Bejelentés



Pótor Imre dr. habil. honlapja
Mindig tedd meg, amit meg tudsz tenni. Ez teszi értékessé az életedet. Köszöntöm honlapomon!

MENÜ










ELŐADÁSOK A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ DOKTOROK KOLLÉGIUMA EGYHÁZTÖRTÉNETI SZEKCIÓJÁBAN „Álljatok meg a hitben…!” 1Kor 16,13. TANULMÁNYOK EGYHÁZUNK MÚLTJÁRÓL Pótor Imre Vásárosnamény - 2002. Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 3 PHD. DR. DR. CSOHÁNY JÁNOS 3 1. BEÖTHY ÖDÖN - A PROTESTÁNS VALLÁSSZABADSÁGOT VÉDELMEZŐ RÓMAI KATOLIKUS POLITIKUS 4 2. HÁZIISTENTISZTELET ÉS EGYHÁZFOGALOM 18 3. BOROSNYAI NAGY ZSIGMOND: „AZ IGAZ KERESZTYÉN EMBERNEK PAPI TISZTIRŐL, ANNAK PEDIG LEGNEMESEBB RÉSZÉRŐL, ÚGY MINT A KÖNYÖRGÉSNEK TUDOMÁNYÁRÓL AMSTERDAM, 1736.” 27 4. TÓTH ENDRE PÁPAI ÉVEI 35 5. TÓTH ENDRE DEBRECENI ÉVEI 45 6. UTRECHT ÉS A STIPENDIUM BERNARDINUM 53 7. IFJÚSÁGI MISSZIÓ DUNÁNTÚLON 61 PONGRÁCZ JÓZSEF /1885-1963/ ÉS TÓTH ENDRE /1899-1970/ IDEJÉBEN 61 8. KÁLLAY KÁLMÁN PROFESSZOR ÉLETE ÉS EGYHÁZÉPÍTŐ SZOLGÁLATA 72 9. MAGYAR GYERMEKMENTŐ AKCIÓ HOLLANDIÁBAN /1920-1930/ 83 10. A PÁPAI KÜLMISSZIÓI CSOPORT TÖRTÉNETE 88 - A MAGYAR EVANGÉLIUMI KERESZTYÉN MISSZIÓI SZÖVETSÉG PÁPAI CSOPORTJÁNAK TÖRTÉNETE A TITKÁRI JELENTÉSEK TÜKRÉBEN /1925-1936/ - 88 11. VÁSÁROSNAMÉNYI KISS SÁNDOR (1918 - 1982) 97 I. RÉSZ: GYERMEKKORA ÉS SÁROSPATAKON 97 II. RÉSZ: KISS SÁNDOR SZEGEDEN 108 12. FÜGGELÉK: A SZERZŐRŐL 136 A./ ÖNÉLETRAJZA 136 B./ TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE /1972 - 2001/ 139 C./ MUNKÁIRÓL 150 ELŐSZÓ A szerző egyetemi habilitációs dolgozata mellékletét tartja kezében az olvasó. Ilyen tudományos művet azért szoktak készíteni, hogy tudományos fokozatot, tegyük hozzá rangos tudományos fokozatot érjenek el segítségével. Tehát meghatározott céllal készül, a tudo-mányos fokozat megszerzése céljával. Ebben az esetben azonban korántsem csupán erről van szó. Pótor Imre PhD. doktori címmel, vallástanári oklevéllel rendelkezve nyújtotta be habilitációs értekezésével együtt e mostani kötetet, hogy sok éves felsőfokú egyháztörténeti tanítás, előadás gyakorlata mellé egyetemi fokozatot nyerjen habilitációjával az egyház-történet felsőfokú oktatására. Legyen egy tiszteletreméltó minősítése arra, amit sok év óta nagy sikerrel művel. E dolgozat előadásai a Doktorok Kollégiuma Egyháztörténeti Szekciójának ülésein ténylegesen, „élesben” már elhangzottak. Kritikus egyháztörténetet művelő, szerető, ismerő szakemberek hallgatták és szóltak hozzá, emelték ki erényeit, értékelték új eredményeit és tették szóvá azt, amit netalán szóvá tennivalónak tartottak. Pótor Imre kész és képes volt higgadtan, a tudomány előtti alázattal megválaszolni a kérdéseket, vitázni, ha kellett és korrigálni azokon a pontokon, amelyeken az érvek meggyőzték. Kívánjuk, hogy az, aki kézbe veszi e könyvet, élje át azt a felemelő élményt és azt a szellemi gyarapodást, amit az Egyháztörténeti Szekció tagjai átéltek a könyvben lévő előadások elhangzása, megvitatása során. A szerzőnek pedig azt kívánjuk, hogy a magyar tudományos életet még számos munkával örvendeztesse meg és szóbeli tanításával, immár habilitáltan gazdagítsa hallgatóit. Debrecen, 2002. január 19. PhD. Dr. Dr. Csohány János ny. tszv. egyetemi tanár, szekcióelnök 1. BEÖTHY ÖDÖN - A PROTESTÁNS VALLÁSSZABADSÁGOT VÉDELMEZŐ RÓMAI KATOLIKUS POLITIKUS "Mikor a linczi békét és a bécsi szerződést vérrel kellett kiküzdeni, ki merte volna jövendőlni, hogy 1833-ban a magyarországi gyűlésen Luther és Kálvin fiai hallgatva nézik, míg Pázmány hitének sorsosi érettük egymással vetekedve szólanak." Kölcsey a szemtanú hitelességével számol be a liberális katolikus főurak és nemesek szolidaritásáról, a protestánsok védelmében végzett hathatós országgyűlési tevékenységükről. A protestáns követek hallgatása nem gyáva meghunyászkodásból fakadt. Hallgattak, mert nem akarták, hogy a katolikus többségben levő gyűlések megfosszák a protestáns vallás követőit az 1791:XXVI. tc. biztosította jogoktól. A katolikus liberális ellenzék viszont annál nagyobb rugalmassággal és szenvedélyességgel lépett fel szónoklataiban érdekükben. Soraiban állott Beöthy Ödön, aki a múlt század első felének országgyűlésein a hazafias ellenzék leghevesebb, leghatásosabb és legenergikusabb szónoka volt. Életrajza Beöthy Ödön Nagyváradon született 1796. december 2-án, és Hamburgban halt meg 1854. december 7-én. Nemesi család sarja; édesapja vármegyei alispán volt. Tanulmányai befejezése után korán - 16 évesen - a Chiemayer-féle huszárezredbe lépett; a kiváló katonát hamarosan hadnaggyá léptették elő. A lipcsei csatában részt vesz a Napóleon elleni küzdelemben. 1820-ban tér haza, és gazdálkodni kezd. 6 év múlva Bihar vármegye táblabírájává választják; 1830-ban már országgyűlési követ. Az 1832-36-os országgyűlésen az ellenzék soraiban található. 1839 augusztusától újból követ, majd 1841-ben egyhangúlag alispánná választják, és az 1843. évi országgyűlésen megyéje követeként vesz részt. Az első magyar felelős minisztérium Beöthyt megyéje közkívánatára főispánná nevezi ki 1848-ban, majd ez év augusztus 26-án pedig az alvidéki lázadás kitörésekor kormánybiztos, 1849 júniusában pedig a főtörvényszék elnöke lett. Mindvégig a szabadságharc határozott híve volt. Hazájától távol - emigrációban - halt meg 1854-ben. Vallásügyi harcok a reformországgyűléseken Az ország protestáns vallású vezetői és képviselői az országgyűlések határozataitól várták érdekeik, jogaik védelmét. A tényleges küzdő felek azonban - elnyomók és védelmezők - katolikus vallásúak voltak. A katolikus papság hatalmi fölényében bízva egyre keményebb csatát vívott a velük azonos hiten levő, de liberális elveket valló - a protestánsokkal teljesen együtt érezve - közép- és főnemesség nagy részével. A nemesek jól tudták, hogy a reformátusoknak és az evangélikusoknak jogtalanságok egész sorát kell eltűrniük. Tudott dolog volt előttük, hogy a protestánsok a királyhoz irányított küldöttségek révén várták jogaik orvoslását, ám ígéreteken kívül mást nem kaptak. Így az országgyűléstől remélték a jogorvoslást. A nemesek metsző éllel, ellenállást nem tűrő tárgyilagossággal sorolták fel a katolicizmus túlkapásait. Főleg a vegyes házasság területén kellett eltűrni nagyon sok megaláztatást és visszaélést. A liberális szellemű vármegyei vezetők a szűkebb pátriájukban történt túlkapásokat jelentették, felterjesztették a királyhoz, mikor azonban nyilvánvalóvá lett, hogy így csak megosztják erőiket, elhatározták, hogy közösen lépnek fel a katolikus nyomással szemben. A nemesség egyöntetű, testvéri magatartására "a protestánsok az 1825-ös országgyűlésre összeállították sérelmeiket, de csupán annyit tettek, hogy a liberális követek között köröztették a sérelmek jegyzékét. A hangulatkeltés sikeres volt." Szövetségük megerősödött, és tartós is volt az 1848-as végső győzelemig, ám a katolikus többségű kormányzat nem fogyott ki érveléseiből; válaszaik, érveléseik változatosak, de egyértelműen negatívak voltak. Ha tettek is némi engedményt /pl. 1827-től protestáns vallású teológusok Berlinbe mehettek továbbtanulás céljából, a lelkészek és tanítók váltókkal történő fizetés-eszközlés helyett ezüstforintban kapták járandóságukat/, félni lehetett, ugyan milyen megszorításokkal, jogtalanságokkal lepik meg a protestáns kisebbséget. Az 1830-ban tartott országgyűlés Ez az országgyűlés igen rövid ideig tartott. A törvényhatóságok utasították követeiket, hogy a vallások méltányos megoldásán munkálkodjanak. Ám minden jel arra mutatott, hogy a vallás felmerülő kérdéseinek tárgyalását eltussolják, "de Bihar vármegye követe, Beöthy Ödön még talált alkalmat arra, hogy a 29-ik ülésben a vegyes házasságok, a gyermekek vallása és az áttéréseknél alkalmazott hat heti oktatás körül előforduló visszaélésekben felszólaljon. Felszólalásának hatása alatt az alsó tábla feliratot is intézett a Felséghez, melyben az 1827. április 3-i felirat 3. pontjára hivatkozva kérte, hogy a vallásügy rendezése érdekében tegyen előterjesztést, és addig is intézkedjék a visszaélések megszüntetése körül." Beöthy felszólalására megmozdul az egész alsótábla. Az eddig felterjesztéseket