretetet, intimitást, támogatottságot nyújt; biztosítja azt a szolidaritást, amelyre mindannyiunknak szüksége van az egészséges lelki élethez. Mindehhez egészséges interperszonális viszonyok szükségesek a családban (17). "A segítők túlterheltsége a saját családban, illetve a szakmában azzal is összefügg, hogy az emberi kontaktusokban a megszokott határokon át kell lépnie. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy a szakmai kapcsolati kompetenciáját otthon is elfogadják ugyanúgy, mint egy terápiás helyzetben" (18). A családot megterheli az, hogy a segítő foglalkozást végző "hazaviszi" a napi megterhelést. Ha egy nehéz nap után valaki "teljesen kivan", akkor nem tud a családjának is nyújtani valamit. Életszükséglete viszont, hogy a családtól erősítést kapjon. Az adok-kapok azonban ilyenkor kiegyensúlyozatlanná válik: a többi családtag nem kapja meg azt a szükséges figyelmet, amire szüksége lenne. Megoldás lehet a jó kommunikáció a családban: a kimerült segítő, empatikus meghallgatása, ami önmagában regeneráló lehet. A jó kommunikáció lényege, hogy nem kell félni a többiek rendreutasító-moralizáló kritikájától ("Én megmondtam, hogy ne menj oda dolgozni!"); a "vallatástól" ("Mitől vagy ilyen szörnyű állapotban?"); a kommunikációs szabadság feltételekhez kötésétől ("Mondd el, mi a baj, majd én megmondom, hogy mit tegyél!") stb. Nem tekinthető jó kommunikációnak a leggyakoribb "kommunikációs forma": "Anyukám, hozz egy sört, mert kezdődik a meccs és lehetőleg ne állj a tévé elé!" Vajon hány családban hallgatják meg egymást együttérzően a családtagok? Mennyire kíváncsiak manapság a másik problémájára; például a súlyos betegével való kapcsolatára? Tudunk-e egyáltalán beszélgetni? Mennyi betegség lehetne megelőzhető, ha odafigyelnénk kicsit egymásra... A munkahely támogatófunkciói A munkahelyi légkör szempontjából fontos tényező a vezető viselkedése, vezetési stílusa. Az autokratikus, diktatorikus vezetési stílusra jellemzőek a parancsok, a leintő rendelkezések és a leverő bírálatok, amelynek nyomán a munkahelyi csoportban eluralkodik az agresszió, az ellenségeskedés, a behódolás és a nyomott hangulat. A be nem avatkozó ("laissez faire") vezető nem irányít, ezáltal kevesebb és rosszabb a munka. A demokratikus vezetési stílust az irányító tanácsadás, az önirányítás serkentése jellemzi; a joviális, tárgyilagos, gyakorlatias viselkedés. Ennek hatása a kreatív, intenzív munka és a barátságos munkahelyi légkör. A munkahelyi vezetés stílusa nagyban befolyásolja a burnout kialakulását vagy megelőzését azzal, hogy csak jó légkörben tud kibontakozni a felelősséget megosztó, a feszültséget csökkentő, a ventilációt lehetővé tevő munkatársi csoport közösség szerepe. A munkahely támogatófunkciójához tartozik az egyéni és csoportos megbeszélések, különböző stresszkezelő tréningek, továbbképzések szervezése és támogatása, amelyek a dolgozók pszichés terheinek csökkentésével kapcsolatosak. Legfontosabb: lehetőséget kapni arra, hogy kibeszélhessük a szorongásainkat, a különböző nehéz esetek kapcsán az esetmegbeszélések, Bálint-csoport, szupervízió vagy - megfelelő szakemberrel végzett - pszichoterápia segítségével. Mindezek során alapvető az, hogy külső szakembert kérjünk meg erre a feladatra! Az egészségügyi szakemberek és a laikus önkéntesek szemléletének formálásában is nagy szerepe lehet a különböző szintű képzéseknek, mivel: • fokozódik az empátiakészségük; • jobban fel tudják mérni saját határaikat, saját szerepüket jobban tudják tisztázni; • felismerik a teammunka segítő erejét, a kapcsolatok fontosságát; • megtanulják a haldokló beteg speciális szükségleteit a haldoklás különböző stádiumaiban; • megtanulnak szembesülni a veszteségekkel, a saját és mások halálával, és ezáltal nyíltabban tudnak kommunikálni a betegekkel a nehéz kérdésekről is. A súlyos betegeket kezelő személyzetnek tudatosan foglalkozniuk kell a gyászreakciókkal. A leggyakoribb jelenség ma az elfojtás, pedig a gyász végigélése, feldolgozása, a "gyászmunka" fontos mindenki számára. A hospice-osztályokon például gyertyát gyújtanak az elhunyt beteg mellett és mindenki odamegy néhány percre, hogy elbúcsúzzon tőle. Évente egyszer - halottak napja vagy karácsony táján - kis ünnepség keretében megemlékeznek az abban az évben elhunyt betegeikről. A megemlékezésre meghívják a családtagokat is. A saját mentálhigiéné ápolása Visszautalnék a tanfolyamok kommunikációs tréningjein szerzett tapasztalataimra: mennyire "nem szeretik" önmagukat a gondozószemélyzet tagjai. Mindig eszembe jut a bibliai igazság: hogyan tudnak akkor másokat szeretni? A saját mentálhigiéné ápolása legalább annyira fontos, mint a segítés fentebb említett formái. Mindenkinek magának kell rájönnie, mi az, ami kikapcsolja: a különböző kreatív tevékenységek, a mozgás, a természettel való kapcsolat vagy a relaxáció. A lényeg csak az, hogy szívvel-lélekkel csináljuk és ne görcsösen próbáljunk kikapcsolódni. Meggyőződésem, hogy bárki tud önmagára szánni napi 10-15 perc szabadidőt, amikor kirakatot néz, sétál, "csak azért is" - a kalóriák számolása nélkül - megeszik egy finom süteményt vagy az erkélyen nézi, hogyan is nő a muskátli. Legalább ennyire szeressük önmagunkat! Időt kell hagyni önmagunk testének és lelkének ápolására, csak akkor tudunk mások testével és lelkével igazán törődni... Részlet a szerző Osiris Kiadónál hamarosan megjelenő Az emberhez méltó halál című könyvéből. Irodalom 1. Marchand, Hedwige. Mythes et limites des soins palliatifs. Infokara 1999. No. 53. 2. Fekete Sándor. Segítő foglalkozások kockázatai - helfer szindróma és burnout jelenség. In: Psychiatria Hungarica 1991;1:17-29. 3. Hennezel, Marie de. A meghitt távolság. Ford. Dr. Hegedűs Katalin. In: Kharón Thanatológiai Szemle 1998;1:8. 4. Riskó Ágnes. A terminális állapotban levő rákbetegek életminőségét javító nem verbális módszerek ismertetése. In: Halálközelben II. Szerk. Hegedűs Katalin. Budapest: Magyar Hospice Alapítvány, 1995. p. 129-169. 