Bejelentés



Pótor Imre dr. habil. honlapja
Mindig tedd meg, amit meg tudsz tenni. Ez teszi értékessé az életedet. Köszöntöm honlapomon!

MENÜ










MAGYAR EGYHÁZTÖRTÉNET SZERKESZTETTÉK SZÉPNÉ CZIPPÁN NOÉMI & SZÉP SÁNDOR TEOLÓGIAI AKADÉMIAI HALLGATÓK ELSŐ KIADÁS V. KÖTET I. KORSZAK: A kezdetektől a XVIII. század végéig PÁPA, 2004 1.01 A magyarság keresztyén kapcsolatai a honfoglalás előtt - kende: Szakrális főfejedelem. - gyula: Hadvezér, a tényleges hatalom képviselője. - totemizmus: Az a hit, mely szerint egy emberi közösséget rokoni kapcsolat fűz állatokhoz, növényekhez. A honfoglalás előtt a táltoshitű magyarság a korabeli világvallások közül már többel is megismerkedhetett, azok létezéséről kétségkívül tudomást szerzett. A magyarok dél felé húzódva a Fekete-tenger térségébe jutottak, és itt török nyelvű népekkel kerültek szoros kapcsolatba. Feltehetően az onogur törzsszövetségbe olvadtak be, s az onogurokkal együtt az 567 táján létrejövő nyugati türk birodalom fennhatósága alá tartoztak. Majd 650 táján a szintén török eredetű kazárok kerekedtek föléjük. A Kazár Kaganátusban a zsidó vallás bizonyos értelemben államvallássá vált, miután a 740-750 táján, a kagán és rokonai felvették a zsidó vallást, majd a VIII-IX. század fordulóján mégjobban elterjedt, zsinagógák és vallási iskolák létesültek. Joggal fel lehet tételezni azt is, hogy őseink a IX. században, vagy még előbb, az iszlámra vonatkozólag is rendelkeztek ismeretekkel, hiszen maga a kazár kagán még arra is rákényszerült, hogy megígérje az iszlám felvételét, hogy maga és előkelői életét megmentse akkor, amikor az arabok üldözték és elfogták őt a Volgánál 737-ben. A kazár-arab sorozatos háborúk alapvetően járultak hozzá ahhoz, hogy ne az iszlámot vegye fel a kazár uralkodó. A Kazár Kaganátus a keresztyénséggel először délkelet felől jutott szoros kapcsolatba, amikor a VII. század nyolcvanas éveiben a dagesztáni Varacsan kormányzója megkeresztelkedett. A déli vidékekkel őseink nem álltak kapcsolatban, sokkal jobban ismerték a IX. században Kijevet, ahol a keresztyénség a Nagy Vlagyimir által véghezvitt tömeges keresztelkedés előtt már működtek keresztyén görög papok, a bizánci ortodox keresztyén egyház képviselői. A kazár uralomtól a magyarság a 830-as években szabadult meg. A különböző török népekkel való két-három évszázados együttélés nagy változásokat eredményezett a magyarok gazdasági és kulturális életében. A kazár birodalomból kiváló magyarság politikai berendezkedésében is követte a kazároknál megismert mintákat: a magyarok későbbi kettős fejedelmi rendszere a hasonló kazár uralmi rendszer átvétele (a kende a szakrális főfejedelem, a gyula pedig a hadvezér). A pogány magyarság valahol a Duna-deltánál, vagy az Al-Dunánál 882-ben találkozott Methodiussal, Cyrillus testvérével, aki éppen útban volt Bizánc és Morvaország között. A keleti (ortodox, bizánci) keresztyénséggel való ismeretség és találkozás, valamint a politikai helyzet indokolta azt, hogy Gyula a X. században nem nyugati, hanem keleti keresztyén térítőt, Hierotheus szerzetest hívta be (954.). Valószínűleg Gyula környezetében is sokan felvették a keresztséget, sőt leánya, Sarolta, Géza vezér felesége férjét is rávette a keresztyén vallás elfogadására. A honfoglaló magyarság nem rendelkezett tételes vallással, hitvilága, világképe a sámánizmus körébe tartozott. Erős hagyományőrzés, totemizmus, őskultusz volt jellemző rá. Szomszédai azonban részben már náluk államvallássá lett nagy világvallások vonzási körébe kerültek. A Kárpát-medencében való megtelepedéskor pedig jelentős keresztyén közösségekkel találkoztak. 1.02 A honfoglalás és a kalandozások keresztyén vonatkozásai - Cirill (Cyrillus) és Metód (Methodius) a szlávok között: 863-869 - harc Ny-Panónia egyházi felügyeletéért: 869-871 - kalandozó magyarok Szászországban, Bajorországban, a német tartományokban, Itáliában: 906-940 - Merseburg: 933 - az első portyázás Bizánc felé: 934 - Augsburg, a Ny-i kalandozások vége: 955 - a magyarok Konstantinápolynál: 959 A császár (III. Mihály, 860.) megbízásából két szerzetes, Methodius és Constantinus (zárdai nevén Cyrillus) testvérek mentek a morvákhoz (863.). A nép nyelvén hirdették az evangéliumot és tartották az istentiszteletet, a Szentírás nagy részét és a legfontosabb liturgiai műveket lefordították. Majd a két testvér Rómába utazott. Cyrillus Rómában maradt, egy zárdába vonult és ott halt meg (867.). Methodius pedig a szent széknek letett hűségi eskü mellett, mint morva érsek tért vissza működési helyére (868 körül). Ez a tény a német püspököket felingerelte az új érsek ellen, kit azzal vádoltak be a pápánál, hogy hűtelen és eretnek. A pápa (VIII. János) félrevezetve ezektől a vádaktól, Rómába idézte Methodiust, ki engedelmeskedett, és személyesen igazolta magát (879.). Ezután a pápa megerősítette a szláv liturgiát. A magyarok 862 óta többször is megfordultak a Kárpát-medencében, hol a morvák, hol a frankok hívására. A magyarok az Al-Duna mentén győzelmet arattak Simeon bolgár cár csapatai felett, és elkezdték a Kárpát-medence keleti felének megszállását. Amikor a magyar haderő bizánci szövetségben a dunai bolgárok ellen hadakozott, az etelközi magyar szállások ellen támadást indítottak a besenyők. A két ellenség közé szorult magyarság számára csak a nyugat felé való menekülés maradt, vagyis a betelepülés a Kárpát-medencébe. A magyarok a Kárpát-medence keleti felének megszállása után a keleti frankok uralkodójával, Arnulf császárral kerültek szomszédságba, aki éppen Itáliát próbálta megszerezni. Arnulf szövetségre lépett a magyarokkal, és itáliai vetélytársa, I. Berengár király ellen küldte őket. Ennek az akciónak a során megismerkedtek az európai politikai viszonyokkal, és megismerték az Európa középső területeire vezető legrövidebb utat is, amelyet későbbi kalandozásaik során is gyakran használtak. Ez az út a Duna völgyében vezetett, ezért a magyarok a továbbiakban Dél-Németországot látogatták a legsűrűbben. 933-ban a kalandozó magyarok Szászországra támadtak, mivel a szász uralkodó, Madarász Henrik a hétéves békeszerződés lejárta után megtagadta a további adófizetést. A magyar harcmodor ellen felkészített szász és türingiai csapatok győzelmet arattak Merseburg környékén. 934. áprilisában a magyarok portyán indítottak Bizánc ellen. A császár adó fejében kilenc évre békét vásárolt. 955-ben augusztus 10-én a Bulcsú harka, Lél és Súr vezette magyar sereg Augsburg közelében, a Lech folyó mezején döntő vereséget szenvedett Ottó királytól. A foglyul ejtett vezéreket Ottó felakasztatta. Taksony fejedelem, aki ekkoriban került trónra, a vereség hatására beszüntette a nyugat felé irányuló magyar kalandozó hadjáratokat. 1.03 Géza és a nyugati keresztyénség - a Német-Római Birodalom megalakulása: 862 - hittérítők Géza udvarában: 972 - Quedlinburg: 973 - Szent Adalbert: 995 A magyarság Krisztus tanításaival a Kárpát-medencében még jobban megismerkedhetett. Az itt élő szláv lakosok, a behurcolt hadifoglyok jobbára már keresztyének voltak. A X. század közepén Tormás, Bulcsú és az erdélyi Gyula Bizáncban megkeresztelkedtek (948.). A görög fővárosból térítő püspök jött a magyarok közé (Hierotheus), aki a délvidéken és Erdélyben eredményesen működött. A bizánci egyház mögött azonban a görög császárok hatalmi igényei álltak. Ugyanekkor erősödött meg a német állam is. 962-ben uralkodóját, I. Ottót a pápa császárrá koronázta. A két birodalom szövetséget kötött, és félő volt, hogy a két hatalmas állam a magyar törzsek ellen fordul. Taksony ezért a fegyveres hadjáratokat felváltotta a politikai kapcsolatok kiépítésével a magyarság és nyugati szomszédai között. Taksony halála után Géza lett a fejedelem. Géza a külpolitika helyett a belső problémák felé fordult, megkezdte a központi hatalom kiterjesztését. Géza látta, hogy országa függetlenségét csak a keresztyénség felvételével biztosíthatja. A Bizánci Birodalommal a viszony akkoriban nagyon hűvös volt, ráadásul Bizánc 971-ben bekebelezte Bulgáriát, ami igen erőteljesen jelezte a magyaroktól délre lévő nagy birodalom szándékait. Géza tehát inkább nyugat felé fordult, és 972-ben követséget küldött Ottó német-római császárhoz, papokat kérve. Ottó püspökké szenteltetett egy Sankt Gallen-i szerzetest, Brúnót és Magyarországra küldte. Missziójához Pilgrim passaui püspök néhány papja is csatlakozott. Géza 973-ban már mint megkeresztelt fejedelem küldte tizenkét előkelőből álló küldöttségét a quedlinburgi birodalmi gyűlésre. Ezzel az eseménnyel vette kezdetét Magyarország beilleszkedése a keresztyén Európa államai közé. Géza uralkodása alatt megkezdődött Pannonhalmán a Szent Mártonról elnevezett bencés monostor építése. Márton kultuszát Brúnó hozta magával korábbi egyházából. Brúnó a mainzi érsek alá tartozott, a mainzi főegyház pedig Szent Márton tiszteletére volt fölszentelve. 