író, királyt járó követek a fiatal, éles szavú munkatárs szónoklatára reményteljes ösztönzéseket nyertek. "Beöthy - a titkosrendőrség szerint - nem tehetség és ismeret nélkül való ember..., aki már az 1830. évi országgyűlésen az ellenzék leghevesebb embereként volt ismeretes." Bihar vármegye második követeként érkezett az országgyűlésre, azonban hamarosan felváltotta László nevű fivére, táblabíró. Beöthy Ödön rövid ideig tartó országgyűlési működése alatt „az ellenzék legtüzesebb és legbátrabb szónoka lévén, a kormány előtt hamarosan gyűlölt emberré lett. Ezt a gyűlöletet a titkosrendőrség ellenséges jelentései folyton növelték.” Beöthy Ödön működése az 1832-36. évi országgyűlésen A következő, 1832-36. évi országgyűlésre Bihar megye Beöthyt küldi a kormánypárti Tisza Lajossal együtt. A két küldött barátsága nem tartott sokáig. Tiszát megyéje visszahívta 1833-ban, Beöthy pedig levelet írt Nagyváradra jelöltje érdekében, kit második követnek meg is választottak. Ravaszdy az országgyűlés végéig Beöthy híveként képviselte megyéjét. Az országgyűlés főbb irányítói az udvar általános akaratát akarták megvalósítani. I. Ferenc király öreg tanácsosaival ragaszkodott az abszolutizmushoz, a fennálló viszonyok változatlan megtartásához. Reformot "csupán néhány igen művelt fő akart a vagyonos köznemesség köréből, akikben Széchenyi tana jó talajra hullott, akik a… liberalizmus humanista programját ... elhalaszthatatlannak tartották Magyarország számára. Közöttük szerepelt Kölcsey, Deák, a hevesvérű, ellenzéki természetű Beöthy Ödön, Balogh János, Wesselényi Miklós." Az országgyűlési nemesi ellenzék a gyűlési iratok szerint 3 millió evangéliumi vallású sérelmei miatt emelte fel szavát. A két protestáns egyház küldöttei közös ülésen beszélték meg az elkövetkezendő gyűléseken követendő eljárást. Sérelmeik jegyzékét az országgyűlés elé terjesztették. Állandó bizottságot választottak, hogy az a gyűlések eredményeit figyelemmel kísérje. 1832 novemberében közös tanácskozásukkor abban állapodtak meg, hogy nem kérvény formájában adják be sérelmüket az országgyűlés elé, hanem egy képviselő tegyen indítványt, amit természetesen írásban is felterjeszt érdekükben. A király decemberben hívta össze az országgyűlést. Az ügyek tárgyalandó sorrendjében a vallásügyeket az urbárium megtárgyalása előzte meg. Ám "az urbárium tárgyalása még javában folyt, mikor Beöthy Ödön, Bihar megye katolikus vallású követe 1833. január 9-én meglepetésszerűen azt indítványozta, hogy az alsótábla küldjön ki egy bizottságot olly törvényjavaslat elkészítésére, mely a protestánsoknak 1830-ból ismert sérelmeit orvosolja." Az indítvány előterjesztését tehát a protestáns bizottság okkal olyan emberre bízta, aki hatáskörében indítványt is készített és aki egész lényével azonosult annak tartalmával, ily módon adva elő a reformátusok és az evangélikusok sérelmeit. "Heves, ingerlékeny vérmérséklete révén lángszavakkal, a gúny metsző fegyverével ostorozott mindent, amit hazá-jára károsnak vélt. Ellenfeleivel szemben semmi kíméletet nem ismert. Szóvivője volt a más felekezetek sérelmeinek, páratlan bajnoka a lelkiismereti szabadságnak. Katolikus létére a protestáns felekezetek legnagyobb védelmezője lévén, a katolikus főpapság, mint félelmetes ellenségét, mód nélkül gyűlölte." Beöthy fellépése olyan határozott volt, hogy "felszólalására az alsótábla csaknem egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, hogy a vallásügyben törvényjavaslat készítésére bizottság küldessék ki." Beöthy javaslatát a katolikus papság természetesen vétózta, ám a tervezet hamarosan elkészült. A bizottság a következőket javasolta: "...minden törvényesen bevett vallás gyakorlata szabad; az áttétérést egy vallásról másra bármiképpen akadályozni tilos; a hat heti oktatás s a vegyes házasságoknál a gyermekek katolikus vallásbeli neveltetését illető divatos kötelezvény a múltra nézve is érvénytelen s eltöröltetik; az 1791. évi 26. törvény azon pontja, mely a protestánsoktól a lakás és birtoklás jogát Horvátországban megtagadja, érvényteleníttetik; a protestáns ifjúság a külföld bármely egyetemét megszorítás nélkül látogathatja; a katolikus szülők gyermekeiket protestáns iskolákba járathatják, protestáns nevelők által taníttathatják; minden magyar sorezredben protestáns tábori pap is alkalmaztassék; a protestáns céhbeliek a katolikusok ünnepeinek megtartására nem kötelesek..." A javaslatok megvitatására 1833. február 4-én került sor a kerületi üléseken. A liberális nemesek pártfogolták a vallásügy területén az általános és teljes lelkiismereti- és vallásszabadságot. Lonovics azonban társaival együtt a rendelkezésükre álló minden eszközzel és erővel meg akarta akadályozni, hogy a bizottsági javaslatot a kerület elfogadja. De Beöthy, a vita megindítója február 21-én szót kért, hogy a bizottság javaslatait megvédje. Előbb általánosságban tiltakozott az ellen, hogy a hat heti oktatás helyett 20-30 évig terjedő cenzúra vár az áttérőkre. Erélyes hangon kérdi: "Kitől kapott Husz János biztosító levelet? Ki küldött Püspököket a Reformáció védelmében a Tridenti zsinatra?" Majd egy konkrét esetet hoz fel megyéjéből: "Egy 70 esztendős aggastyánnak Biharban azért kellett meghalnia, mielőtt áttérhetett volna, mert a hathetes oktatás éveken át tartó megszakításokkal nem bírt a végére jutni. Ennek következtében házasságot sem köthetett, ágyasságban élt, s emiatt nem részesülhetett egyházi temetésben. E bejelentés óriási megbotránkozást idézett fel, s miközben ez végigmorajlott a liberálisok közt, Tágen János nagyváradi prépost közbeszólt, és tagadta az eset valódiságát. Ez még nagyobb ingerültséget okozott." A kerületi elölülő zavarában a botránnyá fajuló ülést feloszlatta. Mind a rágalmazás, mind a válaszadás lehetőségének megtagadása sebet ütött az önérzetes bihari követ lelkén, hiszen ha a nagyprépostnak van igaza, úgy Beöthy becsületén, megbízhatóságán esik csorba, - az esetet egyébként Beöthy követi utasításából olvasta fel -, ám ha a bihari nemes állítása igaznak bizonyul, úgy még nagyobb lehet a valószínűsége annak, hogy a tervezetet törvényerőre emelik. "A nádor mindent elkövetett a viszály elhárítására. Beöthynek megígérte, hogy Tágen bocsánatot fog kérni tőle. Beöthy azonban még aznap este, tanácskozván követtársaival, elhatározá, hogy másnap indítványozni fogja Tágen perbefogását. A főpapság hatvanezer fo-rintot ígért Beöthynek, ha indítványát nem adja be, ám a nemes hajthatatlan maradt." Február 22-én a gyűlés kezdetén Mérey elölülő felszólította Tágent, hogy magyarázza meg előző napi kijelentését. Ám Tágen felállása előtt Beöthy pattant fel a helyéről, megtámadva az elölülőt, amiért feloszlatta a gyűlést, így nem tisztázhatta magát s 24 órán át kellett a hazugság vádját viselnie. Mire a liberálisok egyértelműen követelték az elnöktől Tágen kiutasítását a teremből, majd bíróság elé állították. Ez felmentette, a király pedig címzetes püspökké léptette elő. Mivel az alsótábla elfogadta a 12 pontos javaslatot, a felsőtáblához küldték azt, ám hétszeri üzenetváltás után az alsótábla kénytelen volt későbbre halasztani a törvényjavaslat fölötti vi-tát. Beöthy 1833 február 26-án azzal a javaslattal állt elő, "hogy az Evangelica Hitet követőkre nézve akárminémű vallásos dolgaik felett a törvényben megnevezett Királyi Fő felvigyázat a fennálló törvények értelmében gyakoroltasson, továbbá meglévén a törvényben engedve, hogy az Evangelicusok Ekklesiáiknak belső rendelkezésekről magok gondoskodhassanak, a közönséges zsinatok tartására nézve megszorítást szenvedni ne kénteleníttessenek." Követeli, hogy bármikor tarthassanak zsinatot az evangélikusok, a királyi biztos, kiküldött felvigyázói körén túl ne menjen, a király az eklézsiai elöljárók által alapított vallásos rendszabályzatot erősítse meg. A hazafias ellenzék szónokaként nemcsak a különböző vallásfelekezetek szabadságáért, jo-gaiért és azok gyakorlásának lehetőségéért, de a polgárosodásért is küzd Beöthy Ödön. "A Polgári társaságban élő ember szívében két hatalmas ösztön létez, a szabadság vágya és a sorsa jobbítására való törekvés, e kettő vele születik." Beöthy egyéniségének vázlatos rajza bontakozik ki egyik, a Debreceni Nagykönyvtárban meg-található kéziratából, ami minden bizonnyal egy országgyűlési felszólalásának tervezete. 