5. Riskó Ágnes. A test, a lélek és a daganat. Bevezetés az onkopszichológiába. Budapest: Animula Kiadó, 1999. p. 97. 6. Riskó Ágnes (1995), i. m. p. 159. 7. Fekete Sándor (1991), i. m. 8. Pető Csilla. És ki segít a segítőnek? In: Család, gyermek, ifjúság. 1998;3:12-6. 9. Kulcsár Zsuzsanna. Egészségpszichológia. Bp., ELTE Eötvös K. 1998. p. 214. 10. Ruzsa Ágnes. A Szombathelyi Hospice Alapítvány története és működési rendszere. In: Hospice Hírek 1998; 2. évf. 3. sz. 11. Hézser Gábor. Miért? Rendszerszemlélet és lelkigondozói gyakorlat. Pasztorálpszichológiai tanulmányok. Bp.: Kálvin Kiadó, 1996. 12. Riskó Ágnes (1999), i. m. 13. Hézser Gábor (1996), i. m. 14. Grezsa Ferenc. Közösségi mentálhigiéne. (Előadás a Testnevelési Egyetemen, 1996) 15. Fekete Sándor (1991) i. m. 16. Grezsa Ferenc (1996) i. m. 17. Gorell Barnes, Gill. Családterápia és gondozás. Bp.; Animula K.: 1991. p. 144. 18. Fekete Sándor (1991) i. m. ------------------- Dr. Pótor Imréné Dolgozat lelkigondozás-történet tárgyköréből Témavezető: Prof. Dr. Fekete Károly rektor Fordítás Jay E. Adams: Seelsorge als theologische Frage in: Jay E. Adams: Grundlagenden biblischer Lebensberatung. Brunnen Verlag. Gissen/Basel 1983. S.15-24. LELKIGONDOZÁS, MINT TEOLÓGIAI KÉRDÉS Az ember kezdettől nem volt abban a helyzetben, hogy életét önmagától pozitívan formálja. Egész egzisztenciája a Teremtőtől függ. A jót a kijelentés által tudja megismerni. Ahogyan egzisztenciája, úgy élete értelme és célja is nagyságoktól függ. Az ember ezeket nem találja meg önmagában. Egyáltalán nem autonóm lény. A Ján 1,1 ezt így foglalja össze: „Kezdetben volt az Ige.” Az ember kezdettől fogva igényel-te Isten Szavát – már a bűneset előtt is. Az ember az Isten Ige általi kijelentése nélkül sem Istent, sem a teremtést, sem a saját helyét, sem a mások iránt megszabott kapcsolatát, sem a saját helyét, sem a teremtésben kapott megbízatását, sem a saját határait nem képes megis-merni. Carl Rogers felfogásával szemben - amit sok lelkipásztor, mint lelkigondozásuk és élet-tanácsolásuk alapjaként használ fel -, Isten nem közölte teljesen az emberrel előre mindazt, amire valaha szüksége lesz. A Biblia nem ismeri az „autonóm” lény fogalmát, amit Rogers (és tanácsadói szisztémája) szem előtt tart, mint ideált és a „nem közvetlen módszer” vég-célját. Ezzel ellentétben a Biblia azt tanítja, hogy az ember Isten dicsőségére (Jel 4,11) és az Isten-től való függésre (ApCsel 17,28) teremtetett. Minden kísértés független lénnyé formálja, ezért a Teremtővel szembeni lázadónak ábrázolja, s úgy, mint aki hajótörést szenvedett. A megrekedt szituációk, amikkel a lelkigondozó konfrontálódik, nyilvánvalóan magukon viselik ennek a lázadásnak a jeleit, ami a bűneset óta mindig sok szenvedést és káoszt oko-zott. Éppen ez a lázadó alapmagatartás - hogy mi mindent egyedül akarunk csinálni - , az oka bajoknak és problémáknak, amik miatt sok lelkigondozói beszélgetésre és tanácsadásra van szükség. Ezért mégis ebben az autonóm irányban dolgozni azt jelenti, még több (és nem kevesebb) problémát okozni. Ahol emberek újra és újra megkísérlik, hogy a maguk akarata szerinti életet éljék – legyen az gonosz természetük következtében és ennek a bűn iránti természetes hajlamossághoz vagy egy tanácsadói szisztémához - mint például a Rogersszé is - való igazodás miatt -, el-kerülhetetlenül zátonyra futnak. És kudarcuk másoknak is nyomorúságot és bajt okoz. A paradicsomi ősállapotban az ember éppen csak elkezdte kibontakozatni egzisztenciája esélyeit és fejlődési lelhetőségeit. A továbbfejlődést éppen ezek a parancsok erősítették meg: „Szaporodjatok és szaporodjatok!” és „Hajtsátok birodalmatok alá a földet!”. Ahogyan az első parancsot végre kellett hajtani, beleértve minden, az emberi élet kultúrában adódó szociális és politikai konzekvenciái organizációit, és ami a föld birtokbavétele által, illetve annak az ember általi fokozódó uralma, a politikai és tudományos erőfeszítések segít-ségével elérhető lett, - minderre vonatkozóan szabályozóként és ösztönzőként Isten kijelen-tett Igéje kell legyen az irányadó. Ez azt jelenti, hogy minden változás – a tökéletes ember által kiváltott változás is –, kezdettől Isten tanácsvégzésétől függ. Az ember tökéletességéhez tartozott ezért az is, hogy Isten kijelentésétől függőnek tudta magát. Ádám Isten utasítása szerint nevezte el az állatokat. Isten tanácsa szerint gondozta a kertet. Isten ismertette meg vele a kert fáit és ezek igazi hasznát (és a visszaélés következ-ményeit is). Az egzisztencialisták helyes megállapítása az, hogy abszurd az önmagából való élet, de a „semmibe vetettség” is, amint erről a Prédikátor könyve is beszél. Kezdettől nem adott meg az embernek a tények helyes megismerésének képessége, azok he-lyes értelmezése és egymással való kapcsolatba állítása. Az ember úgy van megtervezve, hogy (egy másik személy, egy kívülálló irányadó) „tanácsa” formálja. Léte értelme, célja és megbízatása kezdettől ettől az értelmezett Igétől függ. Az általános kijelentés (a terem-tésben) nem közvetíti ugyanezeket az ismereteket. Isten Igéje nélkül ezért szükségszerű mó-don nyomorúság következik. Az ember „szabad” döntése kaput és ajtót nyit a relativizmus nyavalyájának. Az emberek – így szól erről a teremtési tudósítás – „jók” voltak lelki-erkölcsi és pszichikai adottságuk alapján. De mivel ezek közül az adottságok közül egyik sem volt tökéletes, ezért csakis egy növekedési folyamatban lehettek tökéletesek. Az első kritikus ponthoz érkeztünk: ha az ember hűséges maradt volna Istenhez, örök életet kapott volna, ami az „élet fájában” jelen volt (vagy ez volt annak a jelképe). De történt va-lami, ami nyomorúsághoz vezetett, amiről már megmondtuk: az ember elfordult Isten böl-csességétől és a Sátán tanácsához tartotta magát. Ily módon megpróbált Ádám Istentől füg-getlen és autonóm lenni. Rossz tanácsot követett, evett a tiltott gyümölcsből, és elfogadta ezáltal a hazugságot is, „olyan lesztek, mint Isten, jó és rossz tudói” (azaz mindent megtud-hattok). A rossz (gonosz) tanácsra való hallgatás tehát az embert