1.04 Gyula, Ajtony, Koppány és a keleti keresztyénség - Ajtony bizánci kapcsolatai: 1010-1020 - Koppány lázadása: 997 - szeniorátus: A nemzetség legidősebb életben lévő tagja örökli a hatalmat. - levirátus: A patriarchális társadalom kötelező vagy javasolt szokása, mely szerint az özvegyasszony az elhunyt férj fivéréhez vagy közeli rokonához ment férjhez. 997-ben meghalt a honfoglaló Árpád kende dédunokája, a Kárpát-medence nyugati felén uralkodó Géza. Kijelölt örököse István névre megkeresztelt fia, Vajk. Koppány István rokona volt. Ő is az Árpádok nemzetségéből származott, sőt valószínű, hogy ő volt Géza halálakor a nemzetség legöregebb tagja, ami azt jelentette, hogy a szeniorátus szabálya szerint őt illette meg a fejedelmi hatalom. Jogai érvényesítésére fegyvert ragadott, de István és hívei Veszprém környékén legyőzték. A csatában elesett vezér holttestét a győztes négyfelé vágatta, és darabjait elrettentésül kifüggesztette uralmának három legfőbb központja, Esztergom, Győr és Veszprém kapujára. A negyedik darabot a krónika szerint anyai nagybátyjának, az Erdélyben uralkodó Gyulának küldte el. A kettős fejedelemséget egykor ténylegesen irányító gyula méltósága sajátos módon élt tovább a X. században. A cím az egyik magyar törzsfői családban öröklődött, oly tartósan, hogy minden tagját csak „Gyula” néven emlegetik. A Gyulák Erdélyben éltek, az ősi alapítású Gyulafehérvár is valószínűleg róluk kapta a nevét. A X. század közepén élt Gyuláról ismeretes, hogy járt Bizáncban, ott megkeresztelkedett, sőt, országában egy általa behívott görög szerzetes térítőpüspökként tevékenykedett. Egyik lánya, Sarolt a dunántúli Géza felesége s így Szent István anyja lett. Ajtony István kortársa volt, az egyik X. századi törzsfő utóda. Országa, amelyet Marosvárról, a későbbi Csanádról kormányzott, nagyjából a Körösök és az Al-Duna közti vidéket foglalta magába a Tiszától Erdély határáig. Akárcsak István, ő is megkeresztelkedett, de a bizánci rítus szerint. Székhelyén görög monostort alapított. Ajtony „semmibe vette” István királyt, és az erdélyi sóbányákból érkező királyi só után a Maroson vámot szedett. A király ezért rokonát, Csanádot küldte ellene. Ő a csatában legyőzte és megölte a törzsfőt, országát pedig felszámolta. A terület élére maga Csanád került ispánként. 1.05 Az egyházszervezet István korában - I. István: 1000-1038 - primogenitura: Az apa halála után az elsőszülött fiú örökölte a család vagyonát, a trónt. Biztosította a birtok oszthatatlanságát, a trónöröklésnél pedig a hatalom legitimitását. Magyarországon Kálmán király uralkodásától lett a trónbetöltés elve. - comitatus: Vármegye, „a vár határa”, más néven ispánság. A vármegye határát a várhoz tartozó területek határai jelentették. - comes: A vármegye ispánja, azaz a várispán, aki az egész vármegye felett közigazgatási és bírói jogkört gyakorolt. - főesperesi szervezet: A főesperesek az egyházmegye alsópapságának az elöljárói voltak, jogkörük fegyelmi és egyházkormányzati ügyekre terjedt ki. A magyarországi főesperességek területei gyakran a vármegyékhez igazodtak. - káptalan: Meghatározott egyházi törvények (kánonok) szerint élő klerikusokból, kanonokokból álló világi papi testület. A keresztyénségre áttérő magyar népnek, ha független akart maradni, koronás királyra volt szüksége, akit Európa szuverén uralkodói magukkal egyenrangúnak ismernek el. A koronázás aktusa jelképezte, hogy a pogány törzsek urából hívő fejedelem lett, földjéből pedig keresztyén ország. István 1000 karácsonyán, vagy 1001. január 1-én Esztergomban tétette fejére a koronát és vette fel az ezzel járó királyi címet. A király minden földi hatalomtól független, felhatalmazása egyenesen Istentől származik, és így az ő kegyelméből parancsolhat népének. A koronázás révén azonban István fontos jogok birtokába jutott. Ebben az időben ugyanis az a felfogás élt, hogy ezzel a szertartással a király egyben főpapi jogokat szerzett, és függetlenül maga alakíthatta ki az egyházi szervezetet, maga nevezhette ki a főpapjait. VII. Gergely pápa később ezeket a jogokat már nem ismerte el. A koronázás révén István tehát a német salzburgi érsektől, ill. passaui püspöktől független magyar egyházat tudott megteremteni. Az államszervező harcok során István kiterjesztette hatalmát a Kárpát-medence egészére. Uralmának megszervezésére és fenntartására a várak és kerületeik, a vármegyék szolgáltak. Egy-egy terület központjául a király földsáncokkal megerősített várat emeltetett, amelyből helytartója, az ispán kormányozta a rábízott vidéket. A megye területén magának a királynak, az egyháznak, világiaknak is voltak földjei és alattvalói. Fölöttük az ispánnak nem volt hatásköre, de velük szemben is ő testesítette meg a királyi hatalmat. Nyolc vármegyéről tudjuk biztosan, hogy megszervezésük István korára nyúlik vissza. István az egyházszervezés terén a kánonjog előírásai szerint járt el. Azt tartották ugyanis, hogy az önálló állam arról ismerhető fel, hogy 10-12 püspöksége van, amelyek élén az érsek áll. Királyunk ennek megfelelően 10 egyházmegyét szervezett, melyeknek határait is ő állapította meg. Ezek a következők voltak: Esztergom, Veszprém, Kalocsa, Eger, Győr, Pécs, Gyulafehérvár, Bihar, Csanád, Vác. Esztergom érseki rangot kapott, nem sokkal később pedig a király Kalocsát is érsekséggé tette. A püspökségek területe több vármegyére terjedt ki. Egy-egy megye papjait a főesperes ellenőrizte. A nép lelki gondozásával a plébánosok foglalkoztak. István az ún. keresztelő egyházi szervezetet honosította meg, ahol a templomokat a hívek közösen alapították. Minden tíz falunak templomot kellet építenie. Papról, könyvekről a püspök gondoskodott, ruhát, oltártakarót a király adott az új templomnak. Még a XI. század első felében mind több lett az olyan templomok, monostorok száma, amelyeket egy-egy személy alapított, és a sajátjának tekintett. Az egyházszervezés fontos részét képezték a monostoralapítások, hisz a térítők javarésze szerzetes volt. A monostorok és püspökségek iskoláiban nevelődött ki az a hazai papság, amely a külföldi hittérítőket felváltotta. Ebben az időben a nyugati és keleti keresztyénség nem vált el élesen egymástól. Görög apácák számára a Veszprémvölgyben, Dunapentelén, Marosváron (Erdély), Oroszlámoson (Bácska) és Szávaszentdemeteren (Szerémség) voltak görögkeleti monostorok. Azért, hogy az egyház hivatását teljesítse, vagyonra volt szüksége. Az uralkodó hatalmas birtokokat adományozott a püspökségeknek, érsekségeknek, monostoroknak. István király rendelte el a tized szedését. A tized háromnegyede a püspöknek, egynegyede pedig a plébánosnak járt. Amíg elég hazai pap nem akadt, a születő magyar keresztyénség nem nélkülözhette a külföldről jött egyháziakat. Királyunknak két törvénykönyvét ismerjük. Az elsőt a koronázás után, a másodikat pedig 1030 után adhatták ki. Cikkelyei között akad olyan, amely a nyugati egyházi zsinat (847. évi mainzi zsinat) vagy kánongyűjtemény cikkelyeit szószerint megismétli. Könnyebb volt az egyházi szervezetet kiépíteni, mint a nép között az új hitet meggyökereztetni. Törvényben kellett előírni a templom látogatását, és hogy a hívek a mise alatt ne morogjanak. A vasárnapi munka tilos volt, csak az öregek, betegek, és a tűz őrzői maradhattak otthon. István nemcsak a hitet terjesztette, hanem maga is mélyen vallásos ember volt. Ezt példázzák Imre hercegnek szóló intelmei, amelyekben fia számára a legfontosabb uralkodói erényeket foglalja össze. A mű a tízparancsolat mintájára 10 fejezetben foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat. A tanácsok közt első helyre a keresztyén hit megtartása került. Majd az egyház és a főpapok fontosságáról olvashatunk. Vallásosságát (és politikai bölcsességét) mutatja, hogy országát Máriának ajánlotta fel, aki a kor embereinek a szemében a világ királynője volt. Ezzel ugyanis elkerülhette a közvetlen pápai hűbéri igényeket. 