1833. május 21-i keltezésű ez az irat. Panaszolja, hogy harmadszor is hiába szólnak a fő-rendekhez. Cáfolat sem érkezik, de tervezetük elfogadásának sem adják semmi jelét. Feliratukat agyonhallgatják. Hiába hivatkoznak sérelmeik felsorolásakor az 1790-91. országgyűlés XXVI. törvénycikkére. Világos történelemlátásából, a bel- és külföldi események precíz ismeretéből következik: törvényszerűnek tartja, hogy a katolikus elnyomás, a szólás- és lelkiismereti szabadság nélküli tömegek állapotuk megváltoztatására törekszenek. Részletesen szól Spanyolország hajdani és közelmúltbeli /1830/ nagyságáról, ám virágzó ereje megszűnésének fő oka: Németalföldön a lelkiismereti szabadság elnyomására fordított erőszak. Franciaországban kiirtották a hugenottákat, miközben a szomszédos országokat virágzásra emelték. Lakosainak szépét száműzte az ország; vallásszabadságuk eltiprásának következménye: a népesség és a nemesség erejének csökkenése és a polgári szabadság elnyomása. Franciaország tündöklő csillaga lehanyatlott a vallásszabadság, a lelkiismereti szabadság elnyomása miatt. Beöthy figyelmeztet, hogy az elnyomás kivándorláshoz vezet, ami kikezdi az ország békességét. "A lelkiismeret megbilincselésére való törekedés belső meghasonlottságot okozott, az pedig elenyészését szülte azon polgári létnek, melynek felforgatása egész Európa… nyugalmát megsemmisítette." Beöthy megyéje utasításának engedelmeskedve szólal fel az országgyűlésen 1833. augusztus 9-én. Hangsúlyozza, hogy "a jövendőre minden törvényesen bevett Vallásnak Lelki Pásztori és Oskola Mesterei mindennemű adózástól mentek legyenek. Megyéjében a Pro-testáns Papot nemelly helyeken arra vette a földes Úr, hogy csak in recognitionem Dominii csekély adózást tegyen, és most már dézsma alá vette. Az Egyházi Munkálatokat nem kívánja a gazdasággal összve keverni, szinte a nevelést sem; akinek gondviselésére bizattatott a szellemi plánták és virágok nevelése, más növényekkel ne foglalatoskodjék, és az, kire a hívek nyája hagyattatott, más féle tenyésztéssel ne foglalatoskodjék. Talál a Státus majd olly módot, melly által biztosítva leend; Jó Lelki Pásztor rossz gazda, jó gazda rossz Lelki Pásztor." A protestáns lelkészek és tanítók ügyét felkaroló nemes urat a klérus nem tudja sem megfélemlíteni, sem megvesztegetni, sem egyoldalú, a protestánsok felé történő részrehajlással vádolni. Nemcsak a protestáns, de a görög nem egyesült vallású papok lelkipásztori illetőségét is javasolja az országgyűlésen. Míg egyrészt az elnyomottak oldalán ügyükért, jogaikért küzd Beöthy, másrészt követi minőségében éles és csípős hangot alkalmaz a pápai hatalom ellen. A liberális közszellem megerősödése megengedhetetlennek tartotta, hogy Róma uralkodjék Magyarország fölött; azt követelték, hogy a nemzetnek vesse alá magát a katolikus egyház is. "Bihar Vármegye 2-ik Követje ... a Római Pápától való függést az országnak nem esmérheti el, és csak arra tesz ... figyelmetessé, hogy régi időkben Róbert Károlynak való választását is tíz esztendeig ellenezte az Ország, tsak azért, hogy a Római Pápa akaratja ne történjék." Az ellenzék szoros egységben lépett fel a vallás-, szólás- és lelkiismereti szabadság ügyében. Beöthyt a legjobb barátság fűzte Deák Ferenchez, Széchenyi Istvánhoz, Wesselényi Miklós-hoz. Miután csak nem akarták újból napirendre tűzni a vallási sérelmek és javaslatok tárgyalását, Bihar követeit 1835. augusztus 5-én történt felszólalásuk szerint azzal bízták meg, hogy a vallás tárgyának újbóli felvételét kérjék, mivel a megyében újabb visszaélések történtek. Beöthy türelmetlenül jelentette ki: "addig fogok trombitálni, míg Jerikó falai össze nem omlanak." Ez igen jól jellemzi az alsótábla hangulatát. Az erőteljes katolikus ellenállás eredményeként a követek és számos szabadelvű főrend annál erélyesebben állott a protestánsok és a vallásszabadság oltalmazására. Beöthy feltétlenül újra az országgyűlés elé akarja vinni a vallásügy kérdéseit: "Olly nagy hite lévén, mellyel a Szent Írás szavai szerint hegyeket mozdíthat ki helyeikből... Egykori mondása szerint: `hadd nyugodjon még a vallásos letett tárgy, mint a kapernaumi századosnak, Jairus leánya, kiről azt mondotta édes Üdvözítőnk, hogy nem halt meg a leány, hanem csak aluszik. - Alussza igenis a vallás letett tárgya csendes, szendergő, de nem halálos álmát, hijjával töltöget akárki is azon alvó ügynek ereibe ópiumot, fel fog támadni és díszesebb fényben fog tündökölni`". Nem a rezignáltság, hanem a bizonyosságba vetett hit szavai ezek. 1935. augusztus 7-én újra hallatja szavát Beöthy, mikor küldői megbízásából két kirívó esetet említ. Prezsáka községet harminc éve görög nem egyesültekkel népesítették be. Közülük többen görög egyesült hitre tértek át. Egyik görög egyesült lakos a szomszéd községből egy görög egyesült leányt vett feleségül, ám mikor lakhelyére vitte, a plébános annyira üldözte, hogy vasra verve faluról falura küldözgette, míg elméje teljesen megzavarodott. - A másik eset is ebben a faluban történt. Egy görög nem egyesült ember halt meg, akit - a község két görög papjának szörnyű veszekedése után - a görög nem egyesült pap temetett el. Erre a görög egyesült pap a temetőbe ment, s a hullát kiásatta. - Beöthy nyomatékosan kéri, hozzon rendeletet az alsótábla, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetekben, melyek a közcsendet és bátorságot háborítják, okozóikat a Törvényszékek keményen büntessék meg. Felszólalását így fejezi be: "míg a földön vagyunk, felebarátunkat ne háborgassuk!" Bár az elölülő a vallás tárgyalásának újbóli felvételét nem javasolja, ám a beregi követ a hatheti oktatás eltörlését követeli, s azt, hogy a protestáns lelkészek mint keresztyén felekezet felkent papjai a köz-státus szerint fizettessenek. November 28-án Beöthy azt javasolja az alsótáblán, hogy végképpen töröltessék el a tized, főképpen a protestánsoknak, mert ugyan azok abból semmi hasznot nem látnak. A kormányzat végül is nem tárgyalta érdemben a vallási sérelmek ügyét. Az egyelőre sikeres agyonhallgatás módszerét választották. Hátrányt jelentett az ügyre nézve a protestáns követek visszahúzódó magatartása, ami igen megnehezítette a liberális nemesek protestáns vallási jogokért vívott küzdelmeit, akik így támogatás nélkül maradtak a tűzvonalban. Országgyűlési működésük eredménye, hogy a katolikus egyháznak a nemzeti szuverenitást sértő kiváltságos helyzetét megtörték. Ezután az áttérések ügye könnyebben és simábban történt, de a párbér ügyekben még mindig a protestánsok kerültek ki vesztesen. A gyűlés befejeződése után a liberális megyei vezetők a reverzálisokat törvénybe ütköző cselekedetnek minősítették, s azok érvényesítéséhez a karhatalmi segédletet megtagadták. Beöthy és az 1839-40. évi országgyűlés Az országgyűlés kezdete előtt a kormány hatalmas összegeket áldozott azért, hogy a haladó szellemű egyéniségeket - így Deákot Veszprémben, Beöthyt Biharban ne válasszák meg követnek. Beöthy igen népszerű volt megyéjében, "de ellenségei is akadtak bőven, a váradi káptalan harmincezer forintot küldött a diétai választásokra, nehogy Bihar megye olyan követet választhasson meg, aki szélsőséges nézeteivel igen sok borsot törhetett a kormány orra alá." Maga a nádor is azon fáradozott, hogy Beöthyt megyéjében megbuktassák a választásokon. Ez be is következett 1839. május 7-én. De miután július elején a megye megválasztott két követe - Hodossy Miklós táblabíró és Bernáth József szolgabíró - a diétán nem küldőik utasítása szerint, hanem meggyőződésük alapján szavaztak, visszahívták őket és helyettük két liberális képviselő - Beöthy táblabíró és Balogh - lett Bihar követe augusztus 8-án. Beöthy azzal a feltétellel fogadta el jelölését, ha szabadságot kap arra, hogy küldői olyan útmutatásokkal látják el, hogy lelkiismerete szerint szavazhat. A küldők ezen feltétel alapján olyan utasításokkal bízták meg követeiket, hogy elsődlegesen a megye közéletét is súlyosan érintő vallásügyi kérdésekkel foglalkozzanak a diétán. Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök "1839. március 15-én körlevelet bocsátott ki papjaihoz, s április 22-én egy instrukciót, amikben arra utasította papjait, hogy csak olyan vegyes házasságot részesítsenek egyházi áldásban, hol a követelni szokott biztosítékot a protestáns fél megadja, különben pedig maradjanak a passiva assistentia mellett." Erre Szilágyi Lajos, Bihar tanácsbírája szenvedélyes hangú felterjesztést intézett a királyhoz Lajcsák ellen. A király megintette a püspököt, hogy tartózkodjék a felesleges izgatástól. - A bihari vezetők úgy értelmezték a kormány magatartását a többi liberális megyei vezetővel, hogy az nem kíván tevékenyen fellépni a püspökkel szemben. De nyugtalanította a megyei vezetőket az is, hogy a papság többre becsülte a kánoni előírásokat, mint a királyi rendeleteket és a vegyes házasságokat amazok szellemében kezelte. Biharban sok protestáns lakott, gyakori volt a vegyes házasság, és a felek között a sok az egyházi rendelkezés súrlódásokat okozott. Ha a bihariak nem tesznek megfelelő intézkedéseket az 1790/1791. évi XXVI. törvénycikket súlyosan megsértő püspök ellen, várható, hogy a többi püspök is követi Lajcsák példáját. A nagyváradi püspök azonban még tovább merészkedett: személyes támadásként megintette Beöthyt május 27-én kelt levelében, mint a katolikus egyház fiát. Erre a levélre Beöthy június 22-én válaszol. A püspök papként ír Beöthynek, mivel igen aggódik lelke üdvössége miatt. Ez már - amint írja - a harmadik figyelmeztető levele. Retteg és fél, mert úgy látja, hogy Beöthy a katolikus egyház tévelygő vaksággal megvert juha. A püspök lelkét bánat emészti Beöthy diétai vakmerősége miatt, valamint azért, mert a megyegyűlésen kijelentette: ő ünnepélyesen visszaadja vegyesházasként - felesége evangélikus - a katolikus egyháznak a tőle kapott áldást. A püspök figyelmezteti: "hódolni tartozik azon közértelemnek, mely a vallást minden esetben sérthetetlen szent ügynek tekinti." Lajcsák kifejti, hogy Beöthy "nem szűnik meg sértegető,... önkényes beszédekkel a vallásnak tiszteletét gyengíteni,... lealacsonyító gúnyolódások által nyilvános helyeken közbotránkozást szülő példáit megnyitja a vallásbéli tiszteletlenségnek,... méltatlan és igazságtalan dolognak tartja a házassági áldás megtagadását, megvető nevetség tárgyává teszi azon hitbeni szertartást.” Beöthy szellemes, finom, bántó éllel, sziporkázó logikával és bibliai citátumokkal válaszol ag-gódó pásztorának, ugyanakkor a megmaradt dokumentumok közül éppen itt, ebben a válaszlevelében vall legőszintébben önmagáról. A vallásról ezt írja: "...soha gúny tárgyává nem tettem, az erős támasz a gyengének, vigasztaló a kétségbeeséssel küzdőnek, mennyei jó szer, jótékonyság a sors által üldözöttnek." A hitről ezt mondja: "Higyjen bárki mit, higyje azt igazán, belső tiszta meggyőződéséből, nem ... önzés, világi tekintet, nyereség ösztönéből, szent és tisztelet lesz előttem meggyőződése." Majd hozzáfűzi: "bár embertársaim hitbeli meggyőződését lelkiismerete szabadságát mindenki úgy tisztelné, mint én, aki azért annyit és olly hévvel harcoltam." Mikor a vallás védelmében emelt szót Beöthy, nem római vagy protestáns állt előtte, hanem az ember, lelkiismereti szabadsága és a jézusi szent türelem. A klérus tagjainak többségéről így nyilatkozik: "...ők a más felekezet embereit, mintha azok nem is emberek, nem is Isten teremtményei volnának, vég és határ nélkül még házi viszonyainkban is háborgatják, üldözik; kik sokszor hivatásuk és rendeltetésük magas ösvényéről leszállva, világi, sokszor alacsony dolgokban őgyelegnek, a vallást mint eszközt a magok hatalma terjesztésére tekintik, a színmutatásra tárt kaput nyitnak, mert legyen bár valakinek mind nyilvános, mind magános élete erkölcsi fogyatkozásokkal, hibákkal és vétkekkel bélyegzett, csak hódoljon a vallás külső szertartásainak, húzza a papság győzelmi szekerét, takarva és felejtve lesz minden, számot tarthat pártfogásra és világi jutalmakra." Val-lásosságáról Beöthy így vall: "… a személyválogatás és felekezetre tekintés nélkül szeretettel ölelő s boldogító Istennek hite él az én keblemben. Ezen legszebb hitem következtében embertársaimat én is felekezetre tekintés, személyválogatás nélkül szeretve ölelem, s azok erőmtől telhető tettleges boldogításának szent ösztöne mozgatja irántok testvéri szívemet mind magános, mind közönséges életemben." Beöthy őszinte lélekkel küzd a meggyőződése szerinti jó ügyért. Az országgyűlés 1839. június 2-án kezdődik. Beöthy hiányát nagyon megérzi az ellenzék, de mivel a Deák Ferenc ellen irányuló megbuktatási kísérletet sikerült megyéjében elhárítani, így a liberálisok köréje csoportosultak. Beöthy augusztus 12-én Pestről gőzhajóval érkezett Pozsonyba. A titkosrendőrség jelentése szerint: "ilyen általános és erőteljes ünneplésben még egyetlen követnek sem volt része, … mert addig csak éppen olyan szatirikus hiányzott, aki Beöthy módszere szerint tud harcolni." A legújabb kutatók közül Csizmadia Andor állapítja meg, hogy „az 1832-1836. évi gyűlésen a vallásszabadságra, illetve a felekezetek közötti egyenlőségre vonatkozó javaslat fiaskója után Jairus leánya - Beöthy javaslata szerint - a következő, 1839-1840. évi országgyűlésre ébredt fel." A szeptember 18-i ülésen Beöthy kezdeményezésére történik a "leányka ébresztése". Az alkalmazott indus mese a követ optimizmusáról és bizonyosságáról vall: A kolibri szép tollú, aranyos madárka. Fészkéből kirepülve neki ment a szörnyű fekete sasnak. Az szép tollát igen megirigyelte. Azt mondta a kis kolibrinek: ha adsz nekem egy tollat, felviszlek a magas fellegekig. A sas szárnya alá vette, repültek, repültek. Mire a magas felhőkhöz felértek, kicsi kolibri tolla nélkül maradt - a gonosz fekete madár minden tollát kiszaggatta. Konklúzióként Beöthy hangsúlyozza, hogy a vallásügyi kérdésben feltétlenül összefogásra van szükség. Nem szabad magukra hagyni a protestánsokat. A közerő legyőzheti a fekete madarat! Beöthy felszólalásában - az előzőkkel összevetve - józanabb, megfontoltabb. Tudja, hogy csak szívós harc eredménye lehet az általános és teljes vallásszabadság. Véleménye most már kiforrott. Céltudatossága elismerésre méltó. Aprólékos megokolásaival, ritkábban történő, de annál határozottabb felszólalásaival nagy hasznára van a protestantizmus ügyének. Harcol a közteherviselés bevezetéséért, és elismerésre méltó példával is szolgál, hiszen "már a negyvenes években adót fizetett és jobbágyait felszabadította." Az év végén a klérus újabb akcióba kezd. Ezúttal az 1791:XXVI. törvénycikket gyalázzák. Megvetéssel szólnak róla, az esztergomi káptalan nagy beszédet mond arról, hogy az említett törvénycikk ütközik a sérthetetlen katolikus egyház elveivel. Beöthy erre nem válaszol, kis ügyekre nem pazarolja különben is romló egészsége erejét. A rendek is hallgatással tiltakoz-nak a XXVI. törvénycikk megváltoztatása ellen. A vallási sérelmek és a vallásszabadság ügyének a tárgyalása az 1840. január 20-i kerületi ülésen történt, mikor is Beöthy Lajcsák püspöki körlevelét tárta az országgyűlés elé. Ám ennek, valamint Szcitovszky János volt rozsnyói püspök 1836-ban kiadott, hasonló tartalmú pásztorlevelének érdemleges megvitatására csak február 18-án került sor. Ezen a napon a gyűlés tárgya az említetteket túl a szólásszabadság. Beöthy Ödön és Szegedi Sándor somogyi követ - időközben kerületi elnökök - az ülés megkezdése előtt a szólásszabadság tárgyában készült írásukat adták át az ügyvezetőnek. A vegyes házasság kérdéseinek megtárgyalása folyamán napirendre kerülnek a püspöki körlevelek - Beöthy tárgyi bizonyítékként bemutatja a nagyváradi püspök pásztorlevelét -, és az azokkal kapcsolatos "üzenetet". Ezeket változtatás nélkül elküldték a felsőtáblához. Miközben a rendek tiltakoztak az 1791:XXVI. törvénycikk súlyos megsértése miatt, végre az ellenzék vezére kap szót. Küldői csendet, békességet akarnak és a nyugalom helyreállítását. A pásztori levelet őfelségéhez is elküldték vallási sérelmük bizonyítékaként, "onnan várták panaszaik orvoslását … és csak akkor folyamodtak ide /a