bűnbe taszította az ezzel együtt járó problémákkal együtt. A bűneset azonban nem csupán azt mutatja meg, milyen hiábavaló a függetlenség utáni ilyen igyekezet. Zűrzavar és nyomorúság lettek ennek a következményei; félelem, bizonyta-lanság és halál lett a része. Ahogy megmutatkozott, semmiképpen nem győzte le függősé-gét. Csupán jó tanácsadóját cserélte fel rossz tanácsadóra. Miközben a Sátán tanácsát követ-te, elvesztette a jó cselekvésére való képességét és azt, hogy Isten jó tanácsát kövesse. A Sá-tán és a bűn rabszolgája lett. Még egyszer, mindesetre pervertált formában nyilvánvalókká lettek teremtényként egzisz-tenciája feltételei: 1./ Rá van utalva egy másik személy tanácsára; 2./ Ez által a tanács által képes megváltozni. Tehát nyilvánvaló, hogy Ádám óta végső soron két út van ebben a világban: Minden tanács, ami nem Isten kijelentésén alapszik, végül is sátáni. Azokat az emberi tanácsadókat, akik tanácsa nem Isten tanácsán alapszik, a Biblia „istentelen tanácsadóknak” nevezi (Zsolt 1,1). Tanácsuk és a tanácsadók is istentelenek, 1./ mivel szemben állnak Isten akaratával és azt akarják pótolni, 2./ mivel a Sátán az ilyen gondolatok szerzője és 3./ mivel az ilyen tanács olyan embertől való, aki szándékosan vagy szándék nélkül – az Isten elleni belső lázadása által a Sátán oldalára állt. A tanácsadásnak ezzel a módjával merő ellentétbe állítja Isten Igé-jét a 1. Zsoltár (2.v.) Szigorúan véve semmi más útja nincs annak embereknek, aki „önmagáé”. Azzal, hogy el-utasítja Isten útmutatását, kitűnik, hogy minden más tanács végül is ördögi. Isten tanácsa világos és nyilvánvaló volt: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz megismerése fájáról nem ehetsz.” Ugyanígy félreérthetetlenül ábrázolja és jellemzi Isten a tiltott fát: „jó és rossz megismerése fáját”. Azt is megmondta Isten Ádámnak, hogy hol áll ez a fa: „a kert közepén”. És ugyanilyen nagy pontossággal és világosan figyelmeztette: „Erről a fáról nem ehetsz; mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod.” Ez a rendelkezés szükséges volt az ember javára. Egzisztenciájáról volt szó és eldönthette, hogy akar-e vagy sem engedelmeskedni. Isten utasítása világos és igaz, ezért jó volt. Ezzel ellentétben a Sátán - aki Isten tanácsát megkérdőjelezte, mindent összezavart és végül is elferdített - a saját tanácsával állt elő. Az 1Móz 3 beszéli el ezt a szomorú eseményt. „Igen, azt mondta Isten…?” (1.v.) Ezzel a kérdéssel aláaknázza a Sátán Isten útmutatását. „Talán nem olyan világos az ő Igéje, nem egyértelmű, vagy nem olyan jó, amilyennek tű-nik?” Ez a kérdés mégis egyáltalán nem direkt támadás Isten kijelentésével szemben; ettől azért sokkal ravaszabbul jár el a Sátán. Ehelyett egyszerűen mindenekelőtt kételyt támaszt az iránt, amit Isten mond. Megkérdőjelezi Isten Igéjét és jó szándékát. Azóta ebben a tekin-tetben semmit sem változott, és ez a módszer semmit sem veszített hatékonyságából. Miután a Sátán elvetette a kételyt az emberben Isten Igéjével szemben, a Sátán nem szabó-dott tovább, hogy az Igét el is ferdítse. Átformálja Isten parancsát: „Igen, csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?” (1.). Emögött az a szándék áll, hogy leértékelje és befeketítse Isten nagyszerű ajándékát. Ami egyszer tiszta és egyszerű volt, megpróbálja most komplikáltnak és zűrzavarosnak feltüntetni. Éva válasza arra utal, hogy ő még nem egészen dőlt be ennek a kísértésnek. Alkalmasint azonban már olyannyira a Sátán befolyása alá került, hogy megváltoztatja Isten parancsát, miközben hozzáfűzi: „Ne is érintsétek!” Tehát, mivel a Sátán kételkedés és elferdítés által meghallgatásra talált, szisztematikusan közvetlen támadást intéz Isten parancsával szemben, hogy azt mellőzzék. Most végző ra-vaszságát veti be: szemenszedett hazugsággal áll elő. Erősítgetésekor, hogy a tiltott gyü¬mölcs elfogyasztása nem vezet halálukhoz, és hogy Isten csak azért adott ilyen parancsot, mivel nem akarta, hogy az ember hozzá hasonló legyen (azaz autonóm, független), a Sátán odáig merészkedik, hogy Istent hazugsággal és csalással vádolja és önző motívumokat felté-telez neki. Ennek a három lépésnek a segítségével - kételkedés, átértelmezés és hazugság - éri el a Sá-tán a célját: az Isten Igéjébe vetett bizalom szétrombolását. A helyzet nem lett jobb az idők folyamán. A Sátán alapjában fő taktikaként erre a sziszte-matikus eljárásmódra összpontosít, – és nagy sikerrel. Úgy, mint korábban az Isten Igéjével szembeni támadásakor. A lelkigondozásban ez több, mint nyilvánvaló módon napvilágra került. Az egyházon belül az Írás megbízhatóságát elég gyakran kétségbe vonják. Az Isten által megmutatott úttal szembeni kétséget terjesztik azok, akik saját, rivalizáló szisztémájukat produkálják, és má-soknak tanácsot adnak, akik így más módon „ki akarják nyitni az ember szemét”, akik nem hagynak fel azzal, hogy arra bátorítsák: vegye saját kezébe az életét. Az egyház a történelem folyamán vagy hagyja - mint Ádám és Éva -, hogy becsapja a Sátán vagy harcban áll vele. Az egyedüli alternatíva ma is: kompromisszum vagy konfliktus. A kompromisszum ideje (remélhetően) úgy tűnik, hogy mögöttünk marad. Ebből adódik je-lenleg az „istentelenek tanácsával” való vita szükségessége. De nem embereket támadunk, hanem az általuk képviselt elméletet és gyakorlatot. Ha az egyháznak - amely konkurensei elméletével vitába száll -, sajátságos kihívást kívá-nunk, akkor itt az ideje, hogy újból nyilvánvalóvá tegyük az első zsoltár jelentését, annak az istentelenek tanácsa és Isten Igéje útmutatása közötti világos megkülönböztetésével. Vizs-gáljuk meg tehát az első verset közelebbről. A tragikus produktumot, amiről az első zsoltárban szó van, itt is a gonoszokkal való egyre nagyobb kompromisszum okozza (a Sátán régi taktikája - a szisztematikus, lépésről-lépésre történő eltávolodás Isten igazságától – világosan megmutatkozik). - Mindenek előtt, aki kompromisszumokba bocsátkozik, az istentelenek „tanácsa” szerint jár. Ez azt jelenti, hogy olyan emberek tanácsát követi, akik nem