1.06 A magyar egyháztörténelem István halálától a tatárjárásig - I. András: 1046-1060 - I. László: 1077-1095 - I. Kálmán: 1095-1116 - II. Géza: 1141-1162 - III. Béla: 1172-1196 - II. András: 1205-1235 - székeskáptalan: A székesegyház papjaiból álló testület, melynek tagjai a kanonokok voltak, vagyonközösségben éltek, vezetőjük a prépost. - társaskáptalan: Királyok, később világi és egyházi előkelők által alapított kanonoki testület. - monostor: Az Árpád-korban királyi vagy családi alapítású kolostor, melyben szerzetesek vagy apácák bizonyos szabályok szerint éltek együtt, élén az apát állt. - kancellária: III. Béla vezette be, a királyi kápolnáról leválasztotta az írószervet, így jött létre a királyi kancellária. Élén a kancellár állt, aki az oklevelek pecsételését végezte. - hiteleshely: A kolostorok és káptalanok íróműhelyei okleveleket állítottak ki. - Aranybulla. II. András által kiállított okirat, mely a szerviensek (később középnemesek) érdekeit védte, a nemesi szabadságjogok forrásának tekintették egészen 1848-ig. István halála után a keresztyénség még gyenge volt hazánkban. Az új uralkodó, Péter nem volt tisztában a magyar viszonyokkal. Idegenekkel kormányzott, túlzott adókat vetett ki, két püspököt megfosztott méltóságától. A főurak ezért 1041-ben elűzték, és helyére István rokonát, Aba Sámuelt választották. Péter nem nyugodott bele bukásába, és elnyerte a német-római császár támogatását. Miután a főurak szembefordultak Abával, 1044-ben Ménfő mellett csatát vesztett. Péter visszatért, de nem változtatott politikáján. Sőt Magyarországot a német császárnak ajánlotta fel hűbérül. Az előkelők Csanádon gyűltek össze, és elhatározták, hogy hazahívják Vazul fiait. András hazajövetelének a hírére felkelés robbant ki az országban (1046.). A felkelők élén a békési főúr, Vata állt. András elé vonultak, és azt követelték, hogy rombolják le a templomokat, a papokat és a dézsmaszedőket öljék meg. A lázadók vissza akartak térni a pogány szokásokhoz. Papokat gyilkoltak le, templomokat gyújtottak fel. Áldozatuk lett maga Gellért is és két püspöktársa, Budli és Besztrik, akik a Kelenhegynél (ma Gellért-hegy) haltak meg. Gellért püspök és társai épp Andráshoz igyekeztek, hogy a felkelők megfékezésére bírják. András megrettent a kegyetlenségektől, és miután legyőzte Pétert, leverte a lázadást is. Az új uralkodó elkötelezte magát az istváni mű mellett. András helyreállította a korábbi államszervezetet és egyházszervezetet. Tihanyban monostort alapított 1055-ben. Miután Béla herceg legyőzte Andrást, ő lépett a helyére, de mindössze három évig uralkodott (1060-1063). Az ő uralkodása idején volt az utolsó pogánylázadás. Béla halála után fiai, Géza, László és Lampert királyuknak ismerték el András fiát, Salamont (1063-1074). De nem volt békesség köztük. Végül Géza elkergette Salamont, és ő lett a király (1074-1077). A március 14-ei mogyoródi csatában aratott győzelem megadta ugyan Géza hercegnek az ország csaknem egész területe feletti uralmat, azonban változatlanul Salamon számított törvényesen megválasztott uralkodónak. Géza királyságának törvényességét a császár, illetve a pápa elismerése biztosíthatta volna. Csakhogy IV. Henrik német király Salamont pártfogolta, VII. Gergely pápa pedig feltételhez kötötte támogatását. A feltétel: a magyar király vállalja a pápai hűbéres állapotot. Ilyen körülmények között fordult Géza a bizánci császárhoz, aki korona küldésével ismerte el Gézát Magyarország királyának. A politikai kapcsolatot a kor szokásainak megfelelően házasságkötés tette szilárdabbá: az özvegy Géza második felesége egy bizánci hercegnő lett. Halála után öccse, I. László lépett a trónra (1077-1095). Ő erős kézzel kormányzott. László és utódja, Kálmán (1095-1116) is az állam és a keresztyénség megszilárdítását tekintették céljuknak. Ennek érdekében törvényeket hoztak. Mind Szent Lászlónak, mind pedig Kálmánnak a neve alatt két törvényhozási emlékünk maradt fenn. A törvények több mint fele a tulajdon védelmével foglalkozott. Minden lopásért kemény büntetést járt pl. akit lopáson tetten értek, felakasztották. Ha közben bemenekült a védelmet nyújtó templomba, megúszta megvakítással, de tízévesnél idősebb gyermekeit eladták rabszolgának. Liba- vagy tyúklopásért kitolták a tolvaj fél szemét. Gyakori büntetés volt a kéz- vagy orrlevágás, a nyelv kitépése. Ha a bíró a bűnöst futni hagyta, mindenét elvesztette, és őt magát is eladták. Ellenben ártatlan ember felakasztása esetén csak az áldozat vérdíját kellett kifizetnie. László visszarettentő törvényeinek hatására megnövekedett a vagyonbiztonság. Az egyházfők ebben az időben Szabolcson (1092.) és Esztergomban (1100.) tartottak magyar egyházi zsinatot, ahol a hitéletet szabályozták. Mind Kálmán I. törvénye, mind az esztergomi zsinat végzései szabályozták az istenítéletek körülményeit. Magyarországon főként a tüzesvas-próbáról vannak adataink. A tüzesvas-próba abban állt, hogy az arra kötelezett személy egy izzásig hevített vasdarabot meghatározott távolságra vitt el csupasz kezében. A bekötött kezet három nap múltán megvizsgálták: ha a seb gyógyulásnak indult, az ártatlanságot, ha viszont elfertőződött, a bűnösséget látták igazolva. A vízpróbánál vagy a forró vízbe merített test gyógyulását vizsgálták az előbbi módon, vagy a vízbe dobott, összekötözött embernek kellett ártatlanságát bizonyítva valamiképpen életben maradnia. A pogánylázadások után még mindig voltak olyanok, akik ragaszkodtak a régi hithez. Többször kellett tiltani, hogy pogány módra kutak mellett áldozzanak, fákhoz, kövekhez, forrásokhoz ajándékot vigyenek. A magyarságot még mindig a törvény szigorával kellett a templomok látogatására serkenteni. Ha valaki ezt nem tette, megbotozták. Az uralkodóknak, a főpapoknak azonban már nemcsak a régi szokások, hit megszüntetéséről, hanem a magyar egyház építéséről is gondoskodniuk kellett. Előírták, hogy tanulatlan papokat ne szenteljenek fel, a kanonokok pedig egymás közt latinul beszéljenek. Egyháziaknak tiltották, hogy világi öltözéket, vagy tarka ruhákat hordjanak. VII. Gergely pápa célul tűzte ki a papi cölibátus bevezetését. A magyar egyház támogatta a pápai reformot, de nálunk általánosnak volt mondható a papok házassága. László és Kálmán folytatták István egyházszervezését is. László Szlavónia számára püspökséget alapított Szent István tiszteletére (Zágráb, 1091.). Biharról Váradra helyezte a püspökség székhelyét, míg Bácsot a kalocsai egyházmegye második centrumává tette. Kálmán Nyitrán szervezett püspökséget (1110-1113). Újabb bencés apátságok alakultak. Közülük a legnevezetesebb Somogyváron jött létre. Az első premontrei és ciszterci szerzetesek a XII. században jelentek meg nálunk. Az első premontrei ház II. István uralkodása idején Várad közelében jött létre. A ciszterciek rendháza Cikádoron épült fel (1142.). II. András király 1217-ben számos magyar főpap és előkelő kíséretében csatlakozott az ötödik keresztes hadjárathoz. A katonai sikerek azonban elmaradtak. A hadjárat legfeljebb annyi eredménnyel járt, hogy a király és kísérete alaposabb ismeretséget kötött a keleten élő latin arisztokrácia lovagi szokásaival. II. Andrást politikai ellenzéke kényszerítette rá 1222-ben ama nevezetes kiváltságlevél kiadására, melyet aranypecsétjéről Aranybullának szokás nevezni. Ennek legfőbb cikkelye a király és a bárók túlkapásai ellen irányult. Megtiltotta egyebek között egész ispánságok elajándékozását. 