Bejelentés



Pótor Imre dr. habil. honlapja
Mindig tedd meg, amit meg tudsz tenni. Ez teszi értékessé az életedet. Köszöntöm honlapomon!

MENÜ










DOGMATIKAI PROLEGOMENA - DR. SZŰCS FERENC könyve tartalmi tömörítése - I. A DOGMA MEGKÖZELÍTÉSE 1.1. KÉRÜGMA ÉS DOGMA Krisztus arra adott parancsot tanítványainak, hogy elmenvén a széles világra, hirdessék a széles világon az evangéliumot minden teremtésnek ( MK 16,15). Ha a hit és ennek nyomán a hívők közössége az egyház, és ennek az üzenetnek a meghallásából születik /Róm 10,17), miért nem elég az ige hirdetése, miért van egyáltalán szükség dogmára? A DOGMA ELLEN: a./ Egyrészt ügy tűnhet, hogy a dogma veszélyeztetheti az evangéliumi személyes üzenet jellegét, élettelen, merev tanná torzítva azt. b./ Másrészt az úgynevezett „dogma ellenes keresztyénség” (Dreyer) gondolata a protestáns modernizmus szülötte, amely a dogmáktól szabad gondolkodást féltette, tehát nem tartozik szorosan a keresztyénség lényegéhez. A DOGMA MELLETT: Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy Az Újszövetségből is lehet látni, hogy az evangélium és a dogma legősibb formája a hitvallás nem csak hogy nem ellentétei egymásnak, hanem a legszorosabb összefüggés van köztük. A Pál által hirdetett ige és a keresztyének hittartalma meggyezik. Az ősegyház a dogmában sűrítve az igehirdetés tartalmát foglalja össze. Ez a lényegi összetartozás, kérygma és a dogma között akkor is érvényes kell hogy legyen, amikor a dogmafejlődés következtében funkcionálisan el is válik a kettő. A dogma célja nem lehet más, mint az evangélium, az evangélium üzenete, viszont szükségképpen utal vissza tartalmára, a dogmára. 1.1.1. DOGMA ÉS DOGMÁK a./ A keresztyén egyházak egyetlen dogmája létezik, mint ahogy egyetlen igazság (aléteja) van: JÉZUS KRISZUS aki, magáról jelentette ki: „Én vagyok az…. igazság” (Ján 14,6). Ám éppen ez a mondat készteti az egyházat alázatra. Az igazság egy élő isteni személy. Nem mi jutunk el az igazságra, hanem az érkezik el hozzánk /Heidegger/. b./ PREDICATIO VERBI DEI, EST VERBUM DEI = Isten Igéje hirdetése Isten beszéde. A dogmáknak a dogma iránti alárendeléséből következhet csak a reformátorok által is vállalt állítás: ecclesia non errat: az egyház nem téved. c./ Az egyház alázatához tartozik, hogy lemondva saját bölcsességéről és engedi, hogy a Szentlélek Isten Igéje által tanítsa. Az egyház ne legyen bölcs önmagában, se ne gondoljon ki semmit önmagától, hanem szabjon határt bölcselkedésének. Mindig Krisztustól tanuljunk alázatosan az Ige és Szentlélek vezetésében. 1.2. HITVALLÁS ÉS DOGMA A hitvallást és dogmát szinte szinonimaként (=azonos értelmű szavak) használtuk. A dogma egyidős a keresztyénséggel, sőt a hitvallások bizonyos értelemben régebbiek is a keresztyén egyháznál, amennyiben az Ószövetség népének is voltak hitvallásai (Deut 26,5kk). 1.2.1. AZ ÓSZÖVETSÉGI HITVALLÁSOK TANULSÁGA A hitvallások Isten tetteiről szólnak és nem emberi vallásos élményekről. Az Ószövetségben az exodus /= a zsidó nép kijövetele Egyiptomból/, az Újszövetségben a Krisztus esemény áll a középpontban. A Deut 6 = monoteista hitvallás, naponta kétszer imádkozta minden zsidó ember. A zsoltárokban és bölcsességirodalomban is sok helyen van hitvallás: Isten és tettei előtt hódolnak, egyedül az Urat imádják. A dogma mindig doxológia = Isten imádása. A keresztyén hitvallások és dogmák gyökerei és elsődleges forrásai az Ótestamentum és az abban gyökerező kegyesség. Már az Ószövetségben is jelen van: a./ A világ és az ember hitvallása teremtő Istenéről explicite (=kifejtett módon). b./ De implicite (=elrejtetten) benne van a legsajátosabban keresztyén dogma, a Krisztus is. c./ És a trinitástan (=szentháromságtan), amennyiben az Ószövetség is vallja, hogy a Teremtő és Szabadító ÚR ugyanaz, aki Lelke által szolgákat ken fel akaratának teljesítésére. EXKUIRZUS: Harnack és Bosman szerint a dogma funkcionálisan sokkal régebben van jelen Isten népe életében, mint azt a szónak egy leszűkített felfogásából következtetni lehetne. A héber ember a világot hallás útján, a görög látás útján tapasztalta meg; a héber gondolkodás dinamikus =(rugalmas), a görög statikus (=állásszerű); A héber számára az idő fontosabb mint a tér, a görögnek fordítva; A héber számára a világ = történelem, a görögnek a világ a létezés színtere; a hébernek a teremtettség az elsődleges, a görögnek a fennmaradás; a héber számára a világ eszköz, Isten teremtménye, a görög embernek a világ a művészetet jelenti. 1.2.2. HITVALLÁS ÉS DOGMA AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN H. Gunkel felfedezte az Újszövetségben a legrégebbi keleti hitvallástöredékeket. Az ősegyházi teológiai munkamódszerek mértékadók a hitvallás és tanítás mai funkcióinak. 1.2.2.1. A liturgiatörténeti kutatások a hitvallások elsődleges helyét az ősegyház istentiszteletében találták meg. A Krisztus-hitvallások egy része himnusz volt. Az egyik legismertebb Krisztus-himnusz a Fil 2,11: „Minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” A földi egyház ezzel a hitvallásos énekkel kapcsolódik be a láthatatlan világ istentiszteletébe (V.ö. Jel 4,10-11.) H. Lang szerint a vallást és a dogmát szigorúan meg kell különböztetnünk. A vallás érzelem, a dogma pedig ezen érzelmek kifejezése az értelem által. 1.2.2.2. Az ősegyház istentiszteletének középpontjában az eukarisztia (=úrvacsora) állt, a Krisztus-himnuszok és hitvallások az úrvacsorához is kapcsolódtak (1Tim 3,16). Az ősegyház védte szent tanításait a beavatatlanoktól. Dietrich Boen¬hoeffer hívta fel a figyelmet az olcsóvá lett keresztyénség veszélyeire. 1.2.2.3. A hitvallások további életben való helyzete a másik sákramentum, a keresztség és a hozzá kapcsolódó katechézis. A Krisztusba vetett hithez hozzátartozott annak szóval történő vállalása is. „Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre” /Róm 10,9-10/. Így nem csak az egy testbe kereszteltetünk, hanem az „egy ÚR, egy hit, egy keresztség” közösségét is vállaljuk /f 4,5/. A vallástétel másik szava a martyria /=hitvallástétel/, amely elsődlegesen a tanúskodáshoz kapcsolódik. Isten és Jézus Krisztus önmagáról való tanúságtételére és az emberi bizonyságtételre. – (1Ján 5,9: „Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel fiáról tesz bizonyságot”.) A hitvallás a két dolgot jelent: a./ a hit nincs meg ismeret nélkül (pistis és gnózis), ezért a megkeresztelkedőt tanítani kellett az apostolok tudományára. b./ Másfelől pedig ő maga is tanítvánnyá lett = mathétész lett. 1.2.2.4. Alapvető különbség van a hitvallások és dogmák között. A hitvallások tartalmukat tekintve dogmák, de a dogmák nem hitvallások. A dogmák soha nem részei az istentiszteteknek. Teológiai szóhasználatban a./ a dogmák egy bizonyos tanításra vonatkoznak, b./ a hitvallások általában a hit egészére. 1.2.3 Dogma és herezis A hitvallás nem a herezis következménye, hanem a hité, mégis az egészséges tudomány őrzése a hitvallás és dogma legősibb funkciói közé tartozik. Az apostoli kor után az egyházszakadásra a skizma szót alkalmazták. A herezis szó jelentése = kiszakítani. Igék erre az Újszövetségben: az egyházat „ragadozó farkasok” támadják meg (ApCsel 20,29; Jn 10,1-3), ellenük védőhálók a dogmák. A szakadárság problémáját Bullinger az alábbiak szerint foglakja össze: „Az aspotasis (=hitehagyás) nem más, mint mikor az emberek megvetik Isten szavát és elfordulnak a hittől. A heretikus szakadás /=tévtanítás/ alapja, hogy megvetik a Szentírást és dogmáit megtagadják. A skizmatikus szakadás (= elkülönülés), mint a pl. a donatistáké – elkülönülés a valódi egyháztól. Bullinger szerint a szakadás három aspektusa: a./ hitehagyás, b./ tévtan és c./ elkülönülés. A dogma a herezissel áll szemben, míg a skizmákban a felekezetileg széttagolt egyház hitvallásaival találkozunk. 