hisznek Istenben. Elfogadja az álnokságot és azt tartja igazságnak. Nemsokára azt látjuk aztán, hogy az ilyen ember „a gonoszok útjára” téved. Aki elfogadja intellektuális síkon a sátáni tanácsot, hamarosan aszerint is fog élni. Az ember a bűn mellett döntött. A bűnösök útjára lépett; azt hiszi, amit ők hisznek, azt teszi, amit ők tesznek, azt mondja, amit ők mondanak. Vannak keresztyénszerzők, akik olyan nagyon foglalkoznak ateista szempontokkal és mód¬¬¬szerekkel, hogy munkájukban egyre több teret szentelnek annak, hogy azokat támadják, akik bibliailag orientált pozíciókat képviselnek, mint hogy azokkal konfrontálódnának, akik más véleményen vannak. Gyakran nagyon messze mennek az „istentelenek tanácsa” védé-sében. Ezt nem tartottuk volna lehetségesnek, ha nem tudnánk, hogy jutunk el ide. Minden komp-romisszum ősoka az a tendencia: egyre inkább fokozni a kompromisszum-készséget. Egyet¬len egy keresztyén ember sem határozza el magát arra, hogy Isten igazságát elferdítse és el-utasítsa; ez sokkal inkább egy lassú, bonyolult folyamatban alakul így, lépésről lépésre. Ezért figyelmeztet az első zsoltár. Azt meg kell állapítanunk, hogy sem az 1. zsoltár, sem az 1Móz 3 nem hagy nyitva egy har-madik, semleges utat. A Sátánnak, mint „a világosság angyalának” csele abban áll, hogy megnyerje magának azokat, akik teológiai szofizmusokba bonyolódnak, miszerint az „ami igaz, az Istentől való” mottó iránti hűség valótlanságát elfogadhatóvá tegyék. Ezzel a jel-szóval majdnem minden hamis állítást igazolnak. Magától értetődően ehhez hozzátartozik, hogy csak az igaz, ami megfelel Isten igazságának. De csak egyetlenegy próbakő van, aminek alapján ez meghatározható, hogy egy állítás igaz-e: ez a Biblia, ami Isten mértéke az igazságra vonatkozóan. Mikor minden kompromisszumra hajló arról beszél, hogy minden igazság Istentől való, ezt ők „általános kegyelemnek” nevezik. Ezzel azt akarják kifejezni, hogy Isten Rogers, Freud, Skinner és mások által is a maga igazságát nyilatkoztatta ki. Nos, rendben van, hogy minden embernek (a bűn miatti fenntartásokkal) van bizonyos Isten-ismerete, de Isten sohasem építkezik egy az ő Igéjével konkuráló szisztémával! Isten nem másolja le egy¬szerűen a te-remtésben az ő általános kijelentése által, amit ő nekünk a Biblia speciális kijelentésében ajándékozott. Nem ebben áll az ő általános kegyelme. Bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy a lelkigondozásban és a pszichológiában a két riva-lizáló út egymás mellett álló személyei semmit sem tudnak kezdeni az általános kegyelem-mel. Minden embert felelőssé teszünk, akik Isten elérhető kegyelméről hamis dogmákat fo-galmaztak meg. Így például Freudot, aki szerint „Az ember bűnéért végül is nem felelős”, Rogers-et, aki azt állítja, hogy „Az ember alapvetően jó és nincs szüksége semmiféle külső segítségre” vagy Skinnert, aki ezt a gondolatot képviseli, hogy „Az ember csak egy tovább-fejlődött állat saját érték, szabadság vagy méltóság nélkül.” Istenkáromlást súrol az, aki azt állítja, hogy ez a rendszer, ez a totális tévtanítás és antikrisztusi dogma Isten általános ke-gyelmének ajándéka. Itt a teológiai nyelv csak lepel további sátáni ferdítésekre. Csak aki – amint ezt az 1. zsoltár ajánlja – éjjel és nappal Isten Igéjét tartja szem előtt, az képes ezeknek a kísértéseknek ellene állni. A keresztyén lelkigondozónak ezt az Írás tanul¬má¬nyo¬zásakor radikális következetességgel meg kell állapítania, különben őt magát is ke-lepcébe csalják. Megengedhetetlen azt az elképzelést képviselni, hogy Freud, Rogers és a többiek az egyház jótevői, már majdnem keresztyének, vagy legalábbis olyan emberek, akiktől lényeges dol-gokat tanulhatunk. - Nem, teljesen világosan kell látnunk, hogy ők az ellenség ajánlatával házalnak közöttünk. Azok kínálják a tanácsadás és életvezetés szisztémáját, akik az igaz-ságnak ellene szegülnek. Nézetük egyáltalán nem „pótlék”, alapvetően teljesen más irány-ba tartanak. Magától értetődően tisztában vannak ezzel, és ezt nem is titkolják. Teljesen nyilvánvalóan kijelentik, hogy náluk semmi helye nincs Istennek vagy Igéjének. Hogy lehet akkor, hogy némely keresztyén annyira vak ezekkel a tényekkel szemben? Ke-resztyének ateista teóriák és ateista gyakorlatok áldozataivá válnak, ha nem teológiailag gondolkodnak. Mivel olyan sokan vannak, akik vezető beosztásba jutottak a keresztyén lelkigon¬dozásban és tanácsadásban, akik többé vagy kevésbé nem vétkesek a teológiai gon-dolkodásban, ezért így némelyek kompromisszumot kötöttek. Nem csoda, ha ezért aztán emberek sokasága tolong a klinikai pszichológiákon és pszichiátriákon. A felületes teológiai gondolkozás - ami némelyek könyvében kifejezésre jut -, a könnyelműség, amivel szinkre-tizmusba vezetnek, és ami a mai exegézisekből majdnem tökéletesen hiányzik vagy ezek eredménye, - a tárgyalt problémás helyzetek félreértetlen jelei. Csak komolyan elsajátított exegetikai, bibliai és szisztematikai teológia képes ezen a szituá-ción változtatni. Különben jelenleg senki és semmi sem képes eltéríteni a keresztyén lel¬kigondozást attól, hogy mintegy az utolsó kereskedő karjaiba vesse magát, és minden lehetségeset potom áron adjon el neki. Vásárosnamény, 2004. december 18. /dr. Pótor Imréné/ ------------------ LELKIGONDOZÁS TÉTELEK A szerző ismeretlen 1./ A POIMENIKA ÉS PÁSZTORÁLPSZICHOLÓGIA FOGALMA, LELKIGONDOZÁS IRÁNYAI A 19. századtól jelenik meg önálló tudományként. Jelentése, a keresztény gyülekezet pásztori szolgálatának tudományos alapja; gyökere és célja, Krisztus szolgálata. Ő a jó pásztor. A poimenika, mint a pásztoráció szolgálata a Főpásztortól kapja a megbízatást. Boross Géza szerint a lélek fogalma beszűkítette és terhelt. A ’pszüché’= lehelet, légzés, életerő, maga a földi élet. Elválaszthatatlan a ’szakrsz’-tól = hús, izom, test. A ’pneüma’ = szél, lélegzés, az élet lehelete, élőlény. Nem anyaghoz kötött, Isten lelke. Az emberre vonatkoztatva jelzi az Isten lelkével kapcsolatba került egzisztenciát. A pszichológia Melnchton kifejezése. Modernkori kezdetei Anton Boisen-el kezdődött. 