1.07 A magyar egyháztörténelem IV. Bélától Luxemburgi Zsigmondig - IV. Béla: 1235-1270 - Károly Róbert: 1301-1342 - Nagy Lajos: 1342-1382 - regále jövedelem: Királyi jogon szerzett bevétel. - pálos rend: Az egyetlen magyar alapítású középkori szerzetesrend. A rend alapítója Özséb, esztergomi kanonok volt, aki 1250 körül egy pilisi barlangba vonult vissza, és társaival megalapította a pilisi Szent Kereszt kolostort. 1308-ban Gentilis bíboros engedélyezte számukra az ágostoni rend regulájának használatát. 1309-től központjuk a buda-szentlőrinci kolostor volt, IX. Gergely pápa közvetlenül a Szent Szék alá rendelte őket. - karthauziak rendje: A kölni Szent Brúnó alapította a rendet 1084-ben. A rend a XIV. században élte virágkorát, Magyarországon négy rendházat alapítottak: Menedékkő (1307.), Lehnic (1319.), Felsőtárkány (1330. k.), Lövöld (1360-1369). A karthauziak a legszigorúbb rendnek számítottak, templomaik jellegzetes hosszú, egyhajós épületek. A rend ciszterci mintára vette fel szokásait. - Szent György lovagrend: 1326-ban alapította Károly Róbert (I. Károly). Világi lovagrend, célja a királyi udvar lovagjainak az összefogása volt, kötelességük pedig, mindenben követni a királyt. Tagjaik száma kb. 50 fő, jellegzetes fekete csuklyás köpenyt viseltek latin felirattal: „Valóságos igaz vagyok e baráti renddel szemben”. - johannita rend: IV. Béla, a johannita lovagrendnek hűbéri adományként adta a Szörényi bánságot, Kunországot. Ennek fejében a rend köteles volt gondoskodni a terület védelméről és betelepítéséről. Az ország Ny-i részének őrzésével is megbízta őket a király oly módon, hogy 5 várban meghatározott számú lovagok állomásozhattak. IV. Béla a lovagok lakta területen is megtartotta magának a királyi jövedelem felét, és ő ítélkezett felettük. 1260-ban a johanniták elhagyták a rájuk bízott területet, így nem sikerült IV. Béla terve, hogy nyugati típusú hűbéres tartomány kialakításával erősítse meg az ország határainak védelmét. Magyarország a XIII. század folyamán gyorsan európaizálódó állammá vált. A király udvara megközelítette a nyugat-európai udvarok igazgatási és szellemi szintjét. A felzárkózást rövid időre megszakította a tatár magyarországi dúlása. A muhi csatamezőn (1241.) maradt – a király kivételével – szinte az egész politikai elit, a tatárok hírhedt kegyetlenségükkel pusztították el a X. század óta kiépült magyar településszerkezetet. A tatárok kivonulása után a király, IV. Béla – ahogy nevezték: a „második honalapító” – gyors újjáépítést ösztönzött. Hatalmának megerősítése céljából megállította a királyi várbirtokok szétosztását. Majd ráébredt, hogy a nagy kiterjedésű állam területén a helyi viszonyoknak megfelelő gazdálkodás, a falutelepítés, a hitélet, a kultúra szervezeteinek kiépítése a királyi udvarból lehetetlen. Feladta központosító törekvéseit, és maga is folytatta apja politikáját, a vármegyei birtokok elajándékozását. A király bevételei között egyébként sem a várbirtok jövedelme, hanem a só- és ércbányászat monopóliuma, a kereskedelemre épülő képezték a biztos forrást. IV. Béla több intézkedése az újabb tatár támadás elleni védekezést szolgálta. Így visszahívta országába a kunokat. IV. Béla hűbéri adományként adta át a johannita lovagoknak a Szörényi bánságot, az attól keletre eső Kunországot s azon felül más birtokokat. Ennek fejében a rend köteles volt gondoskodni a terület védelméről és betelepítéséről is. A király kikötötte továbbá, hogy a johanniták az ország nyugati végének őrzésében is szerepet vállaljanak oly módon, hogy az öt legfontosabb ottani várban meghatározott számú lovagot állomásoztatnak. A királyi jövedelmek fele változatlanul neki járt, és a súlyosabb ügyek feletti ítélkezés jogáról sem mondott le. A XIII. század elején telepedtek meg a domonkos apácák. Szigorú szabályzatuk alapján éltek, leghíresebb kolostoruk Veszprémben és a Nyulak szigetén volt. Az Árpád-ház kihalását követő éveket szokták az interregnum (királyközi állapot) időszakának is nevezni, holott az országnak volt királya, több is, mint kellett volna. Különböző helyszíneken más és más egyháznagyok három trónkövetelőt kentek fel királlyá. Az Árpádok trónjáért 1301-ben két gyermek versengett: II. Károly Anjou-király unokája, a 13 éves Károly Róbert és a Premysl II. Vencel cseh király fia, a 12 éves Vencel. Mindketten az Árpádokkal való rokoni kapcsolatra alapozták igényüket. Károly öröklését elsősorban a pápaság és a magyarországi egyháznagyok támogatták. Vencel a magyar bárók többségének jelöltje volt. E zűrzavaros időszakban a tényleges hatalom a leghatalmasabb tartományurak, a kiskirályok kezébe került. A küzdelmet Vencel 1304-ben feladta, trónigényéről lemondott a Wittelsbach-családhoz tartozó Ottó bajor herceg javára. Ő azonban nem számított igazi esélyesnek. Bár a trón elnyeréséhez a pápaság nyújtotta a legtöbb segítséget, Károly Róbert nem habozott kihasználni az avignoni pápák politikai és erkölcsi tekintélyvesztését. Az új adónem, a pápai tized egyharmadát a kincstár foglalta le, csak a király jelöltjei kerülhettek a püspöki székbe, kénye-kedve szerint adóztatta az egyházi birtokok népességét. 1326. április 24-én, Szent György napján a „lovagok baráti rendjének összes tagjai” az esztergomi káptalan előtt, I. Károly jelenlétében írásba foglaltatták szabályzatukat. A lovagrend tagjainak a Krisztusért vívott harc mellett más erkölcsi kötelezettségei is voltak. Ezek közé tartozott a lojalitás, a bátorság, a szegények oltalmazása és a nő tisztelete. A XIV. század első évtizedében Velence – kihasználva a Subicok kormányzata keltette elégedetlenséget – újra kiterjesztette fennhatóságát a dalmát partvidékre. Nagy Lajos 1345-ben harc nélkül meghódította Horvátországot, az ugyanekkor hűségére tért Zárát viszont nem sikerült birtokba vennie. Velence ugyanis azonnal tengeri-szárazföldi ostrom alá vette a várost. Nagy Lajos csak a következő évben indult a város felmentésére. Támadása azonban súlyos vereséggel végződött. Zára feltétel nélkül megadta magát Velencének, Lajos nyolc évre fegyverszünetet kötött. 1357 nyarán a magyar király előtt meghódolt Spalato és Trau városa, szeptemberben a király serege a magyar párti polgárok segítségével bevette Zárát. 1358. február 18-án Lajos és Velence békét kötött Zárában. Velence örökre lemondott mind a városok, mind a szigetek feletti uralomról, elismerte Lajost és utódait a terület egyedüli urának, a dalmát hajóknak szabad kereskedelmet biztosított az Adrián. 1.08 A magyar egyháztörténelem Luxemburgi Zsigmond uralkodásától a reformáció kezdetéig - Werbőczy Tripartituma: 1514 - a mohácsi csata: 1526 - főkegyúri jog: A megüresedett főpapi tisztségeket a király töltheti be kinevezés útján, a pápát csak a jelölt megerősítésének a joga illeti meg. A magyar királyok főkegyúri jogát 1417-ben a konstanzi zsinaton a bíborosi kollégium is megerősítette. - placetum regium: Pápai bullát csak a király engedélyével lehet kihirdetni. - Tripartitum: Werbőczy István törvénykönyve, mely a magántulajdont és a nemesi kiváltságokat védi. Itt fogalmazódik meg az ún. Szent Korona tan, mely szerint az országban csak nemesi hatalom létezik, ami a Szent Koronából árad a nemességre. A Szent Koronát viselő király a hatalmát így a nemesektől kapta. 1387 tavaszára az ország koronás király nélkül maradt. Az üres trónra az egyetlen szóba jöhető jelölt a királynő férje, Zsigmond volt. Őt, miután elfogadta az országnagyok által elébe terjesztett feltételeket, 1387. március 31-én Fehérvárott magyar királlyá koronázták. Zsigmond kötelezettséget vállalt, hogy a királyi tanácsba nem vesz be idegeneket, és nem adományoz idegeneknek birtokot. 