1.2.3.1. Félrehallások az intellektualizmus, nyelvi és kulturális háttérből adódóan. Az evangélium a zsidóknak botránkozás, a görögöknek bolondság volt. A görög filozófia veszélyt jelentett a keresztyénségre nézve. A herezis önkényesen túlhangsúlyozza a Szentírás egy-egy üzenetét. A nyelvi fordítási okok is a herezis forrásai lehettek. A dogmák precíz megfogalmazása önmagukban nem jelentenek biztosítékok a félreértések elkerülésére. A dogma helytelen magyarázata /=interpretációja/ már maga herezis. 1.2.3.2. A hamis eccleziológia /egyházértelmezés/ a heresis és szekta okozója lehet. A szekta az „elkülönülők egyedül igaz egyháza”, nem tudják elhordozni az empirikus /=tapasz¬talati/ egyház tökéletlen valóságát. A diaspóra egyház államvallássá válása /Nagy Konstantin/ intézményesülő egyházzá válása kritikát váltott ki. Ennek egyik formája: a monasztikus mozgalom megjelenése. Pl. a szegénység és az evangéliumi életszabályok vállalása. Megállapodásra jutottak az egyházban, hogy a tanítók és egyházi vezetők vétke miatt ne legyen egyházszakadás. Az egyház voltát nem a tanítók, hanem a tanítás tisztaságához kötötték. 1.2.3.3. Herezis és szekta kérdése E. Troelsch szociáleteikai munkáiban. A keresztyénség három formában találkozik a világgal: egyház, szekta és miszticizmus típusaiban: a./ Az egyház tömegek megnyerésére törekszik, b./ a szekta a törvényt hangsúlyozza, szemben áll a világgal, c./ a miszticizmus: egyéni módon fejezi ki tapasztalatait. Vallásszociológiai szempontból a szekta tevékenysége: a./ radikális egyház és társadalom kritika, b./ dogmatikus hajlam a vezetőkben, c./ hangsúlyozott érdeklődés az eschatológia /=jövőbeni dolgok, események/ iránt. 1.2.3.4. A herezis miben segíti az egyház működését? a./ Betegségtünet, erőtlenség a tanításban. Az egyház egyetemességében benne vannak az eretnekek is. A dogmákat a tévtanok ellenében fogalmazták meg. b./ Rákényszeríti az egyházat arra, hogy mindig maradjon hű alapelvéhez: seper reformanda /=állandó megújulás/. Figyelmeztet a szekta, az egyház Krisztus iránti szeretete magas hőfokára. c./ Kísértés, hogy az egyház a dogma falai közé húzódjon. Nem zárkózhat el a Szentlélek megújító munkájától. Az egyház útonjárók közössége és nem letelepültek gyülekezete. d./ Bűnbánatra indít a szekták tevékenysége, mivel az egyház sokszor nem lelki módon harcolt ellenük, hanem az erőszak és hatalom fegyvereivel. Kevés a hit reguláit szabályokkal védeni (IV. századtól), de nem helyes véteni a szeretet szabályai ellen (regula charitatis). Intoleráns módon, jézusi agapé nélkül az egyház szenvedést okoz az igazság nevében. 1.3. HITVALLÁS, DOGMA, ZSINAT Az egyházi hitvallások és dogmák az egyház konszenzusában /=egyetértés/ születhetnek. „Az egyházi hitvallás az egyház ügyét szolgálja, az igaz és tiszta keresztyén hit igazságait szólaltatja meg. Az egyetemes érvényű krisztusi igazságokat szólaltatja meg, tehát ami „katolikus dogma”. Református hitvallásaink: kifejezik a közösségüket az óegyházi egyetemes zsinatok döntéseivel. 1.3.1. A zsinati konszenzusok /=egyetértések/ modelljei: A keleti ortodoxia csak az első hét egyetemes zsinatot tekinti legitimnek /=törvényesnek/. Reformátoraink a katolicitás /=egyetemesség/ elvét nem mennyiségi, nem is történeti, hanem tartalmi kritériumokhoz /=feltételek/ kötötték. A II. Helvét Hitvallás csupán az első négy egyetemes zsinatra hivatkozik, mivel ezek döntéseiben ismerte fel maradéktalanul az evangélium igazságait. A zsinat nem a gyülekezetek fölött álló intézmény, hanem a gyülekezetek közösségét reprezentáló /=képviselő/ gyűlést. A zsinati hitvallás a közmeggyőződés kifejezője és a közös hit megvallásának alkalma. A konszenzuskeresés /=megegyezés, egyezség/ fő szabálya: a fő dolgokban egység, a mellékesekben szabadság, mindenekben szeretet /Melanchton/. 1.3.2. A dogma különböző értelmezései A három egyházi tradícióban /=hagyomány/ - orthodoxia, római katholicizmus, protestáns egyházak – más és más a dogma értelmezése. 1.3.2.1. Az orthodoxia tanítása alapja: a tradíció hűséges őrzése, a Szentírás és az ökumenikus zsinatok végzései. Tulajdonképpeni hitvallásuk: a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás. A dogma feladata: a./ a szent hagyomány hű, változtatás nélküli megőrzése; b./ a liturgiában a dogma élő tradícióvá válik. Az igaz hit hordozója. c./ Az egyházban munkálkodó Szentlélek a garanciája az egyház tévedhetetlenségének. Az orthodoxia ötvözi /=egyesíti/ a verbális hagyományt /=szóbeli/ és a misztika képi és szimbolikus /=jelképes/ kifejezési módjait. Az ikonológiában az „igazság” vizuálisan is megjelenik. /IKON = fára vagy fémre festett hordozható táblakép./ 1.3.2.2. A nyugati egyház dogma felfogásában: kimutatható a latin jogi szemlélet. Így vált a hit szabállyá = regula fidei-vé. Mit kell hinni? – Mindent, ami az Igében van és amit az Egyház zsinati tanításban vagy a hivatal útján javasol. Dogma: az Isten által kijelentett Ige és az egyház által ünnepélyesen megfogalmazott igazság. A kettő egyenlő súlyú. Az egyház igazsága a zsinati döntések által és a pápai kinyilatkoztatásokban hangzik el. A dogma visszavonhatatlan. A dogmák interpretációja /=értelmezés/ vonatkozásában azonban a II. Vatikáni Zsinat /1964/ szerint az evangéliumot már a kor emberéhez igazítva kell hirdetni. Ugyanakkor a dogmák megkérdőjelezhetetlenek /pl. pápai csalatkozhatatlanság, mariológia /= a Máriáról szóló egyházi tan/. Előbbivel közeledett a protestáns felfogáshoz, utóbbival meghagyta a szakadékot a római és protestáns dogmaértelmezés között. 1.3.2.3. A protestáns dogmaértelmezésben: - a dogmák hitvallás jellege fontos. Dogma eszerint: a keresztyén hit tételei; Hitvallás /=confessio/ az egyes egyházak mérvadó iratai. „Az egyházi hitvallás a Szentírásban kijelentett Igéből nyert hitismeret, melyet az egyetemes egyház egy része közmegegyezéssel megállapít, és mérvadóként elfogad a Szentírás tekintélye alatt” /Nagy Barna/. Dogmaértelmezésünk súlypontjai: a./ A Szentírás és a hitvallás megfordíthatatlan rendje és kapcsolata. A Szentírás = norma normans /=a legfőbb norma/; a hitvallások: norma normata /=a megmért mérték/. A hitvallások szerepe az Írás értelmezésében és a hit-ismeret összefoglalásában van. b./ A hitvallás részei: a biztos ismeret /= certa cognitio/ és a szívbeli bizalom. c./ A hittartalom /=fides quae creditur/ és a hit aktusa /=fides qua creditur/ az ugyanazon hit elválaszthatatlan két aspektusa /=szempontja/. Az igaz hit vallja: „Tudom, kinek hittem!” d./ A hitvallások történeti meghatározottságúak: egy bizonyos helyen és időben adott válasz arra a kérdésre: „Ti kinek mondotok engem?” Egy több száz éves hitvallás több történelmi relikviánál /=ereklye/ e./ Nyitottság a taníthatóságra: „ha bárki az Isten Igéből jobbra tanít, engedünk nekik, és hozzájuk igazodunk az Úrban..”. – II. Helvét Hitvallás/. f./ Rész szerintiség /=partikuláris – rész szerinti/ : Krisztus egyetemes egyházának része vagyunk. g./ Egyetemesség: az egyetemes egyház tagjai vagyunk. A Német Egyház Hitvalló Nyilatkozatához – a Barmeni Hitvalláshoz – a náci elnyomás idején csatlakoztak az egyházak. A hitben járók sorában vagyunk. A hitvallás így kifejezi részt-szerintiségünket és eredendő összetartozásunkat az egyetemes egyházzal Krisztus Jézusban. h./ Ecclesia seper reformanda /=az egyházat szüntelenül meg kell újítani!/ - fejezi a azt is, hogy a hitvallások végesek és időhöz, korhoz kötöttek. A tegnap dogmái nem jelentenek automatikus védelmet a ma kísértéseivel szemben. De senki sem negligálhatja /=figyelmen kívül hagy/ az atyák örökségét. A „hit ugyanazon Lelkével” tudakozódunk Isten „útjai és ösvényei” után, ahogy azt atyáink annak idején tették. 