15 hónapot volt a bostoni kórház pszichiátriai osztályán, és a lélek betegségeinek pásztorációjával foglalkozott. Az emberekhez nem elég a prédikációval, általános pásztorációval szólni. Munkássága nyomán Európába is átlép a lelkigondozás, amely alapja a pásztori lélektan. Lelkigondozói irányok: 1) kerygmatikus (prófétai, biblikus): Minden meghatározó instancia az igehirdetés, a kerygma. Minden bajbajutottság a bűn következménye. A gyógyulás útja a bűnbánat és megtérés. A lelkigondozott nem partner, hanem bűnös ember. A beszélgetés központjában Isten igéje áll, vagyis gyónó beszélgetés. Tehát a lelkigondozás személyre szóló beszélgetés. Teológia: Barth – Isten és ember között nincs kapcsolódási pont. Képviselői: Thurneysen, Hans Asmussen, J.E. Adams, Helmut Tacke. 2) antropocentrikus (papi, terapikus): Fontos az emberexegézis. Igyekszik figyelembe venni a humán tudományok eredményeit. A lelkigondozott, partner. A gyógyulás útja, hogy a tanácskérő maga fedezze fel, mi a baj, mire van szüksége, milyen lehetőségek és megoldások vannak. A módszernél fontosabba a lelkigondozó személye. Tehát a lelkigondozás parakletikus együttlét. Teológia: Schleiermacher, Brunner – Isten és emberi psziché között van kapcsolódási pont. Képviselők: H.J. Thilo, Stollberg, Scharfenberg, Heije Faber (Rogers szerinti beszélgetésvezetés), Gyökössy Endre. 2./ A KÉRÜGMATIKUS GONDOLKOZÁS, EDWARD THURNEYSEN 1888-ban Sávjcban született. Apja teológus volt. Volt egy ikertestvére, aki meghalt, de Barthal szinte ikertestvérek voltak. Az iskolában semmit sem tanult. Tanára mondta rá: Lehetne jobb is. Ez egész életében elkísérte. Christof Blunhard veszi rá a teológiára. Lelkész lesz. Barthal megismerkedik. Baseli lelkész lesz, aktívan lelkigondoz. Lelkigondozói elmélete: egyház és gyülekezetközpontú. Alaptételek: 1) a lelkigondozás gyülekezeti esemény. Van generális, mindenkinek szóló, és speciális, személyre szóló igehirdetés. A gyülekezet részt vesz a lelkigondozásban, Célja a lelkigondozás és egyházfegyelem összekapcsolódása. 2) a lelkigondozás az ember lelkéről való gondoskodás. A lélek teszi az embert emberré. A test és lélek egy egész. A lelkiség és személyes egység összekapcsolódik. Az ember, mint teremtmény jelenik meg a lelkigondozó számára. 3) az ismeret forrásai. Annyit tudok az emberről, amennyit a Bibliában Krisztus tanít. A lelkigondozás tartalma szerint a bűnöshöz szóló kegyelmi üzenet, amely bűnbocsánathoz vezet. Kellenek lélektani források: önismeret, a lelkigondozástól független beszélgetés, életábrázolások, pszichológiai és pszichiátriai szakirodalmat megismerni. De az ember megismerési a Szetnírásból adódik. Az ember egzisztenciáját az ember Istenhez való viszonyában látja. Lelkigondozói beszélgetés: beszélgetés formájában történik. Az igehirdetésből indul és oda ér vissza. Nincs olyan téma, amit ne lehetne az Ige tükrébe állítani. Helyzetfelvétellel kezdődik, meghallgatás szüksége. Majd figyelni kell a lelkigondozott beszédmódját. Két síkon gondolkozik a lelkigondozó: mi van a gondozott életében és az Ige útja. A törés az a pont, ahol a gondozott útja találkozik az Igével, találkozik saját bajával és bűnbánatra jut. Ez a cél. Ezzel betagolja a gyülekezetbe és számít rá a következő IT-en. Boross Géza Thurneysen tisztelője. 3./ SIGMUND FREUD MUNKÁJA, A PSZICHOANALÍZIS Pszichoanalízis értelmezései: 1) lelki gyógymód, vagyis neuurózisok, lelki zavarok kezelésire van. A múlt feltárásával próbálja megoldani a lelki zavarokat. 2) sajátos elmélet a neurózisról. A neuron eredetileg ideget jelent. A neurózis idegi, sajátos lelki megbetegedés, amelyben különös szerep jut a kora gyermekkori emlékeknek és szexualitásnak. 3) általános, sajátos emberképet ad. A lelki működést a vágyak befolyásolják. A személyiség kulcsa a múltban van. 4) kultúraelmélet. A kultúra kordában tartja az emberi ösztönöket. Konfliktusokat okoz. Személyiségelmélete: A személyiség egy olyan rendszer, amelyben a dinamikai erők működése tudattalanul zajlik. A tudatos és tudattalan áll egymással szemben. A tudatos a jéghegy csúcsa, amiről tudunk gondolkodni, beszélni. A tudattalan a jéghegynek az a része, amit nem látunk, a tudat számára nem hozzáférhető. És van a tudatelőttes, ami a tudat előszolgája, könnyen a tudatba hozható, pl. telefonszám. Személyiségstruktúrája: három részből áll. 1) ID: A személyiség eredendő rendszere, örökletes, már születéskor megvan. Ilyen a hozott ösztönök, pl. életösztönök: fajfenntartó, táplálkozási; halálösztönök: agresszió. A lelki energia gyűjtőmedencéje, és ha ez felhalmozódik, feszültséget kelt. Két féle eljárással érheti el a célját: reflextevékenység: velünk születet automatikus reakciók: tüsszentés, hunyorgás; és primér eljárás: úgy old fel, hogy megteremti annak dolognak a képmását, amely hiánya feszültséget okoz. A szekunder eljárás különbséget tesz a lelki kép és külső valóság között. 2) Ego: kapcsolatot teremt a külső valósággal. Koordinál az ID és a külső világ között. Működési elve: realitás elv. Cél, hogy az ego megakadályozza a vágy beteljesítését addig, amíg nem alkalmas a vágy kielégülésére, vagyis késleltet. Annyit dönt el, hogy az élmény valódi-e vagy sem, nem értékel. Az EGO az ID része marad. 3) szuperego: a társadalom hagyományos értékrendjének és eszmevilágának belső közvetítője. A személyiség erkölcsi fegyvere. Feladata eldönteni, hogy valami jó-e vagy sem. A jutalmazás és büntetés segítségével alakul ki, főleg a szülők részéről. Introjekció = értékrend befogadásának folyamata. A szülői kontroll helyére mindinkább az önkontroll áll. A szuperego meg akarja akadályozni, hogy feltörjön az ID. Az ID a biológiai rész, az ego a psziché, a szuperego a társadalmi komponens. SZORONGÁS: három fajtája van: 1) valóság, 2) neurotikus, 3) erkölcsi szorongás. Kialakulása: a szükségletek a világban kielégülésre vágynak, de a világ tele van veszéllyel, így az ego megtelik szorongással. 1): valódi veszélytől, valódi szorongás. 