1396. szeptember 28-án zajlott le a nikápolyi csata. Zsigmond nemzetközi összefogással akarta elejét venni az oszmán fenyegetésnek. Vállalkozását a pápa keresztes hadjáratnak minősítette, mire nagyszámú zsoldos kerekedett fel, hogy kiverjék a törököket a Balkánról, majd megsegítve Konstantinápolyt, felszabadítsák Palesztinát és a Szent Sírt. Nikápoly várát, az al-dunai közlekedés ellenőrzésének kulcsát, szeptember 12-én vették ostrom alá. Nikápoly felmentésére megérkezett I. Bajezid szultán hada. A francia lovagok elvetették Zsigmond haditervét, amely szerint a páncélos lovasságot nem az irreguláris akindzsik tömege, hanem a mögöttük sorakozó janicsárok, illetve a szárnyakon elhelyezett lovasság, a szpáhik ellen kell bevetni. A franciák huszáros rohammal akarták elsöpörni a török haderőt. A lovagság megsemmisítő vereséget szenvedett. Zsigmondot hívei nagy nehézségek árán kimentették a csatamezőről. Zsigmond IX. Bonifácnak, a Rómában élő pápának volt a híve. Viszonyuk azonban az 1400-as évek elején megromlott. A Zsigmond elleni felkelés idején ugyanis a pápa az ellenjelöltet, László nápolyi királyt támogatta, és felszólította a főpapokat a Zsigmondtól való elpártolásra. A mozgalom felszámolása után került sor a pápaság és a magyar állam viszonyának szabályozására. Zsigmond 1404. április 6-án kibocsátott rendelete értelmében az ún. bullások királyi hozzájárulás nélkül nem nyerhettek magyarországi javadalmat. Bullásoknak nevezték azon méltóságok viselőit, akiket a keresztyén Európa bármelyik pontján megüresedő jelentősebb egyházi méltóságba a pápai udvar nevezett ki, és akik erről bullával ellátott oklevelet kaptak. Zsigmond a megüresedő egyházi tisztségek betöltésének jogát is magának tartotta fenn. Ugyanakkor megtiltotta a magyarországi papságnak, hogy a peres ügyeikben Rómából vagy a pápai bíróságtól származó ítéletlevelet királyi engedély nélkül kihirdessék. A magyar királyok főkegyúri jogát 1417-ben, a konstanzi zsinaton a bíborosi kollégium is megerősítette. 1414. november 5-én vette kezdetét a konstanzi egyetemes zsinat, amely feladatául az 1378-óta fennálló egyházszakadás megszüntetését, az egyház megreformálását és a hittel kapcsolatos vitás kérdések tisztázását tűzte ki. Összehívásában jelentős szerepet játszott Zsigmond, aki mint német király magára vállalta az előkészítő tárgyalások nagy részét, és részt vett a zsinat munkájában is. A zsinati tanácskozásokon három tábor alakult ki: egyik oldalon álltak a pápai kúria érdekeit, hatalmát védő konzervatívok, velük szemben lépett fel a két táborra oszlott reformpárti ellenzék, a nagyobb függetlenséget óhajtó érsekek, püspökök, illetve a tudásuk javadalmakban mérhető megbecsülését kívánó egyetemi doktorok. A megosztottság következtében a zsinat célkitűzései nem teljesültek maradéktalanul. Megvalósult a legfőbb cél, az egyházszakadás felszámolása: a három pápa – a római XII. Gergely, a székhelyét Bolognában tartó XXIII. János és az Aragóniában élő XIII. Benedek – lemondatásával, ill. letételével az egyház feje a Konstanzban 1417. november 11-én megválasztott V. Márton pápa lett. Ugyanakkor Zsigmond minden igyekezete ellenére is megfeneklett az egyház átfogó megújítása. A legkeményebb megoldást választott a zsinat a cseh reformátor, Husz János által hirdetett radikális reformtörekvésekkel szemben. Huszt eretneknek nyilvánították, és megégették. Csehországban időközben kibontakozott a husziták forradalmi mozgalma, és 1419-ben magukhoz ragadták a hatalmat. A husziták szembeszegültek Zsigmond magyar királlyal is, aki örökség címén magának követelte a cseh trónt, és függetlenségük védelmére nagy haderőt hoztak létre. Sorra aratták győzelmeiket Zsigmondon és szövetségesein, és pusztító hadjáratokat vezettek német szomszédaik ellen, 1428-tól pedig Magyarországra is. A katolikus egyház kénytelen volt kiegyezni velük, és így Zsigmond megérte, hogy 1436-ban királyként vonulhatott be Prágába. A huszita tanok Magyarországon elsősorban a mezővárosokban gazdag Szerémségben találtak követőkre. Az új igét a prágai egyetemről hazatért klerikusok hirdették. Közéjük tartozott az a két szerémségi pap, Tamás kamanci oltáros pap és Újlaki Bálint belcsényi plébános, akik 1420-1430 körül az első magyar nyelvű bibliafordítást készítették. 1431. november 28-án Zsigmond Milánóban Itália királyává koronázta Bertalan milánói érsek. Hosszú tárgyalássorozat után, 1433. május 21-én vonult be Rómába, hogy elnyerje a német-római császárok koronáját. 1437. december 18-án Pozsonyban az ország előkelői királlyá választották Albert osztrák herceget, Zsigmond király egyetlen gyermekének, Erzsébetnek a férjét. 1438. március 18-án Frankfurtban a német választófejedelmek egyhangúlag német királlyá, májusban a katolikus cseh rendek cseh királlyá választották. A Habsburgok – akik az európai politika színpadán 1273-ban, a dinasztiaalapító I. Rudolf német királlyá koronázásával szinte a semmiből bukkantak fel – Albert által nyertek jogigényt arra, hogy a későbbiekben Közép-Európa nagy részét uralmuk alatt egyesítsék. 1439. októberében Neszmélyen vérhasban meghalt Albert király. Trónját születendő fiára hagyta. A magyar fejedelmek ellenben a trónt a 16 éves lengyel királynak, III. (Jagelló) Ulászlónak ajánlották fel. 1440. februárjában Erzsébet ellopatta komornájával a Szent Koronát Visegrádról, s Fehérvárott megkoronáztatta február 22-én született fiát, V. Lászlót. Az ország rendjei június 29-én érvénytelenítették a koronázást, és kimondták a szabad királyválasztás elvét. Július 17-én a Szent Korona hiányában a Szent István fejereklyetartójáról levett koronával koronázták meg a magyar uralkodóként I. Ulászló nevet viselő lengyel királyt. A kitört polgárháború hosszú évekre megosztotta az országot. A tényleges rend csak Mátyás uralma alatt állt helyre. 1441-1442-ben a László-párté volt a Felvidék – itt Erzsébet cseh zsoldoskapitánya volt az úr -, valamint Szlavónia. Az 1441. januárjában Bátaszéknél vívott ütközet eredményeként Ulászló kezére került a Dunántúl. Újonnan kinevezett vajdái, Hunyadi János és Újlaki Miklós tavasszal Erdélyben is elfogadtatták uralmát. 1442. december 13-án Győrben Erzsébet elismerte Ulászlót az ország királyának, fia trónigényéről azonban nem mondott le. Hunyadi János apja, a Havasalföldről áttelepült Vajk 1409-ben kapta első említésre méltó magyarországi adományát, az erdélyi Hunyadvár falut. Az 1407 körül született Hunyadi János 1433 táján lett Zsigmond udvari lovagja. A szörényi bánságot 1439-ben Alberttől kapta. A bátaszéki győzelem után Ulászló Újlaki Miklóssal együtt erdélyi vajdává, székely ispánná, Temesvár, Nándorfehérvár és a déli végvárrendszer kapitányává nevezte ki. Ő lett a török elleni határvédelem első embere, s fellépése fordulatot hozott a harcokban. 1441 nyarán betört Szerbiába, megfutamította a szendrői bég csapatait. 1442. márciusában először vereséget szenvedett az Erdélyt dúló Mezid bégtől, néhány nappal később azonban megsemmisítette a rablott zsákmánnyal és az ejtett foglyokkal visszavonuló török sereget, majd benyomult a Havasalföldre és levágatta a törökbarát vajdát. Az ellene küldött újabb török hadat szeptemberben már magyar területen kívül győzte le. 1443. október és 1444. január között Hunyadi serege az ún. hosszú hadjárat során Szófiáig nyomult előre a török területen, s több csatában győzött. 1440-től két párt állt egymással szemben: a kormányzás eddig megszokott rendjének, az ország nyugati orientációjának fenntartásában érdekelt udvari párt, valamint a rendi szabadságjogok és a nemzet érdekeinek képviseletét felvállaló, a török ellen aktívabb fellépést szorgalmazó nemzeti vagy háborús párt. Az udvari párt élén a legvagyonosabb mágnások, az V. Lászlóval rokoni kapcsolatban is álló Garaiak, Cilleiek álltak. Az ellentábort, a nemzeti tábort az ekkoriban felemelkedett katonabárók, Hunyadi, Újlaki és a Rozgonyiak vezették. A nemesség többsége ez utóbbit támogatta. A nemzeti párt Ulászló várnai halálával uralkodó nélkül maradt, az ország vezetését kormányzóként Hunyadi János vette át. A kiegyenlítődő erőviszonyok következtében a két tábor vezetői szövetséget, ún. ligát kötöttek egymással. A ligát Hunyadi fiának és Garai leányának eljegyzése pecsételte meg. A liga további bővülését jelentette, hogy a következő év augusztusában Hunyadi ifjabbik fia, Mátyás eljegyezte Cillei Ulrik leányát, Erzsébetet. A törökök sorozatos erdélyi betöréseire válaszul a század második felében az erdélyi szász falvak lakói megerősíttették templomaikat. Így jöttek létre a legjellegzetesebb épületek, az erődtemplomok. A magyar joggyakorlat közel félezer esztendőn keresztül a közemlékezeten alapult. Természetesen léteztek írott jogforrások. Szükség volt azonban a jogi normák és alkalmazásuk rendszerezésére és leírására. Werbőczy – II. Ulászló megrendelésére írt – művében a használatban levő magánjogot és perrendtartást összegezte. A Tripartitum 300 évig tartó érvénnyel foglalta össze az Aranybulla nemesi kiváltságait. A mohácsi csatavesztés minden kisszerűsége ellenére világtörténeti fordulatot hozott. Kivált azzal, hogy II. Lajos halála besegítette a Habsburgokat a magyar trónra, és ezzel már közvetlenül is érdekeltté tette őket az ország védelmére. Európa nagy szerencséjére, mert a Magyar Királyságnak már nem volt elég ereje ahhoz, hogy az akkori világ két legnagyobb hatalmát, a Habsburg és a Török Birodalmat távol tartsa egymástól. Ezek közvetlen erőpróbája a továbbiakban Magyarország területén zajlott. 