1.4. A status confessionis – A HIT MEGVALLÁSA, a hitvallás alaphelyzete olyan élethelyzet, amelyben a hívő embernek feltétlenül és minden következmény vállalásával nyilvánvalóvá kell tennie hitbeli álláspontját. Mikor kerül az egyház vagy az egyháztag a hitvallás kényszerének az állapotába? Hitvallás nem történelmi kihívásokra születik, de Krisztus azon kérdésére: „Ti kinek mon¬dotok engem /Mt 16,15kk/. Péter azt válaszolta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia /Mt 16,16/. A tanítványnak Jézus előtt kell vallania, amit „nem test és vér jelentett ki, hanem mennyei Atyánk! A status confessionis kifejezés először a XVI. században Németországban a Formula Concordiae-ben, az úgynevezett adiafóra /=közömbös, etikai szempontból elhanyagolható dolgok/ vitával kapcsolatban került megfogalmazásra. Luther szerint a római katolikus egyházi szertartások /mise/ és egyházszervezete /püspökségek/ nem érintik a megigazulás hitvallási kérdéseit, ezért „közömbös dolgok”-nak tekinthetők. Flacius szerint viszont: „nincs adiaforon /közömbösség/ a hitvallás és védekezés eseteiben. A satus confessionis kérdése az 1930-40-es években vált igazán fontossá. Dietrich Bonhoeffer és a Hitvalló Egyház felismerte, hogy a harmadik birodalom zsidóellenes intézkedéseit nem tekinthetik adiaforonnak /közömbösen/. A Barmeni Nyilatkozat /1934/ kijelenti, hogy az egyháznak a politikai hatalomhoz való viszonyát is hitvallásosan kell rendeznie. Isten országa igazságára kell emlékeztessen akkor is, amikor a hatalom és erőszak eszközeivel az állam szembefordul Isten akaratával. Az egyház nem tett mindig eleget a status confessionak /= Istenbe vetett hite megvallásának/, sokszor inkább a beilleszkedést, vagy a „békés egymás mellett élés” könnyebbik útját választotta. A satus confessionis etikai követelmény, ami azt jelenti, hogy az egyház egyház legyen, és ne egy a társadalmi intézmények közül. 1.5. A hitvallások történeti csoportosítása 1.5.1. Történeti megjelenésük rendjében négy csoportról beszélhetünk: a./ Az első századok egyetemes hitvallásai közös öröksége: a krisztológiára és trinitás-tanra vonatkozó tanítások. b./ A görög egyház elhatárolódik a nyugati egyház két tanbeli sajátosságától: a Szentlélek közös eredete tanításától /filique - /=”és a Fiútól/ - azaz a Szentlélek az Atyától és Fiútól is származik/ és a pápaságtól. c./ A római katolikus egyház dogmafejlődését meghatározta, hogy a Tridenti Zsinat /1545-/ a reformátori felismerések legtöbbjét elutasította. Az I. Vatikáni Zsinat /1870/ kimondta a pápai csalatkozhatatlanságot; majd a Mária mennybemeneteléről szóló tanítást is dogmává nyilvánították 1950-ben. d./ A protestáns egyházak felekezetei –nél a hitvallások összehasonlítását korábban a szimbolika, újabban ezt az ökumenika, illetve a felekezettudomány végzi. 1.5.2 A hitvallások formai sajátosságai A hitvallások egy része közvetlenül is kapcsolódott az istentiszteletekhez. a./ Ma már csak a Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás része az ortodox, római katolikus és anglikán istentiszteleteknek; b./ Az Apostoli Hitvallás használatos a legtöbb protestáns egyház és a római katolikus egyházliturgiájában is. c./ Ezek a hitvallások három articulusra /tagozódás, felosztás/ tagolódnak: Atya – Fiú – Szentlélek-ről szólóan. d./ A tanításhoz igazodva Hitvallásos Káték jelentek meg: Heidelbergi Káté, Luther Kátéja. 1.6. Néhány református hitvallás 1541 - Genfi Katechizmus – a keresztyén hit foglalata gyermekek számára – Kálvin írta. 1559 – Gall /francia/ hitvallás, Kálvin tanai rövid összefoglalása. 1560 - Skót Hitvallás – KNOX János vezette csoport írta, 25 artikulusa van. 1561 – Belga Hitvallás Guido de BRES munkája. 1563 – Heidelbergi Káté – URSINUS ZAKARIÁS és OLEVIANUS GÁSPÁR műve. 129 kérdés-felelet és 52 úrnapra beosztva, gyermekek és gyülekezeti tagok részére. Énekeskönyvünk dicséretei is ehhez a felosztáshoz igazodnak. Egyházunk szimbolikus műve. 1566 – II. Helvét Hitvallás – Heinrich BULLINGER zürichi reformátor teológus magán végrendelete. Egyházunk szimbolikus műve. 30 fejezetben foglalja össze a keresztyén hit tartalmát. 1619 – Dordrechti Hitvallás – a kálvini predestinációs tanítással együtt az arminiánus irányzattal szemben /Arminius a 18. században nem fogadta el a kálvini predestinációs tant./ 1934 – Barmeni Hitvallás – a Német Hitvalló Egyház, legnagyobb részben Barth Károly szerkesztette. Válasz a náci elnyomás zsidóellenességeire. „Isten egyetlen Igéje, akire nekünk hallgatnunk kell, akiben bíznunk, és akinek engedelmeskednünk kell minden életünkben, mind halálunkban.” „Elvetjük, hogy az egyháznak el lehet ismerni más hatalmat Isten Igéjén kívül, Az Isten Igéje lehet egyedül az igehirdetés forrása.” 1981 – Dél-Afrikai Protestáns Egyház Deklarációja az apartheid ellen /=a négerek elnyomása és kizsákmányolása/ 1966 – Bűnbánó Nyilatkozat - Krisztus Egyesült Egyháza Japánban – a japán keresztyének II. világháborús bűnös magatartása miatt. 1.7. Dogmatizmus, konfesszionalizmus A konfesszionalizmus – teológiai látásmód, felekezeti magatartás. Korábban a protestáns dogmatikák szerint ez elmosta a különbséget a Szentírás és a dogmák között. Ma inkább a felekezeti jelleg túlhangsúlyozását fejezik ki e szóval. Ebből következően az ökumenikus párbeszéd lehetőségét tagadják. Pejoratív /=lekicsinylő módon/ értelemben a felekezetileg széttagolt keresztyénség helyzetére is rámutatnak. Ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a keresztyénség minden korban és időben konfes¬szi¬onálisan /= hitét megvallva/ létezik. A szimbólumok jelek, amelyekről az összetartozók felismerték egymást. Nem lehetünk közömbösek saját szimbólumaink és teológiai tradícióink /=hagyomány/ iránt. 1.8. A dogma szó eredete és jelentésváltozásai – a DOGMA szó általános jelentéstörténete a./ Alapjelentése: TA DOGMENA = filozófiai vélemény, tanítás. Használta ez a kifejezést Platon és Arisztotelész is. b./ Jelentése a filozófiában: „alap-tétel”, azaz a tétel további bizonyításra nem szorul. c./ Politikai jelentése: császári rendelet, azaz ediktum. V.ö. Luk 2,1. Idézi az Efézusi levél is: „A parancsolatoknak tételekben való /en dogmasin/ törvényét eltörölve…” /Ef 2,15/. Ezen a helyen a szónak negatív csengése van, mivel a világ „dogmái” alól Krisztus törvénye szabadított fel. d./ Az apostoli zsinat rendelkezése az ApCsel 16,4-ben. Itt még ez nem dogma, csak gyakorlati rendelkezés. A későbbi zsinatok az ilyet kánonoknak nevezték. e./ Az apostoli atyáknál is a dogma szón főleg gyakorlati rendelkezéseket értenek. Antióchiai IGNATIUS /110 körül/ nevezte magát előszór püspöknek és az egyházat katolikusnak – „az ÚR és apostolok dogmái iránt ugyanúgy engedelmességet kér, mint milyen engedelmesség jár a püspöknek.” A dogma szó értelme tehát nem annyira a tantételekhez, mint a feltétel nélküli tekintélyhez kötődik. f./ A protestáns ortodoxia a dogma szó helyett inkább a doctrina elnevezést használta. A lutheránus teológia különbséget tesz elsődleges és másodlagos tanok között. Az elsődleges tanok /articuli fidei fundamentali/ közé tartozik a hit, üdvösség, krisztologia és a trinitástan. A másodlagos tanok körébe tartozik: angyalok bűnbeesése, a teremtés időpontja, stb. II. A DOGMATIKA 2.1. A szó jelentéstörténete A dogmatika egyidős a keresztyénséggel. a-/ A dogmatika a dogmára és a keresztyén tanításra reflektáló /=válasz adó/ tudomány. b./ A dogmatika részt vesz a dogma értelmezés és magyarázás kérdésében. A szó viszonylag későn jelent meg a teológiában a theologia dogmatica összetételben. Először L.F. Reinhard használta Synopsis Theologiae dogmaticae művében 1659-ben. Dogmatikának tekinthetjük a keresztyén a keresztyén apologaták /=hitvédők/ iratait és az egyházatyák legtöbb művét is. Főbb dogmatikák: Petrus LOMBARDUS: Sentetiae I-IV. kötet; AQUINÓI Tamás: Summa Theologica; KÁLVIN: Intitutio Religionis Christianae. A szó teológián kívüli használata: az ógörög dogmatikoz szóval azokat a természettudósokat jellemezték, akik absztrakt princípiumokból deduktív következtetéseket vontak le /elvont alapelvekből való következtetés/. – Az újkori jogtudomány „jog-dogmatikáról” szólva megkülönbözteti az elméleti jogtudományt a jogtörténettől vagy joggyakorlattól. 2.2. A dogmatika feladata hogy a dogmáról szóló tudomány legyen. Ezt megkérdőjelezte azonban a dogmatika némely irányzata. 