2) félelem attól, hogy az ösztönök ellenőrizhetetlenné válnak, és ezért büntetést kap. 3) a lelkiismeret ellenkezik a beléje nevelt erkölccsel. A szorongás feladata, hogy figyelmeztessen. Ha az ego nem tud feléje kerekedni, akkor irracionálisan fog védekezni. Az ego védekezési mechanizmusai: 1) elfojtás: szakaszai: elfelejtés, viszolygás – negatív tartalmat tulajdonít az elfojtott dolognak, az elfojtott tilalom egy alakban visszajár. 2) projekció: a személyiség kivetíti másra vágyait. 3) reakcióképzés: az elhárított indulattal ellentétes szokást, magatartást próbál kialakítani. Nem oldja meg az alapvető problémát. 4) fixáció: a személyiség megragad a fejlődés egy pontján. 5) regresszió: visszalép a fejlődés egy korábbi fokára. 6) annuláció: = semmissé tétel. Az ego tudattalanul lefojtja, mintha meg sem történt volna. 7) szabulimáció: a társadalom számára jó. Egy társadalmilag magasabb szintű értékre vezeti a személyiséget (írók, művészek). Freud és a vallás: Könyve: „Egy illúzió jövője”. A kényszercselekvések és a vallásos rítusok összekapcsolódnak. A vallás egy univerzális kényszer neurózis. Démonokkal vagyunk telte. A pszichológia segít a démonokkal elleni harcban. A vallás illúzió. A legsürgetőbb vágyak teljesülése a vallás. Freud jelentősége a lelkigondozásban: a tudatos és tudattalan személyiségrész megkülönböztetése. A szabad asszociáció, a tudattalanban elfojtott anyag szabadulni igyekszik. Az álmok jelentősége, a tudattalanhoz vezető királyi út. Indulatáttétel és viszontáttétel jelensége, a gondozott úgy viszonyul a gondozóhoz, mintha az megtestesítene valakit az élettörténetéből, indulatokat vetít rá és kap vissza. 4./ GUSTAV JUNG ANALITIKUS PSZICHOLÓGIÁJA Lelkész gyerek. A nőiesség egyenlő az eredendő bizalmatlansággal. Orvosira ment Bazelbe, találkozott Freudal, de szakítottak. 1913-tól megfogalmazta elméletét: az analitikus pszichológia. A pszichét két részre osztja: tudatos – amit az egyén aktívan érez, mint önmaga tartalmát, és tudattalan – minden egyéb pszichológiai folyamat (személyes vágyaink, élőítéleteink). A tudattalannak is két tartományát különbözteti meg: személyes tudattalan – azok a gondolatok, érzések, amelyek a tudatból elvesztek (felejtés, elfojtás); és a kollektív tudattalan – sohasem volt tudatos, bizonyos lélektani folyamatok öröklött lehetőségei, függetlenek kortól, kultúrától, jellemzőek a fajra, arhcetípusok (erő, hős, öregember, árnyék. Persona, anima, animus, Istenkép). Persona, az a személyiség, amit kifelé, a világ felé mutatok. Minden personának van egy árnyékszemélyisége, amit nem akar megmutatni. Minél jobban elfelejtem az árnyékszemélyiségemet, annál jobban hibás a persona. Középen van a Zelfs = önmagunk érzése, majd kollektív tudattalan, majd személyes tudattalan, tudatos ego, szerepszemélyiség. (Ezek körök, de az utolsó vonala ingadozik a többi között). Teológiája: A tipológia típustant jelent. Galenos féle tipológia az ókorból: vérmérséklete alapján különböztet meg kolerikus (epe; tartós érelmű, de nem mutatja), melankólikus (fekete epe; nyomott kedélyállapot), szangotnikus? (érzéki, lobbanékony), és flegmatikus (= nyál; cinikus). Kretschmer tipológiája: elmebetegeket vizsgált. Keptoszom?: vékony, erőtlen, kiszolgáltatott. Piknikus: köpcösek, két végletben élnek, kitartó és sérülékeny. Akletikus: kisportoltak, ne bízzák el magukat. Jung tipológiája: szerinte két beállítódás van: extrovertált –„gyere be”. Nyitott, tevékeny, fogékony, külső tényezők motiválnak, társas hajlam. Ismeretlen környezetben magabiztosak. A nyugat az ilyet szereti. Intorvertált – „ne zavarj”. Magányos, hallgatag, elmélyedő. Környezettől elforduló, nem a világ realitása a fontos, hanem amit az jelent neki. Nyugaton félénknek tartják az ilyen. Intelligensek, mély érzésűek. 5./ ALFRED ADLER INDIVIDUM PSZICHOLÓGIÁJA Az adleri személyiségelmélet alapfogalmai: 1) fiktív finalizmus: a tökéletes társadalom képe. Adler szerint az emberi viselkedést a jövőt illető várakozások determinálják személyiségképe céloksági, Freudal szerint az embert a múltja determinálja, személyiségképe determinista. 2) fölényre vagy tökéletességre törekvés: velünk született hajtóerő. 3) kisebbrendűségi érzés és kompenzáció: az emberi létezés velejárója. Ha az ember csak a komplexust oldja meg, nem a problémát, akkor válik zsarnokká. 4) közösségi érzés vagy társas érdeklődés: Adler szerint az ember születésétől kezdve társas közegbe ágyazott lény, ellentétben Freudal, aki a társas tényezőket mellőzte. Adler nagyon hisz a nevelésben. 5) életstílus: az életstílust a célhoz vezető egyéni út és a felhasznált eszközök sajátossága adja meg, 4-5 éves kor körül alakul ki. Magatartásunk minden jegye az életstílusból származik. Mivel Adler nagyon hisz a nevelésben, ezért nagy jelentőséget ad a gyerekkel való foglalkozásnak. Kifejlesztett egy gyerekterápiát: ennek első lépcsője: A) kontaktus teremtés: lelki kapcsolatot kell teremteni, mi szólítsuk meg őt, de vigyázni kell, hogy hogyan. Apró ajándékokkal próbáljuk édesgetni, az adás nagyon fontos. B) tehermentesítés: fel kell szabadítani őt abból a nyomásból, hogy őt támadás fogja érni. Hibák helyett a jó dolgokról beszéljünk vele. Sokat dicsérjük. C) elemzés: meg akarom ismerni az életstílusát. Szerinte a dacos, féktelen, és hízelgő gyermek nem részesült elég szeretetben. D) bátorítás: emelni kell önbizalmát, segíteni, hogy bővítse cselekvési körét. E) megterhelés: mindig előzetes megegyezésen alapul. Egyre több feladatot adok neki. Felnőtt terápiájának két mozzanata van, az életstílus felderítése és a bátorítás. 