1.09 Egyházi és szellemi élet a tatárjárástól - Corvina: Mátyás király könyvtára, mely 2500 könyvet tartalmazott, ma már csak 173-at ismerünk. Mátyás a könyveket részben vásárolta, részben kifejezetten az ő számára készítették. Firenzében, Milánóban, Nápolyban és Ferrarában készültek a hollós címerrel díszített könyvek. A könyvtár tartalmazott latin, görög szerzők műveit, szent iratokat, bibliákat, orvosi, építészeti, asztronómiai, történeti, filológiai műveket. Élén az itáliai humanista műveltségű Galeotto Marzio állt. Mátyás halála után II. Ulászló király fenntartotta egy ideig a könyvtár egységét, később azonban a könyveket fizetőeszköznek használta, vagy eladományozta az értékesebb darabokat. 1. Írásbeliség, iskolázás 1.1 Írásbeliség és hiteles helyek A jogi írásbeliség alakulásában jelentős szerepet kapott az egyház. A magánoklevelek a XII. században a kolostorok és káptalanok scriptoriumaiban (íróműhelyiben) készültek, Pannonhalmán, Győrött és Veszprémben. Az oklevelek kiállításához szükséges gyakorlatot akkor szerezték ezek a testületek, amikor a részekre tett adományokat írásba foglalták és hitelesítették. Az oklevélszerzés ismereteit pedig az egyetemeken ismerhették meg a szerzetesek és a papok. A világiak is az egyházi testületek felé fordultak, amikor az írásos jogbiztosítás valamilyen ügyben fontossá vált számukra. Azokat az egyházi testületeket (káptalanok szerzetesi konventek), ahol ilyen gyakorlat folyt, hiteles helyeknek nevezték. Különösen fontos, hogy az egyházi testületek jelentős részt kaptak a különféle peres ügyek bizonyítási eljárásban. Előttük hajtották végre az istenítéleteket, jelenlétükben tettek esküt. A per lefolyását eredményét írásban rögzítették. A XIV. században a hiteles helyi oklevelek olyan nagy tekintélyre emelkedtek, hogy a jogügyletekben nagyobb becsben álltak, mint a királyi oklevelek. Nagy Lajos királyi ellenőrzés alá vonta a hiteles helyeket és szabályozta a hitelességi jogot. A hiteles helyek a bizonyítás, a közjegyzői intézmény szerepét töltötték be. Egészen 1874-ig a magyarországi közhitelességi szervezet sajátos testületei voltak. A korszak diplomáciai levelezésben is egyházi személyek tevékenykedtek. A király udvari papsága kancelláriai feladatokat is ellátott. 1.2 Iskolák, főiskolák, egyetemek Az Árpád-kori iskolázás elsősorban a kolostorokhoz kötődött. A kolostoroknak törekedniük kellett a magyarok iskolázására és a rendbe való felvételükre, hiszen az anyanyelvű igehirdetésen nem kis mértékben múlott a misszió sikere. Mór, 1036-tól pécsi püspök a pannonhalmi kolostorban volt iskolás. A Szent László által 1091-ben alapított somogyvári apátság mellett is működött iskola. A XIII. században biztosan volt iskolájuk az esztergomi Ágostonrendűeknek. A domonkosoknak egy 1279. évi forrás szerint voltak lectorjaik. Szabályzatuk szerint, ahol 10 szerzetes élt együtt, egyiküknek lectornak, azaz oktatónak kell lenni. A tudományokba főként a fiúk kóstolhattak bele, az apáca-kolostorokban azonban a leányok is részesedhettek abban. Tanulni a latin olvasással kezdtek, a zsoltároskönyvben gyakorolták az olvasást, így megtanulták a zsoltárokat. Három évig foglalkoztak ezzel. Az írást akkor kezdték el tanulni, amikor olvasni már tudtak. A betűket viasztáblába vésték. A számolás elsajátítása az ünnepek miatt volt fontos. Tanultak még éneket is. A latin nyelv alapjait is tanították elemi szinten. Magasabb szinten a septem artes liberales, a hét szabad művészet vagy mesterség oktatása római örökség volt. Alsóbb fokon a trivium (grammatika, retorika, dialektika), felsőbb fokon a quadrivium (aritmetika, muzsika, geometria, asztronómia) tárgyait tanították. A triviumot fontosabbnak tartották. Legtovább és legtöbbet a grammatikával foglalkoztak. 1.3 A hazai iskolázás fejlődése Az Árpád-házi királyok korát követő korszakban iskolát a káptalanok szerveztek és tartottak fenn. Székeskáptalani iskola 15 működött, társaskáptalan pedig 12. A legjelentősebbek Csanád, Eger, Esztergom, Győr, Gyulafehérvár, Kalocsa, Nyitra, Pécs, Vác, Várad, Veszprém. A káptalani iskola tanára a magister volt, a XIV. században már a rector scholae elnevezés is használatos. A káptalani iskolákban érdekes elvként érvényesült, hogy az oktatásnak az egyes növendékek szellemi erejéhez kell alkalmazkodnia. A tanulók most is elsősorban kispapok voltak, de már megjelentek azok is, akik nem akartak papi pályára lépni. A szegény diákok koldulásból éltek, tandíjat a szegényektől nem volt szabad kérni. Az alsó és középső tagozat a szervezeten belül önállóvá vált. Alsóbb szinten: latin nyelv és olvasás, felsőbb szinten kánonjog, csillagászat, magasabb nyelvi-filológiai tanulmányok. A szerzetesrendek is tartottak fenn iskolákat. Belső és külső iskolák voltak ezek. A domonkosok iskolázása volt a legmagasabb színvonalú. Városi és falusi plébániai iskolák meglétéről is tudunk. A városi iskolák némelyikében igen magas színvonalú oktatás folyt. A polgárosodás következtében egyre többen kívántak tanulni. Egyetemek A pécsi egyetem alapításában nyilvánvalóan közrejátszott a tudománypártolás mellet a politikai szempont is. 1.10 A kolduló rendek Magyarországon (domonkosok, ferencesek, Temesvári Pelbárt élete, munkássága) - domonkosok: Nevüket Szt. Domonkosról kapták, Magyarországon már 1277-ben 30 férfi és 2 női kolostoruk volt. Fő feladatuknak a városi szegénység körében végzett igehirdetői szolgálatot tekintették (a ferencesek is). A magyar domonkosok feladata volt még a latin keresztyénség terjesztése részint a kunoknál, részint a balkáni ortodoxok és bogumil eretnekek között. - ferencesek: Alapítójuk Assisi Szt. Ferenc, az 1220-as években már megjelentek Magyarországon, de a tatárjárás után növekedett meg számarányuk. A XIV. században két fő águk alakult ki, a konventuálisok és az obszervánsok. A rend két ága évtizedes ellentétben élt egymással. A feszültség akkor oldódott, mikor 1517-ben a konventuálisok is elfogadták a szabályok szigorúbb megtartását. Ekkor szervezték meg a konventuálisokból a mariánus, az egykori obszervánsokból pedig a szalvatoriánus rendtartományt. - obszervánsok: A ferencesek szigorúbb ága. Az evangéliumi szegénységhez jobban ragaszkodtak, mint a konventuálisok. Elutasították a tulajdont, különösen az ingatlantulajdont. Magyarországon a XIV. század második felében terjedtek el, 1448-ban már külön rendtartománnyá szerveződtek, akik a Szent Üdvözítőről nevezték el magukat, ezért szalvatoriánusoknak hívták őket. - konventuálisok: Nem utasították el az ingatlanokat és értékes ingóságokat, ezeket úgy fogadták, mint a hívek vallásos érzületének megnyilvánulásait. 