2.2.1. SCHLEIERMACHER kétféleképpen értelmezte a dogmatika szót: a./ elhelyezte a dogmatikát a teológiai tudományok enciklopédikus rendjében, és mint a „fa törzséről” beszél a gyökérzet /bibliai tudományok/ és a koronája /gyakorlati teológia/ összefüggésében. b./ Dogmatika helyett inkább „Galubenslehre” /= Hittanról/ beszél. A keresztyén ember hittudatáról van itt szó. A dogma szerinte: „érzések és tapasztalatok interpretálása /=értelmezése/ adott helyen és időben.” A hittapasztalat három kifejeződési formája: poétikus, retorikus, didaktikus /=költői, szónoki, tanítói-oktató módszer/. „A dogmatika az a tudomány, amely rendszerezi a keresztyén egyház számára az egy adott időben érvényes tanítást.” 2.2.2 A historizmus /=történeti/ dogmatikájának dogmatörténeti jellege. Itt a dogmatika feladata annak vizsgálata, hogy a keresztyén dogma hogyan bontakozik ki a történelmi kihívásokkal és kultúrával való párbeszédben. Erőssége a dogmatörténet; gyengéje, hogy a dogmát nem tartja a keresztyénség lényegéhez tartozónak. 2.2.3. KARL BARTH felfogása már főművében kifejezésre jut. Kirchliche Dogmatik /=Egyházi Dogmatika/: a dogmatika az egyház tudománya, önvizsgálata, melyben Istenről szóló tanítása helyességét vizsgálja. Kritikát gyakorol az igehirdetésre és a dogmákra is: mennyiben érvényesül az igehirdetésben Isten Szentírásban adott kijelentése. Nem az Igét, de az egyházat veszi kritika alá. Az egyház ajtónállóként nyissa ki az ajtót a gyülekezetbe belépő Krisztus előtt és zárja be az ajtót az idegen Lélek előtt. 2.2.3.1. EMIL BRUNNER a teológia és dogmatika „másik feladatáról” is beszél. Ez a meg¬győ¬ző missziói párbeszéd. /Ez „erisztikus”; eridzein = vitatkozni, meggyőzni./. Brunner vállalja a hajdani dogmatikák apologetikus /=hitvédelmi/ és polemikus /=vitatkozás más meggyőződésüekkel/ örökségét. 2.2.3.2 PAUL TILLICH a párbeszéd jelleget tartja fontosnak. Szerinte a teológia két pólus – az örök igazság és az idő-szituáció/= helyzet/ - feszültsége között él. Módszere a korreláció /=kölcsön¬hatás/a teológia és a különböző tudományok közötti párbeszédben. A dogmatikának reflektálnia /válaszolnia/ kell a társadalmi összefüggésekre is, ahol az egyház elmondja a rábízott evangéliumot. A dogmatikának határhelyzetekben kell megszólalnia: a kairosz /=alkalmas idő/ és a logosz /=Ige, Isten szava/ koordináta-rendszerében. 2.2.3.3. AZ 1960-AS ÉVEKRE a genitivuszos teológiák korában /=birtokos eset/ - pl. felszabadításnak a teológiája; reménységnek a teológiája, feminista teológia – túlzottan is a jelenkor időszerűségeit hangsúlyozták, bibliai fogalmakat hangsúlyoztak. Veszélyessé vált, hogy a dogmatika az etikában vagy a humanizmusban /=emberies cselekedetek/ oldódik fel. Persze arra is vigyázni kell a dogmatikának, hogy „ne időtlen igazságokat” őrizgessen, hanem fordítsa le az evangélium üzenetét kora nyelvére. 2.3.3.4. A KÁLVINISTA VILÁGNÉZET dogmatikái Isten ismeretéből vezetik le feladatukat és céljukat. Sebestyén Jenő szerint: „A dogmatika feladata, hogy Isten ismeretét „tudományos fegyverzettel rendszerbe foglalja”. Isten ismerete a Szentírásban van. Megalkuvás nélkül hirdeti, hogy mikor Isten szól, el kell némulnia minden okoskodásnak. Gyengéje, hogy az Istenről szóló ismeretet tudományos apparátus segítségével építi fel /inkább keresve és zörgetve kellene meghallania/; és kevés megértést tanúsít az emberi szellem iránt. 2.3. A dogmatika tudományossága 2.3.1. Kérdőjelek e tudomány fogalma körül. a./ Tudomány vagy bölcsesség-e a teológia, mely „gyógyító és doxologikus /= Istent magasztaló, dicsőítő/ gondolkodásmódra és cselekvésre sarkall” /D. Ritschl/. b./ Alázat kérdése. Einstein szerint a tudóst a laboratóriumban a kisgyermek áhítata kell eltöltsön, hiszen olyasmit fedez fel, amit előtte már Valaki tudott! Az igazán bölcsek és értelmesek magatartásában mindig lesz valami a kisgyermekéből. Nibuhr szól a „tények előtti alázatról”. A teológus a teológia szentélyébe levett sarukkal lépjen be! Ez jelzi a szív és értelem nyitottságát. Istent imádva végezzük feladatunkat! c./ A studium /=tanulmányozás/ a következő lépés. A teológusnak Isten adta az értelmet, ez eszköz, hogy több ismeret birtokában felelősséggel döntsünk. d./ Egy utat /hodosz/ jár be a teológia is, mint minden tudomány. Ezt meghatározott módszerrel /=methodosz/ teszi. Augustinus és Kálvin szerint ez a módszer: Isten és önmagunk megismerése. A teológiának nagy kísértése, hogy a tudományok csarnokában empirikus /=tapasztalati/ vizsgálódásokat végezzen. De ez nem a teológia és a dogmatika feladata. e./ A tudományok között a teológia kritikát gyakorol a pogány tudományértelmezés egyeduralma felett. Az Arisztotelész nevéhez kapcsolódó tudomány fogalom csak egy a többi között, a keresztyén egyháznak nem Arisztotelész az ősatyja. f./ BARTH szerint a teológia, dogmatika saját jogon legyen a tudomány csarnokában. Mivel elkülönülése veszélye: saját magára nézve a teológia, dogmatika nem vállalná így, hogy ő maga is csak egy tudomány. A többi tudományhoz hasonlóan a maga saját módján fáradozik tárgyáért. 2.3.2. A laikus biblicizmus kettős ellenvetése a./ Vád a dogmatika ellen: hogy a hit közvetlenségét veszélyezteti a tudományos jelleg. - Viszonyt a dogmatika nem akar több lenni, mint igehirdetés és hitvallás, de a dogmatika annyiban több ezektől, hogy a dogmatika tudomány. b./ A másik ellenvetés: elég maga a Biblia. - De a Szentírást nem megismételni kell, hanem értelmezve és magyarázva kell hirdetni Isten Igéjét. A dogmák és hitvallások a félreértések és heretikus félremagyarázások miatt készültek. Ez a tudomány nem statikus /=nem változó, állandósult/, hanem dinamikus /=rugalmas/, megújulásra kész. 2.3.3. Az agnoszticizmus és miszticizmus ellenvetése a./ Az agnoszticizmus fő jellemzői nem a kételkedés vagy ateizmus, hanem az a filozófia és vallási vélekedés, amely tagadja a tapasztalati valóságon túli megismerés lehetőségét /T. Huxley 1869/. F. Nietzsche szerint: a keresztyénség egy kérdőjelet imád. b. / A miszticizmus a megismerés sajátos útját járja: azt, ami „minden értelmet felülhalad.” A Lélek titokzatos megtapasztalásait. – Mindkettő közös kiindulópontja: az empíricizmus /=a megtapasztalás/. c./ SÖREN KIRKEGARD ÉS K. BARTH hangsúlyozza a teológia paradoxonját: Isten és ember között áthidalhatatlan szakadék /=diasztázis/ van. Bár Istenről kell beszélnünk, de nem tudunk Istenről beszélni. – Ugyanakkor Barth hangsúlyozza másrészt, hogy: Isten maga szól az emberhez és jelenti ki önmagát. A dogmatikában általában és szükségszerűen racionális formulázásról /=értelmes megfogalmazásról/ van szó.” d./ EMIL BRUNNER figyelmeztet az Ige értelmes beszédtől elszakadó misztika veszélyeire. Barthttal együtt habsúlyozza Anselmus véleményét: a hit keresi az értelmet! /”fides quarens intellektum”/. – Ugyanakkor az egészséges misztikában természetesen helye van a keresztyén kegyességben és életgyakorlatban. A teológia végső tárgyára vonatkozóan érvényes Berzsenyi írása: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt…” De a Biblia nem elveket közöl Istenről, hanem bizonyságot tesz jelenlétéről a történelemben és az egyéni életben is. A teológia tudatában van tudományos jellege paradox voltának /= látszólag lehetetlen/. Olyasmiről kell beszélnie, amit „szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem gondolt…” /1Kor 2,9/. 