6) kreatív én: mint ősprincipium működik az emberben. A személyiségét az ember maga teremti meg, ehhez a nyersanyag az öröklött tényezők és a külvilági tapasztalatok. Adler visszaállítja az ember hitét, mikor kreativitással, tudással ruházza fel. 6./ VICTOR EMIL FRANKL LOGOTERÁPIÁJA Orvos, pszichiáter, filozófus volt. Jó előadó. Központi gondolata a szenvedés, ami azt jelenti, hogy megérni valamire. Ő vezette be a lelkigondozás fogalmát. Koncentrációs táborba került. Humoros volt, 1997-ben halt meg olyan csöndesen, hogy szakmája csak jóval a temetés után tudta meg, hogy meghalt. Logoterápiája: Logosz = értelem. Az élet értelmére koncentráló pszichoterápia, tárgya, az ember értelme. Az életcél a legfontosabb. Az emberben van értelemvágy. Pszichoanalízis az, amikor a páciensnek olyan dolgokról kell beszélni, ami nehéz. A logoterápiában olyan dolgokról hall, amiről nehéz hallani. A logoterápia a jövőre összpontosítás. Különbséget tesz ösztönös és lelkiszemélyiség között. Az ember szellemi lény, ez határozza meg embervoltát. Az értelem ismeri fel az értékeket. Három alapjellemzője van: 1) értelemvágy: ennek kutatása az első cél. Csak az ember képes értelemvágyban élni. Csak az ember képes túllátni önmagán, de fontos a döntés szabadsága. 2) akarat szabadsága: a szabadság önkénnyé alakulhat, ha nem felelősen élik meg. Minden döntés örökre szól, minden pillanatban elszalasztunk egy lehetőséget vagy megvalósítjuk. Egyszerre több lehetőség van, mi csak egyet választunk, a többit elvetjük. A szenvedés mindig beteges. Az egzisztenciális fusztráció emberi tulajdonság. Az ember létének értelmével foglalkozik. Sokféle módon valósíthatja meg az értelem átadást. A fogyasztói társadalom kiakarja elégíteni az ember minden szükségletét. Az emberek megkapják azt, amiből élhetnek, de nincs meg az, amiért élhetnek. Az egzisztenciális fusztráció úgy keletkezik, hogy hiányzik a létem értelme, és neurózisokat eredményezhet, egzisztenciális neurózisokat. Ennek kezelésére fontos a logoterápia. 3) életértelem: nem állandó valami, hanem gyakorlati jellegű, minden nap más lehet. 3 módon érhető el: valamit alkotunk; amit megtapasztalunk; elfogadjuk az elkerülhetetlen szenvedést. Egyedülálló emberi lehetőség, hogy a személyes tragédiát győzelemmé lehet átalakítani. Nem én, hanem az élet kérdezi tőlem, hogy mi az élet értelme. 7./ KARL ROGERS HUMANISZTIKUS PSZICHOLÓGIÁJA Apja puritán protestáns mérnök, nagyon szigorú erkölcsi nevelést adott gyerekeinek. Nevelés két pillére: munka és hit. Magányos gyermek volt, sokat olvasott, mindenki dolgozott. Megszületik benne a teljes szabadság és teljes élőítéletmentesség gondolata. Terápiájával önmagán is akart segíteni. Minden ember rendelkezik erőforrásokkal. A legliberálisabb teológiai szemináriumra jár, de otthagyja és lélektannal kezd foglalkozik. Mikor egyetemi professzor lett, kidolgozza újféle pszichoterápiáját. Foglalkoztatta a kultúrák közötti kommunikáció javításának gondolata. Hatással volt rá Ott Rank – a terápia a kliensért van, az akarat a fontos, és Martin Buler – én-te kapcsolati létezés fontossága. Elutasítja a hagyományos terápiás felfogást. Az egészség és betegség határvonalát jobban árnyalja. Az ember állandóan mozog két határeset között, a teljes egészség és teljes betegség között. Az ember olyan, mint a növényi mag, ha jó környezetbe kerül, jól növekszik, de ha rosszba, nem képes egészséges növekedésre. Terápiájának célja, hogy megteremtse az optimális körülményeket a fejlődésre. Az ember veleszületett tendenciákkal rendelkezik a fejlődésre, önmegvalósításra törekszik. A másik alap az én-ideál. Ha túl nagy a távolság köztük, az is lehet, hogy feladja az elérésért való küzdelmet. Tényezője, non-direktív terápia = a segítőnek nem kell szó szerint irányítania a klienset, nem szabad tanácsot adnia. A kliens a problémával együtt a megoldás kulcsát is magában hordozza. Kívülről nem oldhatom meg életét. A terápia kliensközpontú. Élete végén már személy-központú terápiának nevezi. Alapelvei: 1) non-direktívitás elve: a személy maga fedezi fel problémáját és megoldását. 2) empátia: átélem élményeit, de egy kis távolság azért marad. 3) feltétel nélküli pozitív elfogadás elve: fontos a bizalmi légkör. Ez nem jelent erkölcsi felmentést az elkövetett bűneire. 4) kongruencia? Elve: a segítő személy hiteles abban, hogy átéli a kliens élettörténetét, viszonttükrözi azt. Nem gondol mást, mint amit mond. 8./ ERIC ERICSON IDENTITÁSELMÉLETE Dániában született, No-ban nőtt fel, gyermekorvos. Apja elment, nevelőapja zsidónak nevelte. Mindenütt kinézték. Ezért kereste identitását. Freud és lánya pszichoanalitikus intézetébe került. Hitler alatt Amerikába vándorolt, a bevándoroltak identitását vizsgálta, Harwardon lett professzor. Identitásfogalma: 3 részből áll: 1) szomatikus vagy testi identitás = a szervezet törekszik arra, hogy saját belső környezetéhez és más szervezetekhez folyamatosan és kölcsönösen fenntartsa egységét. 2) personális vagy személyes identitás = saját folyamatosság megélése, annak érzése, hogy ezt mások is elismerik. 3) szociális vagy társas identitás = a társadalmi környezettel való kölcsönhatásból származik. E három résznek az egysége adja a pszichoszomatikus identitást. Másik fontos fogalma, a krízis. Krízislélektan: a fejlődés természetes velejárója a krízis. Olyan szakasz, ami nagyon sérülékennyé tesz, de lehetőséget hordoz magában. Legalább 1 évig tart, a megoldandó problémára utal. Epigenetikus elv: a méhen belüli fejlődésből indul ki. Minden szerv egy adott pillanatban lép fel, végül egésszé alakul. Folyamatosan alakulnak ki. Ugyanígy a személyiségfejlődés is egy előre meghatározott folyamaton megy keresztül. Minden szint az előző szintre épül. A szakaszok kölcsönhatásban vannak egymással. Probléma-válság-megoldás: a legnagyobb válság a születés. Innentől kezdve a szülők, intézmény, hatással vannak a kicsire. A fejlődés mindig interakcióban történik. Ilyen krízis a hit vagy bizalom. Erre mindig megoldásokat keresünk. Epigenetikus diagram: 1) csecsemőkor: ősbizalom a bizalmatlansággal szemben. A bizalom annak a megtapasztalása, hogy a másik megbízható. Ősbizalom hiányában elidegenedés történik. A szakasz részei: 1. orális szakasz: megtanul kapni, központi személy az anya, aki kapcsolópont a világhoz. Minél megbízhatóbb az anya, annál inkább megélhető az elengedés érzése. 