1. Egyház és művelődés a középkor alkonyán A reformálódó koldulórendek vezette középkorvégi hitbeli elmélyedés és erkölcsi felemelkedés legnevezetesebb zászlóhordozója: Temesvári Pelbárt (megh. 1504.), a lángoló hitű és szavú szigorú franciskánus, aki jellegzetesen skolasztikus szellemű és stílusú, de hatalmas erkölcsi erőtől duzzadó, népszerű terjedésre kiválóan alkalmas prédikációiban ostorozta kicsinyek és nagyok bűneit, a reneszánsz elvilágosodott szellemét, olykor, nagyon áttetsző célzásokban, magát Mátyás királyt és udvarát sem kímélve. Külföldön a kiadások hosszú sorát megért prédikációi (amelyeket még magyar és külföldi protestáns írók is szívesen forgattak és idézgettek) európai hírre emelték nevét s előnyös képet adtak a kihúnyó magyar középkor vallásos szelleméről. De ugyanerről az értékes, komoly szellemről tanúskodik a Pelbárt már kevésbé híres, részben névtelen írótársainak egy kis részt már nyomtatásban, de nagyobbrészt kódexekben fennmaradt irodalmi munkássága is. Középkorunk régebbi századaiban még nem volt ilyen az irodalom s termékei akkor és később jórészt átlagmunkák, az elméleti teológia néhány szórványos alkotása pedig még az átlagot sem éri el. De valamennyi vallásos irodalmi termékünk bizonyság a mellett, hogy a középkori magyar keresztyén szellem a Nyugat legértékesebb szellemi áramlataival állandó kapcsolatban állt, s tőlük, amint vallási és egyházi tekintetben, úgy a kegyes irodalmi ízlés és formák dolgában is hatásokat kapott. Ennek a szolgálatában állt a hazai és külföldi iskolázás is. A XVI. század elejére el lehetett érni, hogy körülbelül minden plébániai templom mellé iskola is jutott, noha ezekben csak annyit tanultak, amennyi a templomi énekléshez szükséges volt. Magasabb képzést (latin nyelv, logika, retorika) adtak a papok és szerzetesek zömét kiképző káptalani, monostori, klastromi iskolák. A Nagy Lajos idejétől elkezdődő egyetemalapítások (Pécs, Óbuda, Pozsony) nem bizonyultak állandónak s nem tudtak a magyar szellemi életben mélyebb gyökeret verni. A külföldi híres egyetemeken (Párizs, Bologna, Pádua, Ferrara, Bécs, Krakkó) a XVII. századtól kezdve számos magyar megfordult, s az egyházi és világi jogtudomány irányában érdeklődött. Kánonok magyarázatával foglalkozott a bolognai egyetem híres magyar tanára, a domonkosrend hazai útegyengetője, (Boldog) Magyar Pál is. Nem ő volt az egyetlen magyar, aki külföldön tanított. A teológiai tudomány művelésében két nagy koldulórend jutott a legmagasabbra hazánkban. Az egyik a szigorú szellemben reformált budai dominikánus-klastrom. Amelynek a XV. században olyan „stúdium generale”-ja (belkörű főiskolai tanfolyam) volt, mely a bolognai egyetem mintájára alakult, s amelyet nem egyszer „universitas”-ként emlegettek. Egyetemi fokozatok osztogatására ugyanis feljogosították ezt az iskolát! Tanári kara külföldi tagokkal is kiegészült! 2. A XII. század nevezetes szerzetesrendjei, a koldulórendek – domonkos és ferences – elsősorban a városokat választották tevékenységük színteréül. A domonkos életformát a bolognai egyetem magyar származású tanára, Pál honosította meg az országban a XIII. század 20-as éveiben. Székesfehérváron alakult az első kolostoruk. A rend tagjai térítettek a kunok között. Domonkos volt Julianus barát is, aki a magyarság keleten maradt maradványainál járt (1235.). Népszerűbbek voltak a ferencesek. A XIV. század elejére már 54 rendházuk volt. 3. Rendkívüli népszerűségre tettek szert Magyarországon a koldulórendek. Köztük az Ágoston-rendiek számos rendházat alapítottak hazánkban. Közel 30 kolostorukat tartották számon a XV. században. Az Anjou királyaink jelentősen támogatták őket. A magyarországi ágostonosok európai tekintélyét jelzi, hogy 1385-ben egyetemes rendi káptalanukat Esztergomban tartották. Megtelepedtek hazánkban a karmelita kolduló barátok is, nagyobb jelentőségre azonban nem tudtak jutni, mindössze három rendházuk volt. Igazi hazára találtak a ferencesek és domonkosok. A koldulórendek szándékuk szerint a szerzetesi életszentséget a társadalomban is meg akarták valósítani. Ők valósítják meg igazán a világban élő harmadrendesek (tertianusok) közösségének gondoltát. Életeszményük a tökéletes szegénység, tevékenységük a koldulás és a prédikálás. Szorgalmazták a rendtagok képzését is. A világi papság féltékenysége és egyes világi hatalmasságok ellenük irányuló gyűlölete közepette nyerik meg a pápai megerősítést. A ferencesek első háza Egerben létesült 1229-ben, az Árpád-kor végén már 54 kolostoruk volt. A domonkosok a ferencesekkel egy időben telepedtek meg, a tatárjárás után szerzetük virágzásnak indult. 1303-ban 40 rendházuk volt, amit a 20 férfi és a női ág 5 rendházzal gyarapított a XIV-XV. században. A ferencesek között (Nagy Lajosnak magyar ferences nevelője volt, Lackfi Dénes, később kalocsai érsek.) a XIV. század második felében a régi regulához szigorúan ragaszkodó reformmozgalom indult meg. A reform ágat követőket „cseri barátokban”, „obszervánsoknak”, „salvatoriánusoknak” nevezték. A másik csoportot pedig, akik módosították a régi regulát, „marianusoknak”, „conventualisoknak” nevezték. Utóbbiak egyre inkább egy kolostorhoz, egy helyhez kötődtek. A két irányzat közötti küzdelem hazánkban közel másfél századig tartott. A rendházak kb. fele obszerváns volt (Buda, Pest, Szeged, Marosvásárhely, Győr, Esztergom, Sárospatak). A XVI. század elején már 70 kolostoruk volt az obszervánsoknak, 1700 szerzetessel. Hunyadi János papjai is közülük kerültek ki. A missziót a XIV. századtól zömében már a ferencesek folytatják. A szerzetesrendek női ágai is lépést tartottak a magyarországi megtelepedésben. Különösen a koldulórendek adtak lendületet a női zárdák elterjedésének. A ferences apácák – a klarisszák – legnagyobb pártfogója Nagy Lajos király anyja, Erzsébet királyné. Nevezetes kolostoraik Pozsonyban és Nagyszombatban működtek. A Nyulak szigetén létesült domonkos rendházban élt Szent Margit. Domonkos női zárdák voltak Sárospatakon, Pécsett, Kolozsvárt és Besztercén. A koldulórendekhez köthetők a beginák. Nevüket nyersgyapjú színű ruhájukról, a legszegényebb rétegek öltözékéről kapták. Eredetileg olyan nők voltak, akik nem vonultak külön családjuktól, de szüzességi és szegénységi fogadalmat tettek. A XIII-XIV. század fordulóján közösségbe tömörültek és kolostorokba szerveződtek, a koldulórendek felügyelete alatt. 1276-ban már említik őket nálunk, később mintegy 30 rendházuk volt. A ferences obszervancia társadalmi hatása: A koldulórendekben bekövetkezett egy szellemi váltás, ami a hit, a vallásosság személyessé válásának folyamata volt. Fontos, hogy ők közvetlen kapcsolatban voltak a társadalommal. Anyanyelvű prédikációik üzenete és életfolytatásuk egyaránt a szegény és alázatos állapotot az erények magasságába emelte. A ferences prédikáció a társadalmi kérdéseket értelmezte is, a szociális problémák őszinte felvetésével. Ezért lehetett a Dózsa-féle parasztháború gyújtócsöve az ő prédikációik. A XV. század végére a koldulórendek és az alsópapság közötti feszültség feloldódott. A plébánosok elismerték a szerzetesek lelkipásztori munkájának jelentőségét. Az alsópapság átvette a ferencesek, domonkosok, pálosok által képviselt eszméket, s igyekezett terjeszteni azokat. Az általános cél az volt, hogy a nép vallásos aktivitása növekedjék. 1.11 A román és gótikus építészeti stílus Magyarországon A gótikus építészeti stílus Magyarországon a tatárjárás után terjedt el. Jelentős alkotásai a királyi udvar megrendelésére készültek. Legkorábbi emlékei a budai Mária (ma: Mátyás-) és a Mária Magdolna-templom, az egyik a német, a másik pedig a magyar polgárok számára, mindkettő IV. Béla alapítása. Jelenlegi formájuk már nem eredeti. IV. Béla építette leánya, Margit számára a Margit-szigeti apácakolostort, melyből néhány töredéket ismerünk. Csak alapfalai maradtak a budai vár IV. Béla által kezdett XIII. századi királyi építkezéseinek is. A magyarországi gótika legkiválóbb alkotásai az országnak abban a központi részében keletkeztek, amelyet később a török hódítás elpusztított. A XII. század második felében a világi urak várai még lakótornyok, mint például a visegrádi és kőrösszegi példák mutatják. A XIV. században alakult ki a fallal kerített tornyos várkastély vagy egykorú nevén várpalota, melynek legszebb képviselői királyi lakóhelyek voltak: Visegrád, Buda, Diósgyőr, de világi nagyurak is követték a divatot, mint a Lackfiak Tatán, vagy a késő gótika bonyolultabb stílusában Hunyadi János Vajdahunyadon. A gótikus építészettel együtt fejlődött ki a polgárság és a parasztság új lakóháztípusa is. A magyarországi városok XIV-XV. századi polgárházai az utcára ereszükkel néznek, a konzolokra támaszkodó emeleti „palota” alatt hatalmas kapualj nyílik kétoldalt csúcsíves ülőfülkékkel, melyek a bortermelő házigazda fizetővendégeit várták. A háromosztatú parasztház is ekkor terjedt el, amely ablakaival az utcára néz, bejárata az udvarról a pitvaron át vezet. Az egyházi