2.3.4. A dogmatikában felhasznált tudományos eszközök 2.3.4.1. A logika A logika, mint a gondolkodás formáival és törvényszerűségeivel foglalkozó tudomány, a szó etimológiájának megfelelően a beszédhez, az értelmes közléshez kapcsolódik. Négy funkciót tölt be: általánosít, elhatárol, feloszt, bizonyít és cáfol. Az arisztotelészi logika fő kérdése: mi az igaz?” Ehhez fogalmai: fogalmak, következtetések, összefüggések. A korai keresztyénségnek fegyver volt a logika: a pogány szellemiséggel vívott harcban, majd a keresztyén tanítás kifejtésében. Az Újszövetségben a logika segítségével érthető, hogy pl. Jézus Krisztus Úr és szolga egyszerre. A kijelentés és a logika ütközései: a./ PÁL szerint Isten bölcsessége paradox módon jelenik meg a világban, és bolondságnak látszik. b./ Der ugyanilyen lehetetlen állításnak tűnik a Szentháromság tana is: az egy három és a három egy. c./ A dogmatika nem tudja a logika szabályai szerint rendszerezni a Szentírás kijelentését. Nem tudja egyszerre definiálni /=meghatározni/ Isten szuverén döntését és az ember felelős döntését. d./ A logika szerepéről van szó a hit és megértés együttesében is. Tertulliánus vallja: „Hiszem, mert lehetetlen” /credo quia absurdum est/. Luther sem bízik az emberi értelemben. Ő pl. „szajha észről” beszél. A megromlott emberi értelem megbízhatatlan az Istenre vonatkozó dolgokban. Ezért a logika nem lehet elsődlegesen Isten megismerése eszköze, csupán az Istenről való ismeret, beszéd értelmes kifejtése szolgálatában állhat. 2.3.4.1.1. A fogalmak A fogalom egy sajátos gondolati jelentéstartalmat foglal össze és fejez ki. A fogalom csak adott összefüggésrendszerben értelmezhető. Pl. a kegyelem szó más Pálnál és más Luthernél. Pálnál a bűnbocsátó cédulák kontextusa /=szövegösszefüggés/ nem tartozott a kegyelem fogalmához, Luthernél viszont nagyon is összekapcsolódik a kegyelem fogalma a bűnbocsátó cédulák gondolatköréhez. A terminológia /=szakszókincs/ csak egy sajátos kontextusban /=szövegösszefüggésben/ él igazán. 2.3.4.1.1.1. Normatív fogalmaknak nevezzük azokat, amelyek az egész dogmatörténet során döntő szerepet játszottak. Ezek a dogmatika alapszókincse. Ilyenek pl.: a kegyelem, a hit, a bűn, az üdvösség, stb. Ezek elhagyása a dogmatika kontextusából /=összefüggés/ való kilépésünket jelentené. 2.3.4.1.1.2. Az egymáshoz rendelt fogalmak funkciója abban áll, hogy a dogmatikán belül egy meghatározott helyen vagy másik fogalommal összefüggésben szerepelnek. Tartalmi és lényegei rendről van itt szó. Pl. a „megbékélés” fogalma a Jézus Krisztusról való beszéd kontextusába van betagolva. 2.3.4.1.1.3. Elrendező fogalmakon a dogmatikák felépítésénél használatos terminológiát /=fogal¬mi készlet/ értjük - Pl. krisztologia, antropológia, stb. – amely egy nagyobb egység tartalmi elrendezését jelöli. 2.3.4.1.1.4. Módszert jelölő fogalmak. Szakkifejezések a dogmatika tudományos eszköztárában. Pl. dialektika /=a vitatkozás művészete/, analógia /=azonosság/, üdvtörténet 2.3.4.1.1.5. Tájékoztató funkciót betöltő fogalmak. Itt a teológiai problémák, feladatok, aktuális kérdések megjelöléséről van szó, amelyek a teológiatörténet nagy kérdésköreit jelölik meg: p. „törvény és evangélium”, a „két birodalomról szóló tan” /. 2.3.4.1.2. A módszer Minden tudomány tárgyának megfelelő módszert alkalmaz. Descartes Értekezésében /1637/ című művében az egészet veszi ismertnek és onnan halad a rész felé. A deduktív gondolkodás = következtető levezetés. A helyes megismerés 1-4 ismérve: a./ Az a tétel ismerhető igaznak, amely világos, szabatos és az ész számára további kételyt nem támaszt. b./ Minden bonyolult probléma a részből kiindulva fejthető meg (induktív gondolkodás). c./ Módszeresen kell áttérni az ismerttől az ismeretlenre, a bizonyítottról a még nem bizonyítottra. d./ Lehetőleg nem szabad rést hagyni a kutatás logikai láncolatában. A dogmatikában nem járhatjuk az Isten-ismeretnek ezt az útját, de ez a módszer a belső logikája felfedezésében segítségünkre lehet. A gondolkodás klasszikus módszerként felhasználta a dialektikát/= a vitatkozás művészete/ és a nyelvi eszközöket: analógiát /=azonosság/, metaforát /= hasonlat/ /, szimbólumokat /=jelképek/. 2.3.4.1.2.1. A dialektika A dialegein = „a vitatkozás művészete”. A bizonyítás módszere. A dialektika, mint tudományos módszer az ellentétekben, ezek összekapcsolásában való gondolkodást jelent. – PLATÓN a formális logikával szemben az érvelő, kifejtő beszédet nevezte dialektikusnak. ARISZTOTELESZ is így használja, mint az érvelés /=argumentálás/ művészetét. A dogmatikában az 1920-as években került előtérbe az úgynevezett dialektika teológia kapcsán. a./ BARTH KÁROLY a párbeszéd jellegére nézve érti a dialektikában a dialektikus jelzőt. b./ A kijelentés paradoxonai /=ellentmondás/ vezetnek el a dialektikus beszédmódhoz. Lehetetlen vállalkozás, hogy a bűnös ember beszéljen Istenről az emberi gondolkodás korlátai között. c./ A kijelentés is hordoz paradoxont /=ellentmondás/ - Jézus istenségéről és emberségéről. Feloldhatatlan feszültség kettőssége: a Szentírás isteni és emberi jellege, a törvény és evangélium kettőssége. Kifejeződik az immanens/=belsőleg összetartozó/ észigazságok korlátja és Isten titka, amely kizárólag Jézus Krisztus személyében oldódik fel. A kijelentés természetéből adódik ez az ellentmondás. A dialektika nem azonos a dualizmussal /=kettősség/, ahol minden és minden ellenkezője is megfér egymással. d./ A dialektikának dialógus/=párbeszéd/ jellegét Pual TILLICH hangoztatja a korrelációs módszerben /=kölcsönösség/. Ez a keresztyén hit tartalmát az exisztenciális kérdések /=a léttel, létezéssel kapcsolatos/ és teológiai válaszok kölcsönös függőségében fejti ki. A korreláció első jelentése a vallásos ismeret központi problémájára vonatkozik; a második Isten és a világ viszonyára, a harmadik jelentése pedig Isten az ember kapcsolatára. 2.3.4.1.2.2. Nyelvi és fenomenológiai módszer. A kifejezés H. OTT-tól való. Arról van szó, hogy milyen értelemben, milyen eszközök segítségével beszélhetünk Istenről, a „kimondhatatlanról”. a./ ANALÓGIA /=azonosság/: - ezt a módszert alkalmazta a joggyakorlat joghézagok kitöltésére, a historicizmus /=történettudomány/ a történetiség meghatározására. A Biblia ősidőktől kezdve alkalmazta az ismeretről ismeretre utaló megfelelések, párhuzamok összekapcsolását. /1/ Ilyen az úgynevezett újszövetségi typologizáló írásmagyarázat, amely ószövetségi eseményt használ fel az újszövetség témái megvilágítására /pl. 1Kor 10 – a pusztai vándorlás intő példái/. Kálvin egymás mellé állítja az ószövetségi körülmetélkedést és az újszövetségi gyermekkeresztséget. /2./ Az Isten-képpel kapcsolatban a teológia a lét-analógiát alkalmazza /=analogia entis/. Ez az ember létéből indul ki, a világból indul ki, hogy Isten létét bizonyítsa. De ez zsákutca, mivel az emberből kiinduló kivetítés /=projekció/. Ezért támadta Barth az augustinusi analogia relationist /=kapcsolatokból eredő hasonlóság/ elvét. Eszerint Isten megismerhető, mivel a megteremtette az embert, ez lehetőséget biztosít, hogy a reá való hasonlóság alapján megfejthessük isten titkát. Ez igen veszélyes próbálkozás. /3/ Az analogia fidei = a hitből eredő hasonlóság az írásmagyarázók különbözőségének belső összhangját jelentette, mivel a magyarázatok között a hit azonossága teremt közös nevezőt. Ez a dogmák és hitvallások hermeneutikai funkciója =/regula fidei = a hit szabálya/. b./ METAFÓRA = hasonlat Meta+ ferein= átvitt értelemben való, másodlagos, elvont értelmű jelentése egy szónak, kifejezésnek. A metaforákban szóképeket használunk, amely másra utal, mint a szó jelentése. ANSELMUS mondta: „Isten az, akinél nagyobbra gondolni sem tudunk.” A bibliai antropomorfizmusok /Isten emberi tulajdonságokkal való felruházása/, de a vallásos szavakat is értelmezhetjük metaforáknak: pl. kereszt, megváltás. c./ SZIMBÓLUMOK = jelképek Teológiai kifejezésként Paul TILLICH vezette be a XX. századi teológiába. Bár a szimbólum túlmutat önmagán, de nem helyettesíthető mással. Szimbolikus nyelv nélkül nem tudnánk Istenről beszélni. De ez a mondat – „Isten az önmagában való lét” – nem mutat túl önmagán. De minden, amit ezen felül mondunk Istenről, az szimbolikus. Az, hogy „Isten mindenható” – a mindenhatóság szimbólumával van kifejezve. A dogmatika nem alkot szimbólumukat, hanem csak értelmezi azokat. A dogmatika megóv attól, hogy az egyház a maga szimbólumait szó szerint értelmezze. Kölcsönös függés van a szimbólum és az általa szimbolizált valóság között. De nem szabad a szimbólumokat abszolutizálnunk /=eltúlozni/, mivel ezeknek csak közvetítő szerepük van. 2.3.5. A rendszer 2.3.5.1. A rendszerről általában. A rendszerezés egyidős az emberi gondolkodással. A