diétához/, midőn négy rendbeli Felírások felelet nélkül elhangozván panaszok ezútoni orvoslásával felhagyni kénteleníttettek …" - Panaszolja Beöthy továbbá, hogy a Helytartótanácshoz érkezett rendeletet a XXVI. törvénycikknek a király által is jóváhagyott megerősítését a törvényhatóságokkal nem közölték. Ezért megyéjükből a béke angyala eltávozott. A katolikusok nem tisztelik a törvényeket, s ez milliók lelki nyugalmát megzavarja. Azt kívánja, hogy a vallási sérelmeket külön terjesszék fel. "Őt vigasztalni fogja azon meggyőződés, hogy mindent elkövetett, mellyek a törvényhozásnak tehetségéven állottak." Felhívja a rendeket, hogy követeljék a nevezett két püspök hivatalától való megfosztását az 1647:VI. törvénycikk és az Ulászló Dekrétum alapján. E beszédre hatalmas vita támad az egri főkáptalan, veszprémi káptalan, valamint a borsodi, békési, honti, gömöri követek között. A klérus képviselői a királyhoz apellálnak, a passiv resintentia módszerét követik. A liberálisok sérelme oka az, hogy a katolikusok megtagadják reverzális nélkül a házasság megáldását. Deák követeli, hogy a püspökök vonják vissza pásztorlevelüket. A Beöthy indította vallási vita a világiak nagy győzelmével végződik. A Rendek egyértelműen követelik a levelek visszavonását. Ez a gyűlés igazolja, hogy Beöthy bátran vállalja az ellenzék vezetését az országgyűléseken. Április 24-én a vallási sérelmek újbóli tárgyalását kéri, ám az elölülő a tárgy mellőzését, a király ezen tárgyra adott válaszának megvárását javasolja. Ám Beöthy kijelenti: "… jöjjön bár királyi Válasz vagy sem …, küldői ezen szózatát e helyen megnémulni nem hagyja engedni." - Ezennel az alsótábla a püspökök kivételével elfogadja a törvényjavaslatot, ami többek között azt is tartalmazza, hogy "… a reverzálisok a jövőben elvesztik érvényüket …, a vegyes házasságok áldás nélkül is érvényesek …, s a vegyes házasságok a vőlegény lelkésze előtt kötendők …" A király azonban - arra hivatkozva, hogy túl későn kapta meg a törvényjavaslatot - május 13-án bezárta az országgyűlést anélkül, hogy a vallási javaslatokat törvényerőre emelték volna. A diétának a vallási egyenjogúságra való törekvése nem ért célt. A liberális szellemben kormányozó vármegyékben ezután olyan határozatokat hoztak, "hogy azokat a katolikus papokat, akik a reverzális megtagadása esetén csak passiv assistentiaban részesítették a vegyes házasokat, pénzbüntetéssel sújtják, … Lonovics József elérte 1840 szeptemberében Gergely pápánál a passiv assintentia engedélyezését, … a protestáns lelkész előtt kötött házasság hallgatólagos elismerését." Beöthy az 1843-44. évi diétán Ezen a gyűlésen a protestánsok a liberális nemesi követekkel együtt hangoztatták: "… mi nem kegyelmet kérünk, hanem jogokat követelünk!" Az udvar azonban a klérussal együtt még mindig túl erősen tartotta pozícióit, tehát csak részleges, de lényeges eredményeket lehetett elérni. Az országgyűlés 1843. május 18-án kezdődött. A főpapok a liberális nemesek vezetőit erkölcsileg próbálták megsebezni. Beöthyről azt terjesztették, hogy vallástalan. Ő azonban június 1-én a Klauzál Gábornál tartott tanácskozáson kijelentette: "jól tudom, hogy a papok engem vallásgúnyolónak, vallástalannak hirdetnek, de én igaz keresztyén vagyok, aki a Szentírást áttanulmányoztam, aztán Szent Ágoston, Szent Jeromos és Christomos segítségével igyekeztem azt megmagyarázni. Még ma is életem legszebb pillanatának tartom azt az időt, amikor a Szentírás tanulmányozására szántam magamat! Ez a pillanat döntötte el gondolkodásmódomat, ez állapította meg alapelveimet, melyeknek most mint ember s állampolgár hódolok … Éreztem, hogy a Szentlélek járta át lelkemet, mikor azon pillanat je-lentőségét felfogtam, melyben Krisztus a halálnak szánta magát az emberiségért és mindnyájunknak azt a tanítást adta, hogy az igaz keresztyénnek, az igaz nemes embernek az Isten való képmásává kell lennie, s a megismert igazságért, a jóért és az igazért életét is fel kell áldoznia! Én ezt a tanítást követem. Ez az én hitbeli vallásom." Beöthy ellenzéki vezető szerepe ezen az országgyűlésen is kétségtelen. Az ellenzék értekezleteinek többségét az ő szállásának kertjében rendezte meg. Vallásvédelmező magatartása mindjárt az országgyűlés elején megnyilvánul, mikor május 29-én kifejti véleményét, és szeretné, "ha minden vallások … állása egyenlő és ugyanaz volna;" majd pedig azt panaszolja, hogy a legutóbbi gyűlés óta ezen a téren semmi javulás nem történt, ezért " … küldői a sérelmek orvoslását tették fő kötelességévé." A nagy érdeklődéssel várt királyi leiratot július 5-én hirdették ki. Ez csalódást okozott, mivel a felség az előbbi diéta vallási törvényjavaslatát nem szentesítette. Az alsótábla roppant appará-tussal újra akcióba kezd. Beöthy augusztus 11-i beszédében felszólítja a rendeket: elég volt a vitából, a tettek mezejére kell lépni. Majd napokig hallgat, a vallási viták is elcsendesednek. Későbbi időkre tartogatja mondanivalóit, s ezzel a taktikával megtéveszti a klérus tagjait. Beöthy humánumára jellemző, hogy következetes állásfoglalásaiban védelmezi a zsidók ügyét. Közben azonban kipellengérezi a katolikus papok nevelési fonákságait, mivel ennek ő is szenvedő alanya volt, és példának állítja a magyar falvakban az írni és olvasni tudó protestáns gyermekek nevelését a katolikus gyermekek nevelésével szemben, "akik között bizony ritka, aki olvasni tudna, de ha valamelyikük katolikus módon tud köszönni, arra azt mondják, hogy azon gyermek erkölcsileg jól van nevelve." Beöthy tehát cinizmusát kis alkalmazza ellenfelei megalázására és a protestáns vallásügy előmozdítása érdekében. A liberálisok heves ellentámadását váltja ki az 1841. november 18-án kiadott pápai bréve. Ez engedélyezte ugyanis a passiva resistentiat. A reverzálisok nélküli házasságot a katolikus pap továbbra sem áldotta meg, de tudomásul vette. A vegyes házasság megáldása nem katolikus lelkész előtt tilos, de érvényes. A protestánsok ettől sokkal többet akartak: a reverzális eltörlését és a vallási egyenlőséget. Ezt a király 1844. március 5-i leirata is támogatta. Beöthy botránkozással vette tudomásul a katolikus papság által hangoztatott véleményt, hogy tudniillik `a protestánsoknak semmi sem elég`. Ezért "elhatározta, hogy a királyi leiratot még akkor is védelmezi, ha kisebbségben marad." Jól tudta ugyanis, ha a király vallásügyi állásfoglalását el nem fogadják, az antikatolikus tábor még az 1791. évi XXVI. törvénycikket is elveszítheti. Beöthy előrelátását, bölcsességét és józanságát igazolta is az 1843-44. évi III. törvénycikk, mely szerint a vegyes-házasok protestáns lelkész előtt is köthetnek házasságot, a törvényhatóságok ezeket a házasságokat is kötelesek anyakönyvezni. Engedélyezték a protestáns vallásra való áttérést, amit két tanú előtt jelentett ki az áttérendő négy heti várakozási időt követően. Az áttérésről a Helytartótanács köteles a királyt értesíteni. Beöthy Ödön működésének eredménye végső soron az 1848-as országgyűlésen lesz teljesen nyilvánvaló. Ez azonban már más dolgozat témakörébe tartozik. Beöthy egy volt a legnagyobbak között, akik a reformkorban végzett tevékenységükkel kivívták a protestáns vallásszabadságot. Beöthy Ödönnek az 1844. június 18-i gyűlésen elhangzott hitvallása a reformáció örököseire is kötelező érvényű: "… én mind a diplomáciában, mind a törvényhozásban legjobb tacticanak tartom a tiszta kebelt, becsületességet, igazságosságot, egyenességet és őszinteséget." 