2. orális szakasz: aktív bekebelezés ideje, mikor megjelenik a foga. Rájön, hogy külön van az anyától, hogy ő is beteheti a szájába a dolgokat. De veszteség is neki, hogy leválik az anyáról. E két időszak célja, hogy meglegyen az alapvető bizalom, hogy a veszteséget, hiányt fel tudja dolgozni. A bizalom jellemzője, hogy legyen kölcsönös. Az ősbizalom hiánya létrehozhatja az orális karaktert. Olyan magatartási minta, ami meg akarja enni a világot, megszerezni, megtartani. 2) autonómia a szégyennel és kétellyel szemben (1-3 év): megtapasztalja az önállóságot, meg kell tanulnia alkalmazkodni. Fejlődik az izom, szavakat rak össze, de ha nem próbálhatja ki magát, akkor lázadás lesz a vége. Cél, hogy megtaláljuk az arányokat, pl: együttműködés és önfejűség között. Ha a szülő megsérti, kialakul a szégyen érzése. Ekkor vagy elbújik és nem vállalja a következményeket, vagy a bűntudat miatt szégyentelen lesz. 3) Kezdeményezés a bűntudattal szemben (4-6 év): Szárnyal a képzelete, el akarja, uralni akarja a dolgokat. Ekkor van az önibális konfliktus = szülő és gyermek közti harc. Lényeg: a kezdeményezésben azt keresi, hogy miként jeleníthetné meg akaratát a körülötte lévő világban. Ha nem sikerül, fellép a bűntudat. A megoldás, hogy a bűntudat és kezdeményezés között egyensúly támadjon. 4) Teljesítmény a csökkentértékűséggel szemben (7-11): a mély alkotás időszaka. Az alkotás folyamata a jó, nem az eredmény. Saját szervezetének kívánalmait jól háttérbe tudja szorítani. A család mellé belép az iskola. Ha nem szereti az iskolát, akkor az előző szakasz nem zárult le, vagy a család nem készítette fel az új kihívásra. 5) identitás az identitászavarral szemben (serdülőkor): az itt született döntések meghatározóak. Moratórium = haladék. Még nem kell teljesen felnőtt szerepet felvállalni. Az előző szakaszokat éli át ismét. Kipróbálja, hogy mit tud teljesíteni, ehhez pedig haladék kell. Hogyan látták mások, milyen vagyok. 9./ tétel: KOMMUNIKÁCIÓ Az empátia kommunikációs alapjai: a kommunikáció egy olyan folyamat, amely egy adó és egy vevő között lezajló információcsere. Az ember nem tud nem kommunikálni. Van tudatos és nem tudatos kommunikáció. A kommunikáció komplex folyamat, mely kibernetikus gondolkodás alapján vizsgálható. Ennek három jellemzője: 1) rendszerszemlélet gondolkodásmód: minden organizmus a homeosztázis létrehozásán fáradozik. A homeosztázis = dinamikus egyensúly. Adler szerint ha az egyik szerv megbetegszik, a másik átveszi. 2) egyensúlyi állapot: regulációs körök által alakul ki és stabilizálócik. A regulációs kör az ok-okozat elvének ellentettje, jelentése: az egyes szervezek kölcsönhatásban vannak egymással. 3) Feedback: a homeosztázis az egyes szervezetek között visszacsatolás révén alakulhat ki. Mindenki hat és mindenki hatást kap. A kommunikáció két csatornája: 1) verbális: egyezményes jelrendszer, nyelv, jelen van benne a közlési szándék, a verbális jelet érzékelni és tudatosan érteni. 2) nem verbális: vagyis irányított. Rejtett kommunikáció, lehet akaratlagos, de többnyire nem tudatos. Független a szótól, beszédtől, nem szándékolt közlés folyik, de van irányultsága. Nem egyezményes csak közös jelrendszer van. Üzenetei leginkább a másikhoz való érzelmi viszonyra vonatkoznak. Csatornái: mimika: a mimikai alapkód velünk születik, kultúrától függően sokféle lehet. Az arc sokféle konvencionális jelzést is közvetít. Vokális csatorna: hangszín, hangerő. A beszéd formai jelei: hangsúly, dallam, sebesség. Gesztusok, a kéz mozgásai: direkt kommunikációs mód a kéz segítségével az intés, a hívés, az elutasítás. Testtartás (kinezika): egy része lehet konvencionális jel: főhajtás. Távolságtartás (proxemika): 4 kategóriába osztható: bizalmas, személyes (1 m), társasági, nyilvános. Érintés és szaganyagok. 3) metakommunnikáció: = kommunikáció a kommunikációról. Mindig kétszintű folyamat, akaratlagos, szándékos – akaratlan, indirekt. A kettős kötés jel az, amikor a verbális és nem verbális össze van hangolva. Kétféle üzenetet kap a vevő, amik ellentmondanak. Ha korán kialakul, a gyermek képtelen lesz helyzeteket kialakítani. Pl. ha az anya beszéde és cselekedete ellentmondanak. A kicsik a nem verbális kommunikációra érzékenyek. Victor Emil Frankl logoterápiája Orvos, pszichiáter, filozófus volt. Jó előadó. Központi gondolata a szenvedés, ami azt jelenti, hogy megérni valamire. Ő vezette be a lelkigondozás fogalmát. Koncentrációs táborba került. Humoros volt, 1997-ben halt meg olyan csöndesen, hogy szakmája csak jóval a temetés után tudta meg, hogy meghalt. Logoterápiája: Logosz = értelem. Az élet értelmére koncentráló pszichoterápia, tárgya, az ember értelme. Az életcél a legfontosabb. Az emberben van értelemvágy. Pszichoanalízis az, amikor a páciensnek olyan dolgokról kell beszélni, ami nehéz. A logoterápiában olyan dolgokról hall, amiről nehéz hallani. A logoterápia a jövőre összpontosítás. Különbséget tesz ösztönös és lelkiszemélyiség között. Az ember szellemi lény, ez határozza meg embervoltát. Az értelem ismeri fel az értékeket. Három alapjellemzője van: 1) értelemvágy: ennek kutatása az első cél. Csak az ember képes értelemvágyban élni. Csak az ember képes túllátni önmagán, de fontos a döntés szabadsága. 2) akarat szabadsága: a szabadság önkénnyé alakulhat, ha nem felelősen élik meg. Minden döntés örökre szól, minden pillanatban elszalasztunk egy lehetőséget vagy megvalósítjuk. Egyszerre több lehetőség van, mi csak egyet választunk, a többit elvetjük. A szenvedés mindig beteges. Az egzisztenciális fusztráció emberi tulajdonság. Az ember létének értelmével foglalkozik. Sokféle módon valósíthatja meg az értelem átadást. A fogyasztói társadalom kiakarja elégíteni az ember minden szükségletét. Az emberek megkapják azt, amiből élhetnek, de nincs meg az, amiért élhetnek. Az egzisztenciális fusztráció úgy keletkezik, hogy hiányzik a létem értelme, és neurózisokat eredményezhet, egzisztenciális neurózisokat. Ennek kezelésére fontos a logoterápia. 3) életértelem: nem állandó valami, hanem gyakorlati jellegű, minden nap más lehet. 3 módon érhető el: valamit alkotunk; amit megtapaszta






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!