gondolkodó ember tiszte, hogy felfedezze a világban az összefüggő dolgokat. SZÜNISZTÉMI = a dolgok összegyűjtése. A tudományban rendszereknek három fajtája van: természetes, természettudományos és filozófiai. a./ Természetes rendszer a naprendszer, a galaxisok. b./ A természettudományos rendszerek is ehhez kötődnek, valamilyen tudományos szempont alapján végzik el a rendszerezést. Pl. Linné a növények rendszerezését, Mengyelejev az elemek periódusos rendszerét. Mivel emberi mű a rendszeralkotás, ezért benne van a szubjektivitás /=-személyfüggőség/, ami a kutatóra jellemző. Minden rendszer jellemzője, hogy befejezetlen – új nyit kaput az új ismeretek számára. c./ A filozófiai rendszer egy alapelvből /=princípium/ indul ki, azt kell kibontakoztatnia. Az ókori filozófiai rendszerek az igazság princípiumából indultak ki. 2.3.5.2. A teológiai rendszer A protestáns teológiának is vannak alapelvei /=princípiumai/m amelyekből kibontakoztatja a maga dogmatikai rendszerét. A protestáns teológia rendező alapelvei, közös értékünk: a./ a princípium materiale /=tartalmi alapelv/: a sola gartia, sola fide, solus Christus /egyedül kegyelkemből, egyedül hit által, egyedül kriaztus által/; és b./ a principium formala /=formai alapelv a reformációban/: a sola Scriptura /= egyedül a Szentírás alapján/. A rendszeres teológia: a keresztyén hitre és életre vonatkozó bibliai tanítást és hitvallást fejti ki és adja elő rendszerezve. Ezt egy értelmező rendszer szerint teszi. Ehhez hozzátartozik egy koncepció /=egységes szemlélet/, amely pozícióvá /=állásponttá/ alakulva alkotja meg a maga rendszerét. A koncepció: a dogmatika vezérgondolata, ez az uralkodó motívum. A pozíció: a prolegomenában tárgyalják, főbb témái: a hit és értelem viszonya; Isten megismerésének lehetőségei; a teológia, vallás és egyház kapcsolata, stb. Szemléletmód szerint meg kelhet különböztetni: konzervatív vagy liberális, konfesszionális és evangélikál dogmatikákat / =a régi rend híve, szabadelvű, hitvallásos, evangéliumi/. Témák szerinti dogmatikákat írt: Otto Weber és H.G. Fritsche. 2.3.5.2.1. Az egyes TÍPUSOK jellemzői. a./ Ontológiai – metafizikai rendszer /=létezésről szóló és érzékfeletti/: az üdveseményt nem vertikálisan /= függőlegesen,/, hanem horizontálisan /=vízszintesen/ rendezi. A kozmosz egészét az egyetlen létező ős-princípiumból, Istenből vezeti le. – Ilyen Origenész teológiája és a középkor Summa Theologiái is. b./ Üdvtörténeti rendszer: az üdvösség ügyét tekintik összefüggő rendszernek. – Ilyen az Ókorból Irénaeus műve, és a protestáns teológiák közül J. Bengel műve. A XX. században pedig: O. Cullman és W. Pannenberg. c./ Antropológiai-existenciális szisztematika /=embertani-létezéstani rendszer/: középpontjában az ember áll a két lét – Krisztus előtti és Krisztusban való lét – állapotában. – Ilyen: R. Bulmann és Schleiermacher műve. d./ Karl Barth műve: a Kirchliche Dogmatik: Krisztusra koncentráló szisztematika. Hármas alapelven épül fel: /1/ A teremtés mint princípium azt jelenti: – a megbékélés és megváltás a teremtés beteljesedése; /2/ A megbékélés mint princípium azt jelenti: – a teremtés csupán külső alapja a megbékélésnek; /3/ A megváltás mint princípium azt jelenti: - a Krisztus-eseményt mint jövőt és váradalmat értelmezzük /=interpretáljuk/. e./ A gondolkodásmód szerinti tipizálásban a hermeneutikai és analitikus típust különböztetjük meg: /= sajátságok szerint osztályozás; az Írás magyarázatának alapvetésével foglalkozó tudomány; elemző/. /1/ A hermeneutikai típus az igazán lényegest akarja megérteni a teológiából és arra koncentrál, hogy a megértési horizontokat tisztázza /=látókör, látóhatár/; /2/ Az analitikus gondolkodási típusra az elemző tárgyszerűség jellemző. Kulcsszavai: leírás (desciptio), megkülönböztetés és összehasonlítás. 2.3.4.3. A dogmatika felépítése A dogmatikai rendszer több, mint a dogmatikák tematikus tagolása és a művek felépítése. A régebbi dogmatikai bevezetések: reguláris és irreguláris dogmatikák között tettek különbséget. /=szabályos, rendes; szabálytalan/. a./ A reguláris dogmatikák az Apostoli Hitvallás rendjét követik és a trinitárius tagolódás szerint vesznek sorra minden témát. b./ Az irreguláris dogmatikák egy-egy aktuális /=időszerű/ téma köré csoportosítják a mondanivalót: Ilyen pl. Jürgen Moltmann reménység teológiája. c./ A klasszikus dogmatikák felépítése: /1/ Prolegomena: a kijelentés, vallás, Biblia-tan kifejezése /2/ A Szentháromság Istenről: Trinitás-tan /a./ Az első artikulus alapján: 1. kozmológia /a világról/; 2. Angelológia-satanologia /angyaltan-sátántan/; 3. Antropológia /embertan/; 4. De providentia Dei /= Isten gondviseléséről/ /b./ A második artikulus: 1. Krisztus személye – krisztológia; 2. Krisztus váltságműve – szótériológia. /c./ Harmadik artikulus: 1. Pneumatológia /Szentlélekről szóló tanítás/, 2. Ecclesiologia /egyháztan/, 3. Sakramentológia /a sákramentumokról/, 4. Az ordo salutis =az üdvözülés rendje/, 5. Eschatológia /a jövőben bekövetkező dolgokról/. A református dogmatikák a predestináció tant az Istenről szóló tanítás után tárgyalják. 2.3.5.4. A dogmatikákhoz kapcsolódó tudományok Külön diszciplínaként ismert tudományágak: a dogmatörténet, apologetika-polemika /=hitvédelem és meggyőzés/ és szimbolika. a./ Dogmatikatörténet: a dogma és egyháztörténelem tanszéken is helye van. A dogmatika szerves része. Az elmúlt századok legnagyobb teológusai egyháztörténészek voltak. Különálló tudományként atyja: SEMLER, aki megállapítja, hogy az egyházi tanítás szüntelen fejlődésben van. Jelesebb művek: A. von Harnach: Lehrbuch der Dogmengeschichte; E. Lohse: Epochen der Dogmengeschichte. b./ Apologetika-polemika: a hitvédelem és harcos, konfesszionális /hitvallásos/ teológia támadó tudománya. /1/ Az apológia profán jelentése: védőbeszéd a bíró előtt. Az Újszövetségben 6-szor fordul elő. Számolt azzal, hogy a keresztyéntanítást védelmezni kell. Ilyen idők voltak az 1-2 és a 16. században. Utóbbit a hitviták, hitvédelem illetve támadás (polémia) korának is nevezték. Az apologetika számol a racionalitással /=ésszerűség/ a keresztyén hittételek értelmezésénél. Jogos ott, ahol a keresztyénség tényeit eltorzítják, félreértésből vádak érik. /2/ Polémia: fontoljuk meg Pál szavait: „a mi harcunk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Isten kezében” /1Kor 10,4/. c./ Szimbolika: a polémiában gyökerezik. Jellegzetesen protestáns tudomány, a protestáns ortodoxiában keletkezett. Részben a dogmatörténethez, részben az egyháztörténethez tartozik. Az összehasonlító hitvallástudomány G.J. PLANK nevéhez fűződik. A legtöbb helyen a szimbolikát az ökumenikus teológia illetve felekezettudományi tanszéken adják elő. 2.3.6. A dogmatika kapcsolata a teológiai diszciplínákkal 2.3.6.1. Dogmatika és filozófia. - Történetileg szoros az összefonódásuk. FILOZÓFIA – bölcsesség – az Ó és Újszövetség fontos kifejezése. Pál különbséget tesz az isteni és emberi bölcsesség között /1Kor 1,20/. Athénban Pál is felhasználta görög filozófiai ismereteit /ApCsel 17,18/. Pál meghúzta a határt a teológia és filozófia között: Az emberi bölcsesség nem fogadhatja el Isten dolgit. A II. századtól a keresztyénség hellenizálódásával /=elgörögösödésével/ az apologéták írásaiban a pogány filozófusok majdnem egy sorba kerültek az egyházatyákkal. a./ AMIBEN KÖZÖSEK: A gnosztikus filozófia arra kényszeríti az óegyházat, hogy közeli kapcsolat alakuljon ki a teológusok és filozófusok között. Közös szókincset hozott létre a teológia és filozófia. Közös terminológiák /=fogalmi szókészlet/ is voltak a bibliai kifejezések és görög filozófusok szókincsében. Pl.: Isten, lélek, halhatatlanság. Ezek történelmük közös témáiból adódtak. Közös kérdése a teológiának és filozófiának: mi a lét és mi az ember helye ebben a létben? Közös vonásuk: mindkettő az igazság után kérdez. b./ AMIBEN ELTÉRŐEK /1/ A római katolikus teológia megkülönbözteti a filozófiai teológiát a dogmatikai teológiától. A filozófiai