2. HÁZIISTENTISZTELET ÉS EGYHÁZFOGALOM "Jere Házas társam, jösztetek Gyermekim, szolgáim, hadgyátok el egy kevéssé dolgotokat: O melly nagy édesség vagyon az Istennel való egyesülésben, nagy gyönyörűség vagyon, melly származik a jó Lélekben a buzgó könyörgésből: Nem akarom, hogy csak e világnak moslikjával tápláltassatok, holott nem csak Lelki Kenyér, hanem ugyan Lelki Csemegék vannak az Isten keresésében. Nem akarom, hogy mindenkor e világot űzzetek és Istennel jövevények legyetek. Jertek hát, mert az én Lelkem óhajtja, hogy amit én megkostoltam, ti is megkostollyátok." Ezekkel a kedves, megnyerő szavakkal hívja fel Köleséri Sámuel a rábízott gyülekezet tagjainak a figyelmét a családi lelki alkalmak jelentőségére a „Jósué szent maga eltökélése” című művében. Egyháztörténeti dokumentumaink szerint a háziistentisztelet és családi istentisztelet vonatkozásában sajátos terminológiai zűrzavarral kell számolnunk. Háziistentiszteletről - mai értelemben vett módon, amit a lelkész az egyes hívek házánál tart, kisebb gyülekezet rész-vételével - csak a XX. század harmincas éveinek végétől beszélhetünk. Makkai Sándor `Az egyház missziói munkája` című művében egyértelműen meghatározza a háziistentisztelet, illetve a családi áhítat fogalmát. a./ A háziistentisztelet bibliai alapjai Az újszövetségi gyülekezet történetének kezdetétől találhatók olyan kis gyülekezeti közösségek, lelkipásztorok, családok, hitvalló férfiak és asszonyok, akik kegyességük gyakorlása céljából lelki testvérekként megvallják szóval és tettel Krisztusba vetett hitüket. "Az első keresztyének a jeruzsálemi templom pitvarába mentek naponként imádkozni /Acs 2,46; 3,1/ és házanként gyülekeztek össze a kenyér megtörésére. Pál apostol leveleiből az Aquilla és Priszcilla /Kol 5,15/ és Filemon /Tit 2/ házában tartott istentiszteletekről tudunk." Nem a felszentelt személy, a szent hely a fontos, hanem Jézus Krisztus jelenléte, Igéje és a gyülekezeti közösség. Az istentisztelet lényegére és helyére vonatkozóan a Ján 4,25 /"Akik őt (az Atyát) imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják"/ és az Acs 17,24 /"Az Istent, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik"/ irányadó. A jeruzsálemi keresztyén gyülekezet néhány évtizedig nem különült el teljesen az ószövetségi kultusztól, ugyanakkor magánházaknál is tartottak összejöveteleket. Idővel nyilván nőtt a gyülekezet, hamarosan kialakult az állandó istentiszteleti helyiségek használata. Jézus személyesen adott példát a háziistentiszteletek gyakorlására. "Az Idvezítő, aki szent helynek nevezte a jeruzsálemi templomot, felkereste igéje terjesztésére a családi otthonokat is, mint azt a poklos Simon és a bethániai Lázár példái is mutatják." Pál apostol levelei is tanúsítják azt a gyakorlatot, hogy sok helyen magánházaknál gyülekeztek össze istentiszteletre, és bizonyára ezzel párhuzamosan a családi áhítatok is a gyülekezeti élet szerves részét alkották. A kor egyháztörténetének első dokumentuma egyértelmű útmutatást ad témánkat illetően: Krisztus népe kezdettől fogva összegyűlt testvéri közösségük gyakorlására, ápolására, ami ”István határozottabb fellépésére súlyosabb üldözést vont maga után, ezért szorultak az első keresztyének istentiszteletükkel magánházakhoz /Acs 12,12/”. A háziistentisztelet és családi áhítat a keresztyén gyülekezetben nem szektás jelenség. Isten Krisztus vére árán megváltott gyermekeinek kapcsolatban kell lenniük Urukkal és egymással úgy a gyülekezeti közösség-ben, mint otthonaikban. b./ Háziistentisztelet a XVI. és XVII. századi kánonok tükrében "A családi áhítatoknak, háziistentiszteleteknek szilárd evangéliumi alapja van, és ezen a fundamentumon egy több mint XVIII. évszázadra terjedő gyakorlat épült fel." Esze Tamás református kegyességtörténeti kutatásai nyomán hangsúlyozza Árva Bethlen Kata, Komáromi János, Thököly Imre, Zrínyi Ilona példái nyomán a személyes kegyesség, a Krisztusban való élő hit megnyilvánulásait. Magyarországon a reformáció térhódítása előtt a katolicizmus istentiszteleti gyakorlatában a hívek áhítatosságának a helye a templom, ahol a pap végzi a szertartást. Templomba menni kellett. "Vasárnapokon és ünnepeken rendeltetett ugyanis, aki illy napokon a plébánia templomába nem megy, veréssel lakoljon. Ha a templom nagyon messze van, valamennyiért legalább egy jelenjen meg." Ez a XI. századból való dokumentum a hívek templomhoz kapcsolódó, pap jelenlétében történő kegyességi gyakorlatát ábrázolja. Seprődi János szerint "a magyar népnek különös, életmentő szerencséje, hogy politikai romlása összeesik a vallásos élet megújulásával, a reformációval. A magyar nép sohasem volt olyan vallásos, mint a XVI. században." A század első feléig - a zsinati dokumentumok értelmében - a kegyességi élet templom-centrikus volt. Az 1555-ben tartott II. Erdődi zsinat XV. cikkelye szerint: " …míg a templomban az egyházi szertartások folynak, addig házi vagy világi dolgokat /a hívek/ sem maguk ne végezzenek, sem pedig házaiknál végeztetni ne engedjenek, hogy így együtt énekelvén dicsőíttessék folytonos dicséretekkel az Isten." A zsinati végzések között még nincs utalás házi vagy családi istentiszteletre. Méliusz Juhász Péter 1563-ban kiadott `Válogatott praedicatiok` című munkájából viszont már arra lehet következtetni, hogy nem volt ismeretlen ez az istentiszteleti forma. A szerző könyve ajánlása szerint azért készítette ezt a munkáját, hogy "segítse a tudatlan közösséget, magyar írás olvasókat és azokat, kik fogságban vannak, vagy praedikátort nem hallhatnak vagy praedikátort nem kaphatnak." Méliusz jó olvasnivalót ad az írni és olvasni tudók kezébe. 1567-ben készült munkáját a magyarországi árus népnek ajánlja, akik Debrecenben, Szom-batban, Kassán és Váradon laknak. Az első anyanyelven nyomtatott prédikációk Huszár Hál, Méliusz Juhász Péter, Dávid Ferenc és Beythe István munkái. Bornemissza 1573-ban "az együgyű keresztyéneknek üdvösséges tanulságokra" írta le és adta ki prédikációit. A gönzi zsinat 1566-ban elrendeli, hogy "minden lelkipásztornak legyen saját bibliája, és semmit se forgassanak úgy kezeikben és ne olvassanak, mint a Szentírást." Az 1567-ben Debrecenben tartott zsinat az istentiszteleti helyekről is rendelkezik, s a "keresztyének összegyűlésének helyét a Szentírás szabadságában hagyja … És egy helyhez sem köti, hanem minden helyen felemelhetik tiszta kezüket, dicsérhetik az Urat és összegyűlhetnek minden helyen." Vannak esetek, mikor háznál kell tartani az istentiszteletet. Ennek ékes példája egyik 1568-ból való kánonunk, amely a tiszta evangéliumi látás és élő hit megnyilatkozása. "Mivel hogy az beteg ember környül az Ördög igen forgolódik, hogy őtet kétségbe ejthesse az Istennek irgalmassága felől és a bűnnek bocsánatja felől; ezokáért minden tanétótul megkévánjok, hogy mikor az beteg ember az ő vigasztalásokat kévánja, és őket hivatja, elmenjenek és az Isten Igéjének orvosságával gyógyétsák /az Ördög/ késértete ellen, hogy kétségbe ne essenek, és az Ördögnek praedái ne legyenek, hanem nagy bátran és vígan múljanak ki az világbul, és mehessenek be Ábrahám kebelében." A tanító vagy lelkész Igét és lelki vigaszt vitt a beteg otthonába. Ez a háziistentisztelet keretében gyakorolt személyes lelkigondozás sajátságos formája. "A betegek látogatása általában liturgikus cselekménnyel állt kapcsolatban …, az úrvacsora pedig a beteg köré gyűjtött gyülekezetben volt kiszolgáltatandó. Közössége és nyilvánossága megőriztetett." A helyi közösségi alkalom nem elvont a templomtól, de éppen szerves része volt a gyülekezeti életnek. A Hercegszőlősi kánonok /1568/ IV. articulusa felszólítja a prédikátorokat: " …miért hogy a fő gondviselőknek néha az ecclesianak közönséges szükségért helyekből ki kell távozniuk, az okáért azt akarjuk, hogy a szomszédságban … való praedicator - ha hívatik -, bemenjen és ott … praedicatioban … szolgáljon." A lelkész nem csupán beteg-úrvacsoráztatás alkalmával szolgál igével a családban, de őt is felkeresik a gyülekezet tagjai személyes lelkigondozás céljából: " …a megrettent lelkű emberek Praedicatorhoz el mehetnec és tülöc vigasztalást vehetnek." A IX. articulus egyértelműsíti a házi - azaz a családfő vagy lelkész vezetésével tartott - istentisztelet gyakorlatát: "Végezetünc ez, hogy az Keresztyenec Szentellyec magokat csak az Istennec, és az ő napját nagy szentségben, iozanságban és az atyafiúi szeretetnek gyakorlásába szentellyec meg, akkor ugyá csak az Istennec igeit hallgassac, imadhassanac mind Templomban, mind templomon kívül." A háziistentisztelet főbb jellemzői a közösség, a nyilvánosság, az imádság, az ige és igehirdetés. A pápai közzsinat 1630-ban így rendelkezik a templomon kívüli istentiszteletről: "Ha pedig valahol estvéli könyörgésre a templomba menni nincs alkalom, azért esti szürkületkor a