építkezésben a kolduló rendek vezettek, a XIV. század második felében azonban felzárkóztak melléjük a városok is. A fennmaradt legjelentősebb gótikus városi plébániatemplomok a kassai, a kolozsvári, brassói. A XV. században a ferencesek hatására egyhajós, bordahálós templomtípus terjed el főleg az ország keleti felében, a mezővárosokban is. A legszebbek a nyírbátori, a szegedi, az alsóvárosi és Kolozsvár, Farkas utcai. A festészet és szobrászat erőteljes itáliai hatás alatt állott, ami az Anjouk uralma alatt természetes is volt. A freskók mellett itáliai felfogást mutat a XIV. században virágzó magyar miniatúrafestés is, különösen a Nekcsei Demeter bibliában és a Képes Krónikában, Meggyesi Miklós remekében. A XV. század elején kibontakozó táblafestészet, szárnyas oltárokkal terjedt el. Legkiválóbb mestere az olasz hatás alatt festő Kolozsvári Tamás, az Esztergomban látható Garamszentbenedeki szárnyas oltár alkotója volt. Olasz hatás érezhető a szobrászatban is, a Kolozsvári testvérek Márton és György műveiben. Fennmaradt 1372-ből való prágai Szent György-szobruk. A magyarországi gótika két évszázadára a kolduló rendek, a dominikánusok és a ferencesek szellemisége nyomta rá a bélyegét. Városi rendek voltak, s elsősorban a városi polgársághoz és a mezővárosi civisekhez szóltak anyanyelvű prédikációikkal. A figyelem felkeltésére mesemotívumokat szőttek beszédeikbe, s így terjedt el népünk körében számos keleti mese. Ők voltak az első magyar nőnevelők is. Alighanem ezek számára (ún. beginák számára) íródott az Ómagyar Mária-siralom. A krónikaíró szerzetesek látták el a magyar nép minden szellemi rétegét táplálékkal. 1.12 A reformáció tanainak elterjedése a mohácsi csata előtt és után a Dunántúlon, a Felső- és Alsó-Dunamelléken - Sylvester János Újszövetség fordítása: 1541 Luther fellépésének híre és tanításai is hamar eljutottak Magyarországra. Az esztergomi érsek már 1521-ben szükségesnek tartotta kihirdetni az ország minden nevezetesebb templomában a Luther tanait elítélő pápai bullát. Az első terjesztők között elsősorban azokat a papokat és tanárokat említhetjük meg, akik éppen az 1518-1525 közötti években jöttek külföldről és vállaltak Magyarországon állást, pl.: Sperátus Pál (1484-1551), aki iglói lelkész lett, Grynaeus Simon, aki Budán lett tanár. A nép széles rétegeihez azonban nemcsak a templomi szószéken át jutottak el a reformáció követelései, hanem azokon a kereskedőkön keresztül, akik az európai városok között hordták portékájukat. A városi polgárság a mohácsi vész előtt tömegesen csak a német városokban állt a reformáció mellé. Sopronban már 1522-ben prédikációk hangzottak el a pápizmus ellen és 1524-ben és 1526-ban királyi küldöttek igyekeztek elnémítani a reformációhoz csatlakozó polgárokat. A reformáció az által, hogy megtámadta a katolikus főpapság jog- és hatalomkörét, bomlasztólag hatott némileg az ország alkotmányára, mely szerint a főpapság az országnak első rendjét az ország fegyveres véderejének egyik jelentékeny részét képezte; a nyugatról és keletről fenyegető veszélyre való tekintetből pedig úgy az alkotmánynak, mint a nemzet egységének s a haderőnek bolygatása egyaránt károsnak látszott. A török ár meggátlására a magyar nemzetnek egyesített ereje is elégtelennek látszott a húszas években. Több főúr segítséget hazánk, mint a nyugati keresztyénség védőbástyája számára a török ellen a nyugati keresztyénségtől s elsősorban annak fejétől, a pápai széktől remélte. Ily körülmények között érthető, hogy a köznemesség, s ennek vezetője Werbőczy ellenséges állást foglalt el a vallásjavítással szemben. Így újította fel a nemesség az 1523. évi budai országgyűlésen a lutheránusok ellen azt a középkori törvényt, amely fej- és jószágvesztésre ítélte az eretnekeket. Az 1525. évi 4. tc. ezt a büntetést egyenesen máglyahalálra súlyosbítja. Az ország nyugati részében a harmincas években nagy hódítást tett a reformáció. Nagy szerepe volt itt Dévai Bíró Mátyásnak, akiről a későbbiekben bővebben szólunk, és Sylvester János, „a magyar Melanchton”, ki főként a tudomány, a betű fegyvereivel harcolt az evangéliumi eszmék diadalra jutása érdekében. A krakkói és wittenbergi egyetemekről visszatérve Sárváron talált lakást (1534.). Itt fordította le és nyomtatta ki a pártfogója által felállított nyomdában az Újszövetséget (1541.). Az 1542. évben a bécsi egyetemen a héber tanszéket foglalta el, de miután az egyetem a jezsuiták befolyása alá került, 1552-ben távoznia kellett. Az Alsó-Dunamelléken s a Duna-Tisza közén mindjárt az első években akadtak a vallásjavításnak úgy hirdetői, mint befogadói. Egy régi kézirat szerint Nagykőrösön már a mohácsi vész előtt volt evangéliumi gyülekezet; Cegléd lakosai, kik 1526 után Enyingi Török Bálint fennhatósága alá kerültek, már 1526-1530 körül a reformációhoz csatlakoztak. De a mohácsi vész után fennakadni látszott a vallásjavítás folyamata. Erős gátul szolgált a vidéknek két hatalmas s erőszakoskodó püspöke, valamint az egész területen alig lakott oly főúri család, mely a reformáció hirdetőinek védelmezője, az alakuló egyháznak gyámolítója lett volna. De 1539-ben a vallásjavítás egyik szenvedélyes üldözőjét, Frangepán Ferenc egri püspöké neveztetett ki, ezért elhagyta Kalocsát; Brodarics váci püspök meghalt. A reformáció a hatalmas ellenségektől megszabadulván rohamosan terjedhetett. 1.13 Dévai Bíró Mátyás és Sztárai Mihály reformátori tevékenysége - Dévai Bíró Mátyás: 1500-1545 - Sztárai Mihály: ?-1575 Dévai Bíró Mátyás az 1523-1526-os években Krakkóban tanult, majd 1526 után mint ferences rendi szerzetes Boldogkő várában működött. 1529-től Wittenbergben folytatta tanulmányait. 1531 tavaszán Budán, majd Kassán reformátor. Budán Rudimenta salutis (Az üdvösség alapkövei) címmel kiadta a reformátori hitigazságok 52 tételét. Egy másik írásában a Sententiae de sanctorum dormitioné-ben (Szentenciák a szentek alvásáról) a szentek és az ereklyekultusz ellen fordult. 1531. november elején az egri püspök elfogatta. Különböző felvidéki börtönökben próbálta Dévait megtörni, és végül kiszolgáltatta Johannes Faber bécsi püspöknek. De Faber sem tudta Dévait sem meggyőzni, sem ígéretekkel rábeszélni a hallgatásra. Aligha menekült volna meg a vértanúságtól, ha a kassai polgárok 1533. nyarán ki nem szabadítják a börtönből. Ismét Budára ment. Újból elfogták, ezúttal János király parancsára. Csak 1535 tavaszán szabadult ki, s 1536 őszéig nyugalomban dolgozott Nádasdy Tamás sárvári birtokán. Szegedi Gergely ferences rendi szerzetes támadta korábbi írásait. Dévai Sárváron részletes cáfolatot fogalmazott a barát ellen. Innen Veit Dietrich nürnbergi lelkészhez utazott, hogy segítségével kinyomtassa műveit. Itt szembaját is gyógyíttatta. 1537-ben megjelentek írásai, valószínűleg Bázelban. Idehaza 1539-ben Perényi Péter felvidéki főnemes udvari papjává fogadta. 1541 tavaszától a szikszói iskola vezetője, de az egri püspök üldözése elől ismét menekülni kényszerült. Brandenburgi György őrgrófhoz menekült, ahonnan felkereste Bázelt, majd újra Wittenberget. Hazatérése után Miskolcon felvette a harcot az ottani még erős római egyház ellen, de kénytelen volt kitérni a túlerő elől. Szatmár és Szilágy megyékbe ment, ahol Drágffy Gáspár birtokain folytatott reformátori tevékenységet. 1543-ban Debrecen földesasszonyánál Enyingi Török Bálint özvegyénél, Pemflinger Katalinnál nyert mint lelkész alkalmazást. 1544. július 20-án tartották meg Nagyváradon az egyházi konventet. A tételek szerzője valószínűleg Dévai. 1544-ben ugyancsak Nagyváradon működött Dévai régi irodalmi ellenfele, Szegedi Gergely. Dévai viszont már a konvent számos résztvevőjének rokonszenvére számíthatott. 1545. szeptember 20-án a Nagyváradtól északkeletre fekvő terület 29 lelkésze megtartotta Erdődön az első magyar nyelvű evangéliumi zsinatot. Dévai itt már nem lehetett jelen, mert 1545-ben, valószínűleg Debrecenben, ahol utoljára lelkészkedett, meghalt. Dévai úrvacsorai tanítása nem Luther nézeteinek egyszerű ismétlési. Az úrvacsorai teológiában határozottan érvényesíti Luthernak azt a reformátori nézetét,






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!