teológiában a tomizmus az egyház uralkodó filozófiája, benne a hittételek filozófiai bizonyításával. - A dogmatikai teológia: dogmák kifejtésére, magyarázására szorítkozik /2/ PAUL TILLICH is ezt a modellt követte, de ő vallásfilozófiáról és teológiáról beszélt. „A kijelentés az isteni, a vallás az emberi cselekvésről beszél”. A vallás a kultúráról beszél, a kijelentés arról, ami ezen túl van. /3/ KARL BARTH – élesen elkülöníti a filozófiát a teológiától. A kettő egymástól semmit sem tanulhat. Bár Barth is elismeri a filozófia eszközi szerepét. A reformátorok is így jártak el. Kálvinnál pl. kimutatható a platonizmus hatása, Barthnál meg az exisztencia filozófia hatása. c./ A HERMENEUTIKA – a legfontosabb kapcsolódópont a filozófia és teológia között. Mivel a megértés és magyarázás tudományával a teológia régóta foglakozik. De a filozófia élesen reagál a keresztyén írásmagyarázás dogmatikus előítéleteire. A teológián belül sokféle filozófiai áramlat egybefonódott teológiai irányzatokkal. Pl. a kantiánus vagy hegeliánus teológiákban. Nagy hatással volt a teológiákra az exisztencializmus és az amerikai „folyamat-filozófia” is. 2.3.6.2 Dogmatika és etika Szétválásuk oka a két tudomány eredete és teológián belüli differenciáltságuk /=meg¬kü¬lön¬böztetettségük, elkülönülésük/. Korábban a dogmatikák kiemelt része volt a megszentelődés, törvény és keresztyén szabadság témakörök. Így van ez Barth Kirchliche Dogmatikájában is. Az elszakadás mindig azzal a veszéllyel jár, hogy „erkölcstan” túlságosan is önállósul, egyszerűen humán etikává válik. A két tudomány sorrendje lényeges: A Dekalogusban /Tízparancsolat/ és Pál levelei felépítésében is Isten tetteit követik Isten parancsolatai. Isten előbb maga cselekszik és tesz az emberért. Aztán népétől is irgalmasságot vár. Csak Krisztusban maradva beszélhetünk keresztyén erkölcsről. Az etikátlan dogmatika élettelen spekuláció /=kitaláció/. Az etika helyes dogmatikai mércéje fontos. A dogmatika az etikai következtetésekkel összefüggésben lemérheti állításai helyességét. Amint gyümölcséről ismerhető a fa is. 2.3.6.3. A dogmatika és a bibliai tudományok A reformátori dogmatika rendszerező bibliai teológia volt. Ha a bibliai teológia magára marad, szem elől tévesztheti célját: hogy az egyház szolgálatáért kutatja az Írást és annak jobb megértését akarja elősegíteni. Ha a dogmatika elszakad a biblikumtól: a vallásfilozófia felé hajlana, elszakadna a gyökértől, régi dogmák produkálója lenne. Ideális kölcsönösség lenne, ha a dogmatika merítene még jobban a biblikumból és így rendszerezné a keresztyén tanítást. Jó példa erre a biblikusból lett rendszeres teológus Hans-Joachim KRAUS munkássága. A dogmatika olyan életkérdéseket fogalmazzon meg, amelyekkel segít az egyház tagjainak és a ma emberének. Éljen az Ige forrásától kapott lehetőséggel. Ilyenek Jürgen MOLTMANN munkái a reménység teológiájával kapcsolatosan. A kölcsönhatásban a dogmatikának is van saját mondanivalója a Szentírásról. Hiszen a Biblia hitünk és életünk zsinórmértéke. A dogmatika ezt hitvallásosan értelmezi! A dogmatika elutasítja a Szentírás racionális /=csak ésszerűséggel végzett/ magyarázatát. A dogmatikának vigyáznia kell a „határsértésekre” is, hogy kritikai szellemtől vezérelve ne legyen elbizonytalanodás vagy cinizmus az egyházban. 2.3.6.4 Dogmatika és gyakorlati teológia. Nem a dogmatika és az igehirdetés, lelkigondozás viszonyáról van szó, hanem az ezek elvi és gyakorlati kifejtését végző tudományra. Barth szerint: a dogmatika az igehirdetés felelősségét vizsgálja, amikor azt Isten Igéjéhez méri. De feladata egy része az is, hogy beleépül a homiletika, liturgika, katechetika, poimenika és diakónia elvi részébe. Visszautalás történik a dogmatikára, mikor arról van szó, hogy a keresztyén igehirdetés Krisztusról szóló prédikáció vagy hogy mit jelent a prédikáció Íráshoz kötöttsége. 2.3.6.5. Dogmatika és ökumenika Az ökumenika a dogmatikából született. Mindenekelőtt az ekkléziológiai /=egyházról szóló tanítás/ kérdés kapcsolja össze a dogmatikával: hogy mi az egyház, amely Krisztus testeként, de történetileg felekezetekre szakadozva él a világban. Felelős a dogmatika a teológiai párbeszédek folytatásáért is. Az 1970-es években a párbeszéd a keresztség, úrvacsora, szolgálat témái köré csoportosultak. Új jelenség a közös ökumenikus zsinatok hitvallásai felfedezései. Edmunk SCHLINK adta ki az Ökumenikus dogmatika című művet. 2.3.6.6. Dogmatika és egyháztörténet E két tárgy között a legszorosabb az interdiszciplináris /=szaktárgyak közötti/ kapcsolat. Mindkettő témája: a keresztyén tanítás történeti útja. Az egyház-történetírást az a veszély fenyegeti, hogy a kultúrtörténet részévé válik és megszűnik teológiai tudomány lenni. Sajátos tárgya: az egyház, "amelyet Isten Fia a világ kezdetétől annak végéig az egész emberi nemzetségből gyűjt egybe Igéje és Szentlelke által” /Heid. KT 54. kérdés-felelet/. Az egyháztörténet nem semleges leírója az eseményeknek, de vizsgálja: hűséges volt-e az egyház küldőjéhez és küldetéséhez? Az egyháztörténet az egyház valós életének feltárásával is nagy szolgálatot tehet a dogmatikának. Az egyház mai helyzete nem érthető meg a tegnap ismerete nélkül. De a történelem nem kijelentés, így az egyháztörténelem sem az. III. ISTEN KIJELENETÉSE 3.1. A kijelentés fogalma A római katolikus és evangélikusok a kinyilatkoztatás szót is használják, a reformátusok a kijelentést. Előbbi patetikusabb /=ünnepélyes, emelkedett/, mivel utal Isten önmaga feltárásának egyedi jellegére. A héberben a GÁLÁ, a görögben az APOKALYPTO igék jelölik. C. Westermann szerint az Ótestamentumban a szónak verbális /=igei, szóbeli/ és nem nominális /=általános fogalom/ jellege van. Kijelentés: Isten azáltal lesz ismertté, hogy felfedi, kijelenti magát az embernek. Az Ószövetségben a tetragrammaton /=négy betű - JAHVE/ hordozza a kijelentés igazi értelmét. Isten epifániája /=önkijelentése/ felismerhető szabadításában, a teremtésben és gondviselésében. A teofániákban /=Isten dicsőséges megjelenése/ Igéje a kijelentés hordozója. A kijelentés kétoldalú: a./ Utal Istenre, akit az ember csak akkor ismerhet meg, ha Isten kijelenti önmagát. Jézust csak az ismerhette meg Istenként, akinek ezt nem test és vér jelentette ki /Mt 16,17/. Az Emmausba igyekvő tanítványok Isten munkája nyomán ismerték fel, hogy a velük tartó idegen a feltámadott Jézus krisztus /Lk 24,45/. A kijelentés Istentől való és emberi oldala elválaszthatatlan. Ezért a kijelentés kétoldalúságát hangsúlyoznunk kell. Isten az embernek jelentette ki magát! b./ Csak a HIT képes felfogni Isten kijelentését. Hogy fény van, az még nem látás, a látáshoz szem is kell. Veszélyes csak arra utalni, hogy Isten tőlünk függetlenül is kijelenti önmagát. Mivel isten kijelentése célja az embere, minket akar elérni általa. A kijelentés és hit kölcsönhatásban vannak egymással. 3.2. Deus absconditus – Deus revelatus /=elrejtőzködő; önmagát kijelentő Isten/ „Bizony te elrejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító” /Ézs 45,15/ a./ A DEUS ABCONDITUS /=elrejtőzködő Isten/ - sajátos lutheri kifejezés. Miközben kereste a „kegyelmes Istent” az „elrettentő Isten” ellenpárjaként. És felfedezte őt, mint aki Jézus Krisztusban jelentette ki magát. Így a Deus abconditus: /1/ Negatív fogalom: amennyiben eltakarja Isten valódi arcát; /2/ És Ítéletes fogalom: mert a bűnös ember számára csak a törvény szigorába rejtőzködő Isten létezik. „Gottesfinsternisről /=Istensötétség/fogyatkozás/-ról beszél Martin BUBER. Ennek ellentétje, amikor orcája világosságát fordítja felénk. A Deus abconditus fogalmat nem szabad összetéveszteni a Deus ignotus /= ismeretlen Isten/ fogalmával /V.