harangot meg kell húzni, hogy annak szava, mint valami intő jel, magukban való buzgólko-dásra gerjessze a hallgatókat." Az 1646-ban tartott gönczi zsinat határozata szerint: " … Isten igéjét nem szükséges felcicomázott kőtemplomokban hirdetni, hanem lehet bármi házban, akár ott van a gazda, akár nincs, és nemcsak fölszentelt lelkésznek, hanem lelkészi pályára készülőknek is alkalmatosan el lehet végezni." Az 1555-1650 közti időszakban a zsinati rendelkezések nem tulajdonítanak jelentős szerepet a házi gazdának a háziistentiszteleten. A lelkipásztorok személyi felelőssége, példaadó családi élet viszont meghatározó a gyülekezetre vonatkozóan. A Bars megyei kánonok /1629:XV, articulus/ szerint: " … a prédikátor legyen foglalatos az isteni szolgálatban, imádkozásban, hálaadásokban, az szent életnek követésében, hogy legyen így példaadó az ő alatta levő községnek és építsen mind tanításával, mind kegyes erkölcsével." A komádi zsinat kötelességévé teszi a lelkipásztoroknak /1623: XV. articulus/, hogy " … a próféták és apostolok írásait magyarázzák a népnek, hogy a jóban naponként gyarapodhassanak és a mennyei tudomány ismeretével növekedhessenec..." A lelkipásztor egyéni élete, Krisztus és egyháza iránti hűsége nem öncélú, hanem " … így maga is az ő tudományában épülhet, az község is az praedicatiora inkább reá szokik." Jóllehet a ráckevei /1629/ és a farkasi /1654/ zsinati rendeletek még a szentségek kiszolgáltatását is megengedik háziistentiszteletek alkalmával, a gyülekezeti élet és istentisztelet tisztaságának megőrzése érdekében igen figyelemreméltó viszont a Fejérvári Synodus 1626-ban alkotott rendelete, amely megtiltja a templomon kívüli prédikálást és sákramentum kiszolgáltatását. Háziistentiszteletet csak a templomtól nagyon távol eső lakóhelyeken vagy a téli rossz időben vagy a patrónus kérésére lehet tartani. Mivel bizonyos tendenciákból arra lehetett következtetni, hogy a háziistentiszteleti közösség jelentőségét egyes gyülekezetekben túlhangsúlyozták, nyomatékosan különbséget tettek a családi áhítat és a háziistentisztelet között. Fontos tehát, hogy a háziistentisztelet helye maradjon meg a gyülekezeti élet szerves egységében, ugyanakkor építő, termékenyítő hatást gyakoroljon a gyülekezet közösségében a családi istentisztelettel együtt. c./ A puritánusok háziistentiszteleti gyakorlata A magyar puritánusok háznál tartott istentiszteleti gyakorlatának gyökerei Angliába nyúlnak vissza, ahol "a nonconformisták 1571-től mind sűrűbben és tömegesen tartottak vallásos összejöveteleket, ahol állásukból elmozdított lelkészek vezetése mellett olvasták a bibliát, erősítették, vigasztalták s lelkileg építették egymást." A nem templomban tartott istentiszteleti gyakorlat célja tehát a kis közösség lelki erősödése, fejlődése, építése. "Ceremóniák és külsőségek helyett az Istennel való belső kapcsolatot keresték, … éppen ezért a puritanizmus nem annyira hitvallás, … inkább élet, életgyakorlat.” Ennek a hitvalló életnek, életgyakorlatnak a megvalósítását látta az 1633-ban Angliába ment Tolnai Dali János társaival, akik ennek és ehhez hasonlók meghonosítását óhajtották és szorgalmazták. A korabeli egyházi kegyességi állapotokat így jellemzi Esze Tamás: "Isten igéje hallgatására semmi gondot nem viselnek, nem akarnak úrvacsorával élni, szombatot nem szentelnek, ezek helyett hitetlenkedők, paráznák, veszekedők, nyúzók, fosztók, … azt ítélik, hogy a szent rendelkezésnek a megtartása nem igen nagydolog.” A rendkívüli istentiszteleti cselekményeket elvileg a templomban kellett elvégezni, kizárólag a betegek lelki vigasztalása és a foglyok lelkigondozása történhetett kinek - kinek a tartózkodási helyén. A puritánok fellépése kezdetén is volt háziistentisztelet, az egyházi vezetők hangoztatták, hogy ez nyilvános alkalom legyen, ahol bárki megjelenhetik feszélyezettség nélkül. Ezen az istentiszteleten a lelkész hirdeti az igét és szükség esetén kiszolgáltatja az úrvacsora sákramentumát. A puritánok azonban a háziistentisztelet családi, egyéni kegyességből fakadó jellegét hangsúlyozták. Tolnai Dali János Angliából történt haza jövetele után rendszeresen háziistentiszteleteket tartott, ami rendkívüli dolog volt, bár még akkor nem tekintették ezt a templom méltóságának ártó és a gyakorlati elvet sértő merényletnek. Tolnairól pataki - 1638. november 10-i - választását megelőzően ellenfelei azt terjesztették, hogy "járt Göncön is, ahol házról-házra járva hívogatták össze megbízottai az általa végzendő istentiszteletre; szám-adásra is vonta az odavaló lelkész, hogy kinek az engedelméből tartotta azt, mire ő azt felelte, hogy senkinek az engedelméből, hanem igenis az `Lélektől melegíttetik`” Majd választását megelőzően kötelezvény aláírását kérik Tolnaitól, miszerint eleget tesz annak a köve-telménynek, hogy "a szent hivatal botrányára azon egyházban, melynek kebelében állást fog nyerni, különböző tanulókat nem fog gyűjteni, mint eddig tette, se társainak számát se szóval vagy írással … nem növelendi." Ugyanis Tolnai a lakásán a diákoknak áhítatossági gyakorlatokat tartott. A Rákóczi Györgynek összeállított protocollum szerzője szerint közismert volt a puritánus eszméket terjesztő Tolnairól, hogy ”mindenhol tartott házi áhí-tatokat." Bodonhelyi szerint ”a puritánizmus gyakorolta ezt a különös, atyafiúi, hitbeli támogatást, s a külön kisebb összejövetelek, bibliai beszélgetések, kölcsönös bizonyságtételek és négyszemközti találkozások számos alkalmával éltek." Igen nagy a hasonlóság tehát a XVI. század és a puritánusok háznál tartott istentiszteletei, kegyesség gyakorló formái között. A puritánok egyik alapelve: "a magyar református egyház gyülekezeti önkormányzata és istentiszteletének az egyéni áhítat alapján való fektetése.” Egyik legfőbb céljuk, hogy a kegyesség életforma, életgyakorlat legyen. A fegyelmezetlenségeket a keresztyén pedagógia eszközeivel akarták kiküszöbölni, s "a formálisan gyakorolt egyháztagságot élő hittel, belső kegyességből gyakorolt egyháziassággá akarták nemesíteni.” A presbitérium - mint élő hitű szent mag - kötelességévé tették, hogy viseljenek gondot az egyház minden egyes tagjára, családonként, egyénenként is élete folytatására, hitbeni felfogására. A puritánusok által kegyesség ápolása céljából használt lelki könyvek közül kiemelkedő szerepet kapott a Praxis Pietatis, mely magyar népkönyvé lett, nemzedékeken át nevelte a lelkipásztorokat és a híveket a Bibliával és Szikszai `Keresztyén tanításá` - val együtt a puritán kegyességre. Esze Tamás `A magyar református kegyesség múltja` című írásában egy szabolcsi kisnemesnek a vármegye székhelyén 1741-ben kegyességét jellemző bizonyságtételét idézi. Porkoláb István egy kis közösséget gyűjtött maga köré - egy cigány is volt köztük -, s vasárnaponként mivel nem akartak hivalkodni, a templomi igehirdetés után újból elővették a Szentírást, a Praxis Pietatist, meg más kálvinista könyveket, ezekből olvasgattak, majd együtt imádkoztak és zsoltárokat énekeltek. Porkoláb maga vallotta: "másokat nem egyébre, hanem isteni, igaz tiszteletre intettem…, hogy magokban is Isten félve mindenütt tisztelnék." d./ Háziistentisztelet Debrecenben 1682-ben id. Köleséri Sámuel háromszáz évvel ezelőtt - tíz éves debreceni szolgálata jubileumán - adta ki a ”JÓSUÉ SZENT MAGA ELTÖKÉLÉSE, avagy Házbeli Isteni tiszteletnek és könyörgésnek gyakorlása Jósué 25,15 alapján /Én pedig és az én házam tisztellyük (:szolgallyuk:)a Jehovát/” című munkáját. Ez egy kézikönyv, háziistentiszteleti rendtartás, amely az egy házban lakók, egy családhoz tartozók által tartott istentisztelet gyakorlására ad segítséget. Kölesérit - leydeni és oxfordi tanulmányutak, váradi teológiai tanárság, több helyen végzett lelkészi szolgálat után - 48 éves korában, 1672-ben Debrecenben választja esperesévé a debreceni egyházmegye. Szorgalmas egyházi író, aki prédikációkat és gyakorlati teológiai műveket készített, főleg a katechézis tárgykörében. A háziistentiszteletről szóló dolgozata bevezetőjében ezt írta: "E mű készült a háznépbeli porban heverő kegyesség fel allítására /nem a tudosoc kedveért, kik e könyv nélkül nem szűkölködnek, hanem