ö. ApCsel 16,23/, amelyet Pál említ athéni beszédében. Mivel Isten élő ÚR, ezért a Dekalogus 2. és 3. parancsolata tiltja, hogy istent képek és szobrok végességébe zárjuk, Isten tiltja az antropomorfizálást /=Isten emberi tulajdonságokkal való ábrázolása/. Mivel Isten szuverén ÚR /=független, nem korlátozható/, jogában áll, hogy elrejtőzködő. Ezért nem lehet megidézni, kényszeríteni vallásos eszközökkel. b. /DEUS RELEVATUS /=önmagát kijelentő Isten/: Isten elrejtőzködése teszi sajátossá a kijelentést: ez Isten végső kenózisa /=önmaga megüresítése/. Szolgai formát vett fel! Ez az önmaga megüresítése az inkarnációban /=Jézus Krisztustestet-öltése/ és a kereszten teljesedett be. Isten dicsősége úgy jelenik meg, hogy rejtve is marad. De nem rejtőzik el Isten annyira, hogy ne tenné egészen nyilvánvalóvá önmagát a kijelentésben. A kijelentés azért van, hogy az ember őt megismerje, és szívből szeresse. A Biblia első lapjain olvashatunk az elrejtőzködő emberről = homo absconditus-ról. Bűne miatt bujt el Isten elől Ádám és Éva. De Isten megkereste, megtalálta őket. „Nem keresnélek Uram, ha Te meg nem találtál volna” – mondja Augustinus. A titok, az elrejtőzködés a kijelentésben csúcsosodik ki. Nem lehet elrejteni a hegyen épített várost /Mt 5,14/. 3.3. A relevatus generalis problémája /=általános kijelentés/ A Biblia általános kijelentésnek nevezi Istennek a természetben, a történelemben és az emberi lélekben végzett kijelentését. a./ A TERMÉSZETBEN Isten ujjlenyomata látszik. Racionális tapasztalataink /=ésszerű, értelmes/ vannak arra, hogy Isten általánosan kijelentette önmagát. A világegyetem teremtésével, létezésével kapcsolatban eljutunk Istenhez, a végső valósághoz. b./ A TÖRTÉNELEM is erre ad bizonyítékot. – Megkérdezhetjük: véletlenek sorozata lenne csupán az emberiség útja? c./ Az EMBERI LÉLEKBEN megmutatkozó kijelentés Minden ember lelkébe bele van teremtve az istenség tudata. /1/ Isten-tudat nélkül élő népek nem élnek a földkerekségen. /consensus gentium = a népek között közmegegyezéssel felfogadott, bizonyításra nem szoruló tétel/. /2/ Az emberben működő erkölcsi törvény is Isten általános kijelentésére utal. Kérdés, hogy Isten őskijelentésének, amelyet Ádámnak adott, - milyen maradványai maradtak meg ennek a bűnbeesett emberben? Négy jellegzetes viszonyulás alakult ki az általános kijelentés értelmezésében: 3.3.1. A középkori skolasztika alaptétele az általános kijelentéssel kapcsolatban: GRATIA NON TOLLIT, SED PERFICIT NATURAM = a kegyelem meggyógyítja a megromlott természetet! /az emberét és rekonstruálja a bűneset előtti állapotot/. A különös kegyelem ajándéka az Isten-ismeret. A középkori teológia szerint az általános kijelentés is elég bizonyos Isten-ismeret megszerzéséhez. CANTERBURY ANSELMUS – használta az ontológiai istent-bizonyítékokat: /=a létezésről szóló tan/ - vagyis Isten elgondolása lehetőségéből következtetett Isten létére. Az ex gradius /= egyik fokról a másikra/ bizonyítási elv a gondolkodásból jut el Istenhez, akitől nagyobbat elgondolni sem lehet. AQUINÓI Tamás – a mozgás elvéből kiindulva jutott el arra a következtetésre: primus movens = Isten első mozgató, aki bár mozgat, bár ő maga mozdulatlan. 3.3.2. A XVII. századi deizmus – igazán biztos Isten-ismeretre szerint egyedül Isten felől jutunk el. Mindent ennek a mérlegén kell vizsgálni. Az erkölcsi törvények szerintünk nagyobbak a Tízparancsolatnál és a Nagyparancsolatnál is. /Deizmus= a felvilágosodás korából eredő tan, mely szerint Isten csupán a világ alkotója, aki a továbbiakban nem avatkozik bele a világ folyásába/. 3.3.3. KARL BARTH – elveti az általános kijelentést mert ebben a theologia naturalis /= az általános kijelentésen alapuló teológia/ kovászát látja. Ez pedig az embernek a Jézus Krisztusban adott kijelentése nélküli Isten-kapcslatáról szóló tan. ha az ember kivonja magát Isten kegyelme alól, számára Isten megismerhetetlenné válik. Isten kizárólag Jézus Krisztus által ismerhető meg! Barth szánmára ez az első artikulus: a teremtésről szóló ismeret a Krisztusismeretben. Ezt vallja a Heidelbergi Káté is: „Hiszem, hogy a mi URUNK Jézus Krisztus örökkévaló Atyja… /26. kérdés-felelet/. 3.3.4. Közvetítő megoldást képviselnek a Barthtal szembeni teológusok, akik szerint: az általános kijelentés nem szükségképpen vezet a Krisztusban adott kijelentéstől független természeti teológiához. MELLETTE szóló bibliai referenciák /=ajánlólevél/: a./ Zsolt 19: Isten természetben végzett munkája párhuzamban áll a törvényben elhangzó beszédével. b./ Pál Athenben elhangzott beszédében a pogányoknak a teremtő Istenre hivatkozik, aki „nincs messze egyikünktől sem” (Acs 14). c./ Római levélben is van szó arról, hogy Isten a teremtés által szól hozzánk: 1,18kk; 2,12kk ELLENE a./ KÁLVIN JÁNOS: A vallás magvának /semes religionis/, amelyet Isten ültetett az ember szívébe, 100 ember közül alig egy viseli ennek gondját. De ez maga gyümölccsé senkinek sem érik a szívében. b./ PAUL ALTHAUS az őskijelentés védelmezője, amelyben Isten embernek tanúsított kijelentése hangzik, nem pedig egy természeti Isten-ismeretről van benne szó. c./ EMIL BRUNNER: /1/az ember olyan a teremtett világban, mint a kutya a képcsarnokban. Hiába szemléli Isten gyönyörű alkotásait, nem jut el Alkotója megismerésére. /2/ A természet és kegyelem közti formai kontinuitást /=kapcsolatot/ hangsúlyozza. Szerinte az ember képes meghallani Isten szavát a bűneset után is és képes is válaszolni Isten megszólító Igéjére. d./ BARTH KÁROLY – a Brunner folytatott nagy vitájában az Istennel való kapcsolódó-pont volt a nagy ütközőpont. Barth féltette a reformáció particula exklusivá-ját (3solus - 1sola) /= kizárólagos partikula: sola gratia, sola fide, sola Christura, solus Christus/egy „második forrás” bevezetésétől. Már a Bármeni Hitvallásban kijelentették: Istennek a Jézus Krisztusban adott kijelentésén kívül nincsen más! Vagyis a természet felől nem ismerhető meg Isten! Bár ez a komoly barthi kijelentés lehetetlenné tette a párbeszédet a nem keresztyén vallásokkal. Ez különösen égető kérdés a harmadik világ keresztyén egyházai számára, hiszen alakuló keresztyén egyházaik hatalmas pogány világban csendesen erősödik. Barth figyelmeztetései az általános kijelentéssel kapcsolatban tehát: a./ emlékeztet arra, hogy Isten transzcendens /=érzékfeletti, érzékeinkkel fel nem fogható/; b./ Emlékeztet az ember bűnös természetére. 3.3.5. A vallás dogmatikai megítélése. A vallás értelmezését nem kerülheti el a dogmatika. A vallás fogalmát nem használták egységesen a teológiában. A vallás szó pl. nem szerepel a Bibliában, bár a vallásos jelenség végig jelen van. Mind az Ó-, mint az Újszövetség felhasználja a vallás általános gyakorlatának és fogalmi készletének építőköveit: pl. kultusz, papság, prófátaság, imádság, böjt, stb. a./ A prófétai kritika ostorozta a formális vallásosságot, a pogány vallásokkal való szinkretista keveredést. /=valláskeveredés/. b./ Az Újszövetség vallása végképpen nem illett bele a pogány környezetbe. c./ Az apologeták, egyházatyák a vallást a keresztyénséggel szorosan kapcsolódó egyetemes emberi értéknek fogták fel. TERTULLIANUS: „Anima naturaliter christiana = „a lélek természeténél fogva keresztyén”. d./ A reformátorok különbséget tettek az igaz és hamis vallás között. Kálvin főművében is szerepel a „keresztyén vallás” kifejezés. e./ Felvilágosodás – vallás ellenes, mivel a vallásban a szabadság, szellem ellenlábasát látja. A tömeg elvallástalanodik. Erre vezethető vissza az elvilágiasodás = szekularizáció. f./ BARTH KÁROLY szerint felesleges a vallásokkal küzdelmet folytatni a keresztyénség elsődlegessége érdekében. Minden vallás könnyűnek találtatik a Kijelentés mérlegén. Ha azt kérdezzük: vallás-e a keresztyénség? Erre a lutheri analógia /=azonosság/ válaszolunk: simul iustus et peccator /egyszerre igaz és egyszerre bűnös/. g./ DIETRICH BONHOEFFER sokkal radikálisabban ítéli meg a vallás és keresztyénség viszonyát. A vallás gyámkodása alól felszabadult „nagykorú világról” beszél; Másrészt szembefordul azzal a kísértéssel, hogy „vallásosak legyünk a világ rovására.” Ez azt jelenti, hogy a vallás ne jelentsen olcsó menekülést a való világtól. Másik kísértés a szekula






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!