a Christus gyenge juhaiért/.” Köleséri célja, hogy Debrecen város-ában minden házigazda, gazdasszony, cselédek "ezt az Isteni tiszteletnek szép modgyát felvennék, és Istent az egész városban egy szívvel és szájjal dicsőítenék." A nyolcadrét, A-H-ig /négy levelenként/ 30 számozatlan levél - mely két imát is tartalmaz - Méliusz és Bornemissza köznépnek készült műveinek szellemében készült. Köleséri azért tartott prédikációs sorozatot a debreceni gyülekezetnek a háziistentiszteletről, hogy a város lakóinak kegyességi élete megépüljön. Gyülekezete tagjai és más kegyes személyek kérésére gyakorlati útmutatóként adta ki ezt a munkáját, ami a Bibliához, mint naponkénti kifogyhatatlan lelki táplálékhoz irányít. Gyakorlati tanácsokkal látta el olvasóit s azt javasolja: a./ Tartson háziistentiszteletet a lelkész és a presbiterek, - a tanács tagjai pedig járjanak elől a maguk jó példájával, indítsák a községet a `háznépbeli kegyességnek gyakorlására`. b./ Szerezzenek be házanként Szentírást és egyéb prédikációs könyveket. c./ A családi áhítatot lelki önvizsgálat előzte meg ilyen kérdések alapján: Ki vagyok én? Ki elé járulok? Most mi körül forgolódom? Kire haragszom és miért? Majd pedig olvassák el többször is a könyvekből amit nem értenek. d./ A házi- és családi istentiszteleti kézikönyv szerzője feltételezi, hogy az egész háznép /családfő, feleség, gyermekek, szolgák gyermekeikkel/ résztvesz az istentiszteleten. Isten szí-ne előtt alázatosan, egymás kölcsönös tisztelete mellett - Jézus és tanítványai példája szerint - egy asztalnál ül mindenki. e./ Ahogy a lelkészt terheli a felelősség a gyülekezet kegyessége gyakorlásáért, úgy a családfőre hárul a felelősség háza minden tagjának lelki táplálásáért. "Nem elég az Istentől tanéttatott embernek tsak magányosan, rejtek helybe, avagy közösséges helyen a gyüleke-zetben Istenét tisztelni és könyörgeni, hanem lelki esmeretének kötelessége alatt szükségesképpen tartozik minden családos gazda /gazdasszony/ és háznépe összve kötött könyörgéséről minden napon az Urat szolgálni és könyörgeni. Hogy e könyörgés a háznép-nek lelki épülésére gyakoroltassék, még kévántatic a Gazdában, hogy illő tudománya és ajándéki legyenek néki az ő állapottyához, mellyben Isten helyheztette." f./ A családfői kötelességek sorába tartozik a háziistentisztelet naponkénti, folyamatos, rendszeres, meghatározott időben való megtartása. Ha a gazda nincs jelen akadályoztatása folytán, felesége köteles helyettesíteni. A közös könyörgés minden akadályozó tényezőjét ki kell küszöbölni. Ha Isten a háznép fundálója, bírája, Ura, aki regulákat ad, jótéteményeket is tőle várnak a hűségesek. Figyelmeztetésként a háziistentisztelet komolyan vételére így tanít Köleséri: "Tanuld meg hát, hogy a családbéli könyörgés olyan tiszte mindenkinek, mellyet igen nagy vétök el nem mulathat.” g./ Míg a kánonok a háziistentisztelet alkotórészei közül a közösségre, a nyilvánosságra tették a hangsúlyt, a puritánusok Isten Igéjére, Köleséri művében a könyörgés áll a középpontban. A szerző javasolja az egyéni imádságot a közösségben, de nem szabad ezt minden résztvevőnek kötelezően előírni. Ily módon serkenti a kis házi közösség tagjait az imádkozásra: "Amint azért együtt esztek, úgy együtt is könyörögjetec,… ha szégyellsz másokkal könyörgeni, szégyenled tisztedet tenni… Az ítélet napján azt fogod-e Istennek mondani, hogy szégyenlettél könyörgeni Házad népe között?” Mert Isten nem az ajándékra tekint, nem is a könyörgés folyamán frissen folyó szókra figyel, hanem az "alázatos, megtért, megtörődött és hívő szívre." h./ Az egy házban lakók istentiszteleti gyakorlatának módszerét illetően Köleséri arra buzdít, hogy napjában kétszer könyörögjenek. Imádság után olvasson fel valaki egy bibliai szakaszt, majd egy zsoltár eléneklése után egyenkénti könyörgés következik. A felolvasott szakasz magyarázatára akkor kerül sor, ha prédikációt olvas fel a családfő. i./ Köleséri nagy alapossággal elkészített munkáját kettős - egy pozitív és egy negatív - figyelmeztetéssel zárja. Az első figyelmeztetés így hangzik: "… az Istennek segítségül való hívásának elmulasztása az Isten átkát hozza az ház népre /Jer 20,25/, mivel ha fel nem álla-tod az igaz Isteni Tiszteletet házad népe között, annál több bűn lesz rajta, benne és bővölködő gazság, gonoszság." A másik figyelmeztetés pedig: "… a megjobbítás kezdődic az szemé-lyeken, onnét alá vitetic az Háznépekcre, onnét a Gyülekezetre, onnét a Falura, Városokra és az egész Országra … /mert/ valamelly Országokban Háznépbeli Isteni Tisztelet erejében gyakoroltatic, tanuld meg, hogy a Religio azokban virágzik leginkább! … ellenben valahol elmulattatic, - a nagy temérdek szerencsétlenség /ott/ lészen, /már/ lábra kapott, mint ebben a mi nyomorult Hazánkban…" Az istenfélő, kegyes Köleséri hallgatói és olvasói előtt így ábrázolta a házi-, családi istentiszteletről szóló kézikönyvében a hitvalló Józsuét, aki a honfoglalás előtt népe vallásos, istentiszteleti reformjának nyitját az Istenhez való odafordulásukban, kegyességi életük döntő módon való megváltozásában látta: mikor Józsué kijelentette, hogy " … én pedig és az én házam tisztellyük a Jehovát, mintha ezt mondaná, így szólana: `Íme, én az Isten nagy és sok jó téteményinek lajstromát előtökbe adtam, és intettelec a nagy és örökkévaló Istennec nevében, hogy őtet féllyétec és szolgállyátoc: - de ha nem tartjátok az én szándékomat - én magam eltökélését hirdetem az Országnak, minden előljáróságnak és az ország népének, tudtokra légyen, hogy én nem csak magam szolgálom és tisztelem az Istent, hanem az ő tiszteletét fel állatom az én házamban is, mind én, s mind az enyémek szolgállyuk a Jehovát.`" 3. BOROSNYAI NAGY ZSIGMOND: „Az igaz keresztyén embernek papi tisztiről, an-nak pedig legnemesebb részéről, úgy mint a könyörgésnek tudományáról Amster-dam, 1736.” ”Kívánnám, hogy Édes Nemzetünkben az Apostoli Nemes Vallásunkban...valóban való keresztyének lennének, mindenek tudók és tanítók e méltóságos név erejét. Lennének Istentől tanítottak és másokat is tanítanának az Idvesség útjára.., hogy tudnának imádkozni mind magokért, mind másokért s így másokat is taníthatnának imádkozni s így Isten eleiben kedves és kellemetes áldozatot vinni..." /15-16./ Ez a szándéka Borosnyai Nagy Zsigmondnak csaknem 250 évvel ezelőtt kiadott művével. A kitűnően képzett termékeny és jó tollú szerzőnek ez az imádságelméleti kézikönyve ’a köznép’ számára készült, mert mindenkinek kell tudnia, hogy a keresztyén embernek mit kell hinnie, cselekednie és kérnie. Így foglalta össze az imádság lényegét: "A könyörgés a legnemesebb /dolog/ melly az embernek az ő Istenével való alázatos és bizodalmas beszélgetése."/3./ I. Borosnyai tanulmányai és pedagógusi tevékenysége Borosnyai Nagy Zsigmond /1704-1774/ 13 éves korában kezdte meg tanulmányait Nagyenyeden és 1730-1737 között Oderafrankfurtban, Leidenben, Franekerben, Utrechtben képezte magát tovább, de járt Groningenben, Herderwijkben és Angliában is. Ezután a Bethlen Kollégiumba tért vissza, ahol teológiai tanárként működött haláláig. Pedagógiai munkáját meghatározta a szülői ház imádságos légköre. Művében írja: „emlékszem szüntelen arról, és bizonyságok mások is,… hogy édesapám mily szorgalmatossággal volt mind a közönséges gyülekezetben, mind pedig a maga házában” /146./. Ugyancsak meghatározta családi életét iskoláinak reformátori hagyománya és korának kegyességi irányzata: az ortodox és puritán eszmék egészséges ötvöződéséből fakadó bibliás, élő hitű bizonyságtevők munkája. Ismerte és imádságos könyve készítésekor felhasználta kora külföldi és hazai építő irodalmát. Rájuk hivatkozik is. Életét meghatározó indíttatásokat kapott pl. Francke 1711-ben Halleben kiadott, de még ugyanabban az évben magyar nyelvre is lefordított imádságelméleti könyvéből, a "Rövid és együgyű de fundamentumos útmutatás"-ból /ford. Vásonyi Márton. Halle, 1711/, Köleséry Sámuel "Josué szent maga eltökélésé"-ből /Debrecen, 1682/, Patai Balogh János "Arany csésze" című művéből